Ha nem tud a Parlamentben cirkuszolni Jakab, esik a Jobbik

Ha nem tud a Parlamentben cirkuszolni Jakab, esik a Jobbik
  • Az IDEA szerint 2. hónapja, hogy megállt a Jobbik népszerűségének emelkedése, most már újra csökken.
  • Az MSZP a kutatás szerint visszabillegett a parlamenti küszöb környékére.
  • Újra a Demokratikus Koalíció a legnagyobb ellenzéki párt.
  • Az LMP stabil 1, a Párbeszéd 2 százalékon áll, sok sikert.
  • A biztos pártválasztók között 48 százalék a Fidesz támogatottsága és 44 százalék az egyesült ellenzéké.

Az IDEA Intézet mérése szerint 2021. július végén, augusztus elején a hat együttműködő ellenzéki párt (DK, Momentum, Jobbik, MSZP, LMP és Párbeszéd) közös listája a teljes, választókorú népességen belül egy százalékponttal vezet a Fidesz–KDNP előtt.

Az ellenzék 38, a kormánypárt 37 százalékon áll. Az elmúlt hónaphoz képest mindkét tömb támogatottsága jelentéktelen arányban, 1 százalékponttal növekedett. Ez úgy következett be, hogy két százalékponttal csökkent az ismeretlen preferenciájúak, azaz a pártpreferenciájukban bizonytalanok, vagy azt titkolók aránya (19-ről 17 százalékra).

A választáson legaktívabbnak számító, biztos szavazó pártot választók rétegében immár második egymást követő felvétel során vezet a Fidesz–KDNP. Támogatottsága 1 százalékponttal (48 százalékra) emelkedett, miközben az ellenzéki listára 1 százalékponttal kevesebben (44 százaléknyian) szavaznának, mint egy hónappal korábban.
A kormányzópárt esetében 48 százalékpontos listatámogatást még nem mért az IDEA Intézet 2021. januárja óta.

A választáson biztosan résztvevő preferenciával rendelkezők körében a parlamenten kívüli kisebb pártok együttes támogatottsága változatlanul 8 százalék. Az egyes pártok támogatottságában szinte csak egy figyelemre méltó változást érzékelt a nyári kutatás.

A tavaszi hónapokban azt tapasztalták, hogy a Jobbik választottsága a teljes, választókorú népességben, hónapról hónapra (igaz, 1-1 százalékponttal) folyamatosan növekszik. Az IDEA Intézet mérései szerint a Jobbik májusban állt a támogatottsági maximumán (12 százalék), egy hónappal később megállt a növekedés, majd 2021 júliusára visszafordulás regisztrálható.

A Jobbik 2021. július végén ugyanis önállóan 9 százalékot kapna a teljes népességen belül, ami az előző hónaphoz képest 2, a csúcstámogatottsághoz képest 3 százalékpontos apadás. Ezzel a Jobbik a 2021 elején mért támogatottságára csúszott vissza. A változás következtében a nyár derekán a Demokratikus Koalíció a legtámogatottabb ellenzéki párt (11 százalék), majd a Jobbik és a Momentum következik.

Az MSZP önállóan, a teljes népességet tekintve nem, de a biztos szavazó pártot választóknál újra elérte a parlamenti bejutás küszöbértékét. A teljes népességen belül a Párbeszéd, valamint az LMP támogatottsága nem változott.

Az ellenzéki pártok mechanikusan összeadott össztámogatottsága 33 százalék a teljes választókorú népesség szegmensében, vagyis teljesen megegyezik a Fidesz−KDNP-jével, amelynek támogatottsága jelentéktelen módon, 1 százalékponttal emelkedett.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk Mozgalom egyaránt 3−3 százalékot kapna egy most vasárnap esedékes parlamenti választáson a teljes választókorú népesség csoportját vizsgálva. Az ismeretlen preferenciájúak aránya 28 százalék. A biztos szavazó pártot választók esetében szintén a DK vezet a Jobbik előtt, úgy, hogy az előbbi támogatottsága 1 százalékponttal növekedett, a Jobbiké pedig – hasonlóan a teljes népességhez – két százalékponttal csökkent.

Így a két párt támogatottsága közötti különbség 3 százalékpont a Demokratikus Koalíció javára, úgy, hogy az előző hónapban még döntetlenre állt az ellenzéki táboron belüli küzdelem. A legszűkebb, de legaktívabb választói szegmensben, vagyis a választáson biztosan szavazó pártot választók körében a Momentum és az MSZP támogatottsága is 1-1 százalékponttal növekedett.

Az IDEA Intézet a kutatás adatait 2021. július 22. – augusztus 1. között vette fel közösségi média alapú kérdőív segítségével. A vizsgálat végeredménye reprezentatív az ország felnőtt népességére nem, életkor és településtípus tekintetében. A 2000 fős minta hibahatára az alapmegoszlások esetében legfeljebb ±2,2 százalékpont.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-10-01 | 11:15
"Földrengés", "keserves csalódás", "hideg zuhany", "totális kudarc" - így értékelik a Jobbik vezetőségében Jakab szereplését

"Földrengés", "keserves csalódás", "hideg zuhany", "totális kudarc" - így értékelik a Jobbik vezetőségében Jakab szereplését

  • Rendkívüli próbatétel lehet feldolgozni ezt Jakabnak, hiszen ő egyenesen a csúcsra tört, s pár napja még Orbán Viktor leendő kihívójaként, sőt, majdani legyőzőjeként nyilatkozott magabiztosan.
  • Bennfentes forrásokból úgy értesültünk, Jakabot teljesen lesújtotta az eredmény, elbújt a világ elől, kerüli kollégái tekintetét, és a pártban is letargiába süllyedt mindenki.
  • A máskor igen beszédes munkatársak most nem vették fel a telefonokat. Jakab sem reagált a BLIKK-nek a kudarc okait firtató kérdéseikre.
Bel 2021-09-29 | 22:10
20 körzet összesítése után Dobrev elrépázta a második helyre leszakadt Karácsonyt

20 körzet összesítése után Dobrev elrépázta a második helyre leszakadt Karácsonyt

  • 20 körzet összesítése után másfélszer annyi szavazataot kapott Dobrev, mint Karácsony.
  • Majdnem kétszer annyit kapott Gyurcsány felesége, mint a 3. Márki-Zay.
  • És két és félszer annyit, mint a leszerepelt Jakab Péter.
Bel 2022-07-08 | 07:53
Megint egy ukrán embercsempészt állítottak meg

Megint egy ukrán embercsempészt állítottak meg

  • 2022. július 7-én 20 óra 30 perckor egy lengyel honosságú gépkocsit állítottak meg a 86-os főúton, Jánossomorja külterületén.
  • A járművet egy 43 éves ukrán férfi vezette, rajta kívül az autó utasterében négy – magukat afgán és török állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
  • A járőrök az embercsempészt elfogták, és az illegális migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
Bel 2022-09-05 | 11:42
Megint 39 migránst szállított egy embercsempész

Megint 39 migránst szállított egy embercsempész

  • 2022. szeptember 4-én 4 óra 20 perckor Kelebia közigazgatási területén egy kisteherautót ellenőriztek, amelyet egy georgiai férfi vezetett.
  • A kocsiban a sofőrön kívül 39 külföldi tartózkodott, akik szír állampolgárnak vallották magukat, ám sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • A gyanú szerint a sofőr a határsértőknek segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak.
  • A georgiai állampolgárt előállították, őrizetbe vették, és kihallgatását követően előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.
  • A migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2022-06-13 | 08:21
Hajnalban próbálkozott a román embercsempész

Hajnalban próbálkozott a román embercsempész

  • 2022. június 13-án 4 óra 5 perc körüli időben ellenőriztek egy román rendszámú autót az 5112-es mellékúton a 19-es kilométerszelvény közelében, Tolna-Mözs határában.
  • A járművet egy 32 éves román férfi vezette, aki autójának utas- és rakterében hét illegális migráns férfit szállított.
  • A külföldiek szír állampolgárnak vallották magukat, azonban személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták.
  • Az illegális migránsokat előállították a Szekszárdi Rendőrkapitányságra, majd meghallgatásuk után a hatályos magyar jogszabályok szerint visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2021-06-15 | 11:12
Sneider Tamás: a Jobbik-DK alku "üzletszerű politika"

Sneider Tamás: a Jobbik-DK alku "üzletszerű politika"

  • Egykori jobbikosok fejezték ki véleményüket a Jobbik és a DK összeborulásáról.
  • Volner szerint a nyilvánosság előtt végzik ki a Momentumot, Varga-Damm pedig arról beszélt, a DK megtalálta a becsvágyóbb, de szerényebb képességű partnerét.
  • Az egykori elnök Sneider azt mondta, a helyi alapszervezetekkel nem beszélik meg, ki lesz a jelölt, ők is csak a közösségi médiában látják, hogy a DK-s jelöltet kell támogatniuk.
Bel 2021-12-10 | 07:29
Csütörtökön 254 határsértőt tartóztattak fel és 83 főt megakadályoztak az illegális belépésben

Csütörtökön 254 határsértőt tartóztattak fel és 83 főt megakadályoztak az illegális belépésben

  • Bács-Kiskun megyében a rendőrök 11 esetben összesen 45 határsértőt tartóztattak fel Balotaszállás, Tompa, Dávod, Rém, Gara, Kiskunfélegyháza, Homorúd, Katymár és Mohács-Sárhát közigazgatási területén.
  • Csongrád-Csanád megyében a járőrök 21 esetben összesen 138 határsértőt tartóztattak fel Öttömös, Röszke Ásotthalom, Kiszombor, Szatymaz, Mórahalom, Ruzsa, Kübekháza és Szeged  közigazgatási területén.
  • Fejér megyében 1 esetben 12 határsértőt tartóztattak fel Bodajk külterületén.
  • Győr-Moson-Sopron megyében 1 esetben 1 határsértőt tartóztattak fel Lébény belterületén.
  • Pest megyében 2 esetben 20 határsértőt tartóztattak fel Inárcs külterületén.
  • Vas megyében 4 esetben 38 határsértőt tartóztattak fel Szombathely, Ólmod, Körmend és Horvátzsidány közigazgatási területén.
  • Az elmúlt 24 órában 7 esetben embercsempészés, 1 esetbegn pedig közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.