Összeomlás: örült terelésben és kapkodásban van Karácsony

Összeomlás: örült terelésben és kapkodásban van Karácsony
  • Szerda délelőtt bejelentette, hogy megvétózza az Atlétikai VB-t, majd később pedig azt, ingyenessé teszi 14 év alatt a BKV-t.
  • Tegnap még a helyettese azt nyilatkozta, kifogytak a pénzből, a csőd felé robog Budapest.
  • Ha ez így van, honnan lesz pénz a 14 év alattiak ingyenes tömegközlekedésére?
  • Facebookon azt is üzeni Karácsony, felgyorsítják a Blaha Lujza tér felújítását, új, alternatív belvárosi útvonalakat nyitnak az autósoknak, és a Nagykörúton is módosítanak az autósforgalom érdekében.
  • A semmiből jött, bár régóta követelt közlekedési intézkedések belebegtetése csak azt jelentheti, hogy a saját közvélemény-kutatásai szerint is mélyrepülést vett a kampánya, így muszáj korrigálni az autósellenes politikáján, ha nem akar belebukni az egészbe.
  • Így a cselekvés látszatával - miközben napok óta miniszterelnök-jelölt-jelöltként kampányol - igyekszik menteni Budapest Főpolgármestereként a menthetőt.
  • Az utóbbi hetekben nem igazán volt sikerszériában, így a BENNFENTES szerint mostanra annyira bezuhanhattak a számai, hogy teljesen hiábavaló az eszeveszett kapkodás.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-05-31 | 12:40
Egy országot akart lebeszélni az ellenzék az oltásról, de ez nem sikerült, így Magyarország letörte a járványt - a magyarok elégedettek a járványkezeléssel

Egy országot akart lebeszélni az ellenzék az oltásról, de ez nem sikerült, így Magyarország letörte a járványt - a magyarok elégedettek a járványkezeléssel

  • Hónapokig uszított a baloldal a kínai és az orosz vakcinák ellen.
  • Gyurcsányék pártja, a Demokratikus Koalíció aláírásokat is gyűjtött a kínai vakcina betiltásáért.
  • A magyarok inkább beoltatták magukat, így az ország letörte a járványt.
  • A járványkezeléssel való elégedettség látszik a magyarok hangulatán is.
Bel 2021-12-15 | 09:07
Ma országszerte megkezdődött az 5-11 éves gyermekek oltása

Ma országszerte megkezdődött az 5-11 éves gyermekek oltása

  • A beoltottak száma 6 194 221 fő, közülük 5 906 701 fő már a második oltását is megkapta, 3 028 149 pedig már a harmadik oltást is felvették.
  • 5506 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 208 020 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 153 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 005 586 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 165 202 főre csökkent.
  • 6337 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 540-en vannak lélegeztetőgépen. 
Bel 2022-08-09 | 17:52
Rekord: 30 illegális migránst szállított a sofőr

Rekord: 30 illegális migránst szállított a sofőr

  • 2022. augusztus 9-én 16 óra körül az M5 autópálya 35-ös kilométerszelvényénél vezettek ki egy szlovák honosságú tehergépkocsit, amit egy 24 éves szlovák férfi vezetett.
  • A jármű utasterében 30 külföldi tartózkodott.
  • A szír állampolgárnak valló külföldiek magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, a Pest megyei rendőrök a sofőrrel együtt elfogták és előállítják őket.
  • Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok alapján visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-09-30 | 18:07
80 körzetből 65-ben nyert Dobrev

80 körzetből 65-ben nyert Dobrev

  • 11-ben lett első Karácsony, 3-ban Jakab, egyben Márki-Zay.
Bel 2022-02-21 | 11:24
Márki-Zay miatt bizonytalanná válnak a baloldaliak

Márki-Zay miatt bizonytalanná válnak a baloldaliak

  • 50%-os listás eredményt mért a Nézőpont a Fidesznek, 3-3%-ot a Mi Hazánknak és a Kétfarkú Kutyapártnak.
  • "Most vasárnap" 43 százalékot érne el a baloldali ellenzék egyelőre nemlétező listája.
  • Gattyán György Megoldás Mozgalma is 1% körüli eredményre számíthatna.
Bel 2022-03-18 | 12:06
Hiába futott el az igazoltatáskor a 11 migránst csempésző embercsempész

Hiába futott el az igazoltatáskor a 11 migránst csempésző embercsempész

  • 11 szír migránst zsúfolt autójába egy moldáv gépkocsivezető, aki Mosonújhely külterületén szántóföldre hajtott, majd az elakadt járművéből kiugorva el akart menekülni.
Bel 2021-08-23 | 11:08
Kékcédulás szavazás lesz ez, nem választás - elindult az aláírásgyűjtés az ellenzéki előválasztásra

Kékcédulás szavazás lesz ez, nem választás - elindult az aláírásgyűjtés az ellenzéki előválasztásra

  • A csodafegyverként beharangozott ellenzéki előválasztás a pártok alkui miatt egyszerű szavazássá degradálódott.
  • A paktum nagy nyertese a DK és a Jobbik, a két párt különalkuja háttérbe szorítja a kicsiket, akiket csak a nagyok tartanak lélegeztetőgépen.