A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások 2022. január 31-én 22 órakor Madarasnál 13 határsértőt, majd 23 órakor Bácsborsódnál ismét 13 illegális migránst, és 23 óra 40 perckor Katymárnál egy 15 fős migránscsoportot tartóztattak fel.
Valamivel később, 1 óra 35 perckor 11 határsértőt tartóztattak fel Kiskunmajsa belterületén.
A csoportok tagjai szír, indiai és török állampolgároknak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Ezzel Márki-Zay azon terve is elbukott, hogy az Új Világ Néppárt jelöltjeinek elutasítása után a saját mozgalmának jelöltjeit vigye be az Országgyűlésbe.
A rendőrök – a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának jelzése alapján – 2021. október 18-án 13 óra 55 perckor, egy német rendszámú gépkocsit állítottak meg a 84-es számú főút 800. kilométerszelvényében.
A gépkocsit vezető szír állampolgár és szintén szír társa ugyanis előzőleg az M85-ös autóút 55. kilométerszelvényénél, Fertőendréd térségében a rendőrök jelzését észlelve megállt, majd miután járművükből három – magukat szír és iraki állampolgárnak valló – külföldi kiugrott a helyszínről tovább hajtott.
Az utasok sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni ezért a rendőrök előbb őket, majd a járművezetőt és társát is elfogták, őket a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítják elő.
Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A szír sofőrrel és társával szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítotanak eljárást.
Bács-Kiskun megyében a rendőrök 11 esetben összesen 45 határsértőt tartóztattak fel Balotaszállás, Tompa, Dávod, Rém, Gara, Kiskunfélegyháza, Homorúd, Katymár és Mohács-Sárhát közigazgatási területén.
Csongrád-Csanád megyében a járőrök 21 esetben összesen 138 határsértőt tartóztattak fel Öttömös, Röszke Ásotthalom, Kiszombor, Szatymaz, Mórahalom, Ruzsa, Kübekháza és Szeged közigazgatási területén.
Fejér megyében 1 esetben 12 határsértőt tartóztattak fel Bodajk külterületén.
Győr-Moson-Sopron megyében 1 esetben 1 határsértőt tartóztattak fel Lébény belterületén.
Pest megyében 2 esetben 20 határsértőt tartóztattak fel Inárcs külterületén.
Vas megyében 4 esetben 38 határsértőt tartóztattak fel Szombathely, Ólmod, Körmend és Horvátzsidány közigazgatási területén.
Az elmúlt 24 órában 7 esetben embercsempészés, 1 esetbegn pedig közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.