Balesetett okozott, majd elhajtott 24 migránsával a brazil embercsempész

Balesetett okozott, majd elhajtott 24 migránsával a brazil embercsempész
  • A brazil férfi Kiskunmajsán volt egy baleset okozója egy furgonnal, ám megállás nélkül elmenekült a helyszínről.
  • Kiderült, van mit titkolnia: 24 migráns szállított a járműben.

Bejelentés érkezett a rendőrségre kora reggel, mely szerint egy holland rendszámú furgon Kiskunmajsa külterületén anyagi káros balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről.

A szemfüles tanúk feljegyezték a jármű rendszámát, amelyet néhány kilométerrel távolabb – 6 óra 41 perckor – a járőrök intézkedés alá vontak.

Egy 33 éves brazil férfi vezette a járművet, amelynek rakterében a rendőrök 24 külföldit találtak.

A csoport tagjai szír állampolgárnak vallották magukat, ám sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.

A gyanú szerint a kéttucat határsértőnek a sofőr segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, így őt elfogták és előállították.

Ellene a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának munkatársai embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítanak.

A dél-amerikai gyanúsítottat kihallgatását követően őrizetbe veszik, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

Az egyenruhások vizsgálják a Kiskunmajsán történt – anyagi kárral járó – baleset körülményeit is.

A migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Címkék: