- Nagyinterjúban értékelte a miniszterelnök a magyar olimpiai szereplést.
- De a beszélgetésben szó esett a sportfejlesztésekről, az ország állapotáról, a gazdaságról, és az előttünk álló kihívásokról is.
"Három aranyra gondoltam a vívóktól, hogy a kardcsapatot, a kard egyénit és a párbajtőrt be fogjuk húzni. Úszásban kettőt mondtam, az egyiket Milák Kristófnak és egyet Hosszú Katinkának, aki nem tudta ezt a sok hónapos kiesést az edzésmunkája sajátosságai miatt pótolni" - kezdi az interjút a miniszterelnök.
– Aztán látványosan kiállt mellette. Miért?
– Mert aki egyszer bajnok, mindig bajnok. Tegye fel a kezét, akinek a tiszteletére eljátszották már a magyar himnuszt egy világversenyen, felhúzták a magyar zászlót! Nem sokan vannak, és ők minden tiszteletet megérdemelnek.
– Rendben, ez eddig öt arany. Folytassuk!
– Jövendöltem négy aranyat a kajak-kenura, mert azt gondoltam, hogy hármat hoznak a lányok és még egyet Kopasz Bálint. Tótka Sándor győzelme meglepetés volt számomra. Vitorlázásban is azt gondoltam, hogy mi vagyunk a legjobbak, Berecz Zsombor a legjobb. És lövészetben elhittem, hogy van két aranyesélyünk, a nemzetközi sajtó is ezt írta, és egy birkózóarannyal is számoltam. A póló és az öttusa ugyanakkor természeténél fogva – habár rengeteg meló – bizonytalan, mint a kutya vacsorája.
– Nos, igen, ezeknek az esélyeknek a nagy részét érmekre is váltották a sportolóink, feledhetetlen élményeket szerezve megint a magyaroknak. Pedig sokáig azért is aggódtunk, hogy lesz-e egyáltalán olimpia, sőt sokan mondták még Japánban is, hogy most nem ez a legfontosabb. Fontos-e, s ha igen, miért fontos az emberiségnek és a magyarságnak az olimpia?
– Amikor nincs háború, a nemzetek akkor is össze akarják mérni tehetségüket, erejüket, ez a kísértés nem vész ki az emberiségből soha. Ennek a nagyszerű, békés, ám hasonlóan könyörtelen formája az olimpia. A tudomány, a sport és a kultúra az a közeg, ahol békeidőben a nemzetek versenyző ösztönei megnyilvánulnak. Minden nemzetben létezik egy meggyőződés, hogy ő valami egyedülit képvisel, amit más senki, és ami a leglátványosabban a bajnokokban, a győztesekben testesül meg. Amitől valaki magyar, román, amerikai vagy éppen német. Az olimpia pedig azért különösen érdekes, mert az egyetlen olyan verseny, amihez a világ sportolói, bajnokai az életük és a pályafutásuk ciklusait igazítják. Itt fejtik ki a legnagyobb energiát, erre vetül a legnagyobb figyelem, itt akar mindenki a legjobb lenni. Ezért a nemzetek közötti békés versengésnek az olimpia kitüntetett terepe. Van olyan ország, amelyik ezt bevallja, van, amelyik kevésbé. Magyarország esetében az olimpia megkérdőjelezhetetlen tradíció. Hiszen mit tud hozzátenni egy tízmilliós ország az emberiséghez? A gazdaságban a lehetőségeink korlátozottak, tehetségben azonban a határ a csillagos ég, nem a számosság, hanem a minőség számít, meg a versenyképesség, az eltökéltség, a bátorság. A magyar a világ egyik legversenyképesebb nemzete. Ez így van a gazdaságban és a tudományban is, de leglátványosabban a sportban mutatkozik meg, azon belül is leginkább az olimpián. A magyar versenyképesség meg az olimpia a magyar emberek fejében közel van egymáshoz. Nem mondom, hogy tökéletesen pontos mérce, de az olimpiai szereplésünk valamit mindig elárul arról, hogy éppen milyen állapotban van a hazánk.
– S a tokiói hat arany milyen állapotot jelez? Magas labda, hogy éppen a duplája mondjuk a 2008-as pekingi háromnak. De az érmek számában Sydneyt, Athént, Londont és Riót is felülmúltuk.
– Pekingben három bajnokunk volt, három hősünk volt, most meg kétszer annyi. De ami igazán érdekes, hogy Rióban a nők mentették meg a haza becsületét, a nyolcból hét aranyat nyertek a nők és egyet a férfiak. Most meg a férfiak hozták egy kivétellel az összes aranyat. Ha egyszer sikerülne összhangba hozni a kettőt, akkor egy Helsinkihez hasonló eredményt is fel tudnánk mutatni. A magyar sportnak ezt a kettősségét most is érzékelem. Legutóbb már el voltam keseredve, hogy a férfiaknak nem sikerül. Annyi kihívás éri a modern korban a férfiak világát, a férfias erények nincsenek megbecsülve, a fizikum, a családért való felelősség, a gondoskodáshoz szükséges lelki és fizikai erő tisztelete szinte eltűnt a világból. A férfiembert meg ez hajtja, a sportteljesítménye is ebből fakad. De ha megnézi valaki a Tokióban aranyérmes magyar férfiakat, ők nemcsak, hogy bajnokok, hanem férfi idolok. Sportolók, akikre mutatva azt mondhatjuk az unokáinknak, hogy látod, így néz ki egy férfi. Így néz ki a fizikuma, ilyen a lelkiereje, így harcol, így szereti a családját, és így tesz fel az életéből, ha kell, tíz évet egy célra. A magyarok, akik most nyertek, nagy szolgálatot tettek a hazának, és az ő segítségükkel talán visszahozhatjuk a férfieszményt is a magyar életbe. A női eszmény mindig is erős volt, a magyar nagyasszonyokra, ha baj van, mindig lehet számítani, az egri nőktől az olimpiai bajnokainkig, ott sosem volt hiba. – Az érmesek közül többen is katonatisztek. – Biztos vagyok abban, hogy a hadsereg újjáépítése, a mindennapos iskolai testnevelés bevezetése és az, hogy a férfi sportolóink újra felkapaszkodtak a dobogó tetejére, és hogy ismét vannak futballista példaképeink, ez így együtt jót fog tenni Magyarországnak. Mindez óriási segítség a gyerekek nevelésében.
– Nem leegyszerűsítő-e az ország pillanatnyi állapotára következtetni az eredményekből, megfeledkezve az előzményekről és sok más körülményről, és nálunk miért tűnik úgy sokszor, hogy csak az aranyérmek számítanak, ami megint csak bántó leegyszerűsítésként hathat?
– A sportsikerekhez sok minden kell, például szerencse, de előzmények nélkül nem lehet olimpiai bajnoki címet szerezni. A magyar sikerekben nem csak az elmúlt néhány év vagy évtized, az adott sportoló felkészülése, előélete és az ország pillanatnyi állapota van benne, de kétségtelenül az elmúlt száz év is. Mi a bajnokainkat, az aranyérmeseket mindig külön kategóriában tartjuk. Ez nem indokolatlan. Mert fantasztikus teljesítmény egy negyedik, ötödik hely, egy bronzérem, egy ezüst, ezek azt mutatják, hogy ott van a világ legjobbjai között. Ez megsüvegelendő és felemelő is. De a bajnok külön kategória. A magyar észjárás ezt jól érzékeli. Egy dolog ott lenni a legjobbak között, de a legjobbak között a legjobbnak lenni, az egy másik dolog. Ezért van az aranyéremnek mitológiája Magyarországon. S ha megnézzük az olimpiai bajnokainkat, egytől egyig fantasztikus egyéniségek voltak, egészen vissza Hajós Alfrédig. Az egyik legnagyobb hiánya a mostani időszaknak, hogy még mindig nem építettük meg az olimpiai hőseink múzeumát, ahol nem tárgyakat mutogatunk, hanem embereket, életutakat idézünk fel. Fantasztikus egyéniségeink vannak, minden bajnokunk önmagában egy hősköltemény. Nagy adósság, dolgozunk rajta, hogy ezt megcsináljuk a következő ciklusban, ha a Jóisten és a választók is úgy akarják.
– Mi a jelentősége annak, hogy mely sportágakban vagyunk sikeresek?
– Az aranyak számán kívül fontos az olimpiai eredményünk "szélessége" is. A magyar sportot az teszi különlegessé, hogy széles spektrumú. Van a három klasszikus sportágunk, amiben mindig hazahozunk valamit, az úszás, a vívás meg a kajak-kenu, legutóbb, Rióban csak ezekben a sportágakban nyertünk. Most viszont visszatért melléjük a birkózás, ami fantasztikus dolog, várjuk a torna feltámadását, és pontosan nem tudjuk, hol tartanak a bokszolóink. Ezekben a sportokban mindig volt tudásunk, hagyományunk, műhelyeink, ezekhez volt tehetségünk. Még egy hagyományos sportágunk van, ahol sikerre számítottam, de nem tudunk Igaly Diána óta visszakapaszkodni. Ez a lövészet, amelyből időnként három-négy olimpiai időszakra is eltűnünk. Az is rejtély számomra, hogy miért nem vagyunk ott a jók között íjászatban azzal a legendáriummal, ami a magyarok és az íj kapcsolatát jellemzi. Tehát a magyar sportélet széles, mert alapvetően műhelyekre épül. A világhírű sportolóinkból edzők lesznek, s ők működtetik ezeket a műhelyeket, folyamatos az áthagyományozódás.
– Ezt a szélesedő bázist jelzi, hogy érmet kilenc, pontot tizenkét sportágban szereztünk Tokióban. Sikeresek voltunk új vagy nálunk sokáig háttérbe szoruló sportágakban. Vitorlázás, triatlon, hegyikerékpár, karate…
– Fontos persze, hogy ne csak a hagyományos sportágainkban zárkózzunk föl, igaz, a vitorlázás nem új sikersportágunk, én már olyan öreg vagyok, hogy emlékszem például a Detre fivérek olimpiai érmére, de Berecz Zsombor most ezt is túlszárnyalta. Szerintem a kerékpár is olyan sportág, ahol van jövőnk, Vas Kata Blanka fantasztikus nő, aki tizenkilenc évesen, három svájci mögött lett negyedik, ami a sportág valaha volt legjobb magyar eredménye. Ez a negyedik hely különösen értékes. A régi dicsőség fontos, de nyitottnak kell lenni az újra is, mert láthatóan abban is van tehetségünk, újabb és újabb sportágakról derül ki, hogy jók bennük a magyarok.
– Sokan és sokszor felvetik, hogy a magyar sportba jutó rengeteg pénz nyomán az eredmény számonkérése mikor várható. Legutóbb azt mondta a Nemzeti Sportnak, hogy az olimpia után van ennek helye. Akkor tehát eljött az idő?
– Hogyan történik a sportfejlesztés Magyarországon? Az első szint az iskolai testnevelés, az amatőr sport, a mindennapos testmozgás. Ide tartozik, hogy az ország legyen teljesen bejárható, hozzuk rendbe a túraútvonalainkat, tavainkat, építsünk bicikliutakat, és minden járásban létesítsünk mindenki számára elérhető sportcsarnokot, uszodát – nemcsak a versenysportnak, hanem mindenkinek. Ez az első lépés, ami a mozgáshoz szükséges, hiszen a magyar nehezen mozdul. A magyarok rengeteget dolgoznak, ezért a munka után sokuknál nem a sportolás következik, hanem a pihenés. Ahhoz, hogy az európai átlagot meghaladó munkaórák után mégis legyen kedvük mozogni, olyan feltételeket kell teremteni, hogy ne kelljen még az elemekkel is viaskodniuk, mert a túraútvonalak nincsenek rendben, vagy a tavak nem megközelíthetők, vagy a gyerekek nem tanulták meg az alap mozgáselemeket az iskolában, és a sport idegen maradt számukra. Miután elvették tőlünk a természeti erőforrásainkat az I. világháború után, ebben az országban minden, amink van, munkából van. Nem elég lefúrnunk a földbe, nagy hegyek nem öntik az ércet meg az épületfát, és így tovább. Itt mindent munkából kell előteremteni, ezért kell nekünk nagyon sokat dolgoznunk. Ezért segíteni kell abban, hogy könnyen lehessen hozzáférni a sportolási lehetőségekhez, hogy a sport ne csak egyéni elszántság kérdése legyen, hanem természetes családi időtöltés is. Hogy a család felkerekedhessen biciklizni, táborozni, túrázni.
– Nem feledve az elszámolás, az értékelés fontos kérdését, engedjen meg egy közbevetést: nem említette még az iskolai, az egyetemi sportot, ami szintén fontos része az amatőrök sportjának.
– Miután teljesen megújítottuk az egyetemi rendszert, a felsőoktatásnak adandó támogatás egyik feltétele lesz, hogy az egyetemeken is legyen testnevelés, és extra pénzt adunk akkor, ha csapatokat indítanak bizonyos klasszikus sportágakban az egyetemi bajnokságban, kosárlabdában, röplabdában, evezésben, öttusában. Így tehát az egyetemeket visszahozzuk az amatőr és a versenysport világába is.
