Karácsony nem tudja, hol él: a tranzitzónákban lévőkkel szembeni gonoszság megszüntetésével kampányol, holott a tranzitzónákat egy éve bezárták

Karácsony nem tudja, hol él: a tranzitzónákban lévőkkel szembeni gonoszság megszüntetésével kampányol, holott a tranzitzónákat egy éve bezárták
  • Nem ez az első alkalom, hogy Karácsony eltéved Magyarországon.
  • Emlékezetes alakításai közé tartozik, amikor Zuglóban mutogatott egy irányba, hogy arra van az iskola, csak az éppen a háta mögött volt.
  • Csepelt sem tudta elhelyezni a térképen.
  • Most is kínos magyarázkodásba keveredett, a Zeit c. német lapnak ugyanis elmondta - feltehetően tolmács segítségével -, hogy a baloldalnak fontosak a migránsok jogai, de ezt nem teszik plakátra, mert ezzel nem lehet nyerni.
  • Majd idehaza már azzal védekezik, a tranzitzónák felszámolására gondolt.
  • Csakhogy a tranzitzónákat egy éve bezárták.

Karácsony Gergely a német lapnak adott interjúban kijelentette, hogy "a menedékkérők jogainak a biztosítása erkölcsi kötelességük" és a hat baloldali párt programjának a része is, de ezt egyetlen plakátra sem fogják ráírni, mert "ezzel nem nyerhetik meg a választást".

Vagyis úgy tűnik, hogy Karácsony a baloldal legszebb hagyományait folytatja, azaz hazudozni fog a kampányban.

Karácsony az interjút követően kínos magyarázkodásba kezdett, amiben közölte, hogy "a tranzitzónában lévő menedékkérőkkel szembeni gonoszságnak véget kell vetni". Csakhogy tranzitzónák nincsenek.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a közösségi oldalán reagált erre, kiemelte, hogy tranzitzónák már rég nincsenek. "A Gyurcsány-show miniszterelnök-jelöltje tehát ismét hazudott. Miután Karácsony a Zeitban adott interjújában a bevándorlás pártjára állt és lebukott, kínos magyarázkodásba kezdett" – mondta Hollik István.

A Fidesz kommunikációs igazgatója felhívta rá a figyelmet: "Azt mondja, hogy véget kell vetni a tranzitzónákban folyó kegyetlenségnek... nos... Ha már a Fővárossal nem foglalkozik, legalább az alapvető tényekkel kellene tisztában lennie miniszterelnök jelöltként: nincsenek már tranzitzónák, a menedékjogi kérelmet a szomszédos ország magyar külképviseletén kell beadni. Karácsony lehet, hogy jobban járna, ha felhagyna a kínos magyarázkodással..." – emelte ki Hollik István.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-06-23 | 10:01

Több mint ötvenezer 12–15 éves gyermeket regisztráltak a szülei koronavírus elleni vakcinázásra

  • A 12–15 éves korosztályban 51 ezren regisztráltak, és 28 százalékuk már felvette az oltást.
  • A 16–17 éves korosztályban 93 ezren regisztráltak, és 79 százalékuk kapta meg a vakcinát.
  • Míg a 18–19 éves korosztályban 121 ezren regisztráltak, és 89 százalékuk már felvette az oltást.
Bel 2021-08-09 | 11:18
A beoltottak száma 5 649 125 fő, közülük 5 491 387 már a második oltását is megkapta

A beoltottak száma 5 649 125 fő, közülük 5 491 387 már a második oltását is megkapta

  • A hétvégén összesen 156 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 810 011 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, és elhunyt négy beteg.
  • A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 757 247 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 22 727 főre csökkent.
  • 75 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen.
  • Európában elsőként Magyarország teszi lehetővé a koronavírus elleni harmadik védőoltás felvételét, amelyre az eeszt.gov.hu honlapon már lehet időpontot foglalni.
  • Eddig 57 ezren foglaltak időpontot harmadik oltásra és 38 ezren már fel is vették azt.
  • Folyamatosan lehet időpontot foglalni a 12 év feletti gyermekek oltására is. A 12-17 éves korosztályban eddig 189 ezren regisztráltak oltásra és 152 ezren (80%) már fel is vették azt.
Bel 2021-09-16 | 11:53
Karácsony azt kamuzza, dehogy akar ő feljebb törni, nagy megtiszteltetés neki a főpolgármesterség is

Karácsony azt kamuzza, dehogy akar ő feljebb törni, nagy megtiszteltetés neki a főpolgármesterség is

  • Ennek ellenére 3 hónapja csak a személyes miniszterelnök-jelölti kampányával van elfoglalva.
  • VV Zsoltinak adott interjút egy kisbuszban a hiperpasszív munkavégzéséről hírhedt Főpolgármester.
  • A nyelvvizsga-botrányáról azt mondta, ha valaki hibázott, az nem ő volt.
  • A budapesti dugókról pedig azt állította a délelőtt fél tízkor álmoskás fejjel a konyhájából élőző Facebook-mester, hogy egy nagyvárosban életszerű, hogy ez történik.
Bel 2022-01-04 | 17:48
Ausztriába akarta csempészni a migránsokat

Ausztriába akarta csempészni a migránsokat

  • A rendőrök 2022. január 4-én 10 óra 20 perckor egy osztrák honosságú személygépkocsit állítottak meg az M85-ös autóút 44-es kilométerszelvényében, Kapuvár térségében.
  • A járműben a macedón sofőrön kívül négy – magukat szír állampolgárnak valló – külföldit szállított Ausztria irányába.
  • A szír utasok sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
  • A járőrök az embercsempészt elfogták és az illegális migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítják.
 
Bel 2022-06-08 | 13:00
MigránsTaxi: Tizenhat migránst csempészett az afgán sofőr

MigránsTaxi: Tizenhat migránst csempészett az afgán sofőr

  • 2022. június 8-án, a reggeli órákban, a 8717 -es számú úton, a Bucsu és Bozsok közötti útszakaszon állítottak meg egy német forgalmi rendszámú tehergépjárművet, amelyet egy afgán férfi vezetett.
  • A gépkocsiban tizenhat, magát pakisztáni, indiai és afgán állampolgárnak mondó személy utazott.
  • A rendőri intézkedés során az utasok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.
  • Ezért őket a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • Az afgán sofőrrel szemben – őrizetbe vétele mellett – embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indul.  
Bel 2021-11-11 | 11:10
480 forint - november 15-től ennyi lehet a benzin és a gázolaj maximum ára

480 forint - november 15-től ennyi lehet a benzin és a gázolaj maximum ára

  • Ezt a Kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely.