Kikosarazták az ellenzéki pártok a Partizánt

Kikosarazták az ellenzéki pártok a Partizánt
  • A Partizán meghirdette korábban, hogy náluk is láthatóak lesznek a miniszterelnök-jelölti viták, de nem rájuk esett a hat párt választása.
  • A baloldali pártok azonban az RTL-t és az ATV-t választották.
  • Milyen kár, hogy megszűnt idehaza a sajtószabadság.
  • Persze nagy kérdés, miről fognak vitatkozni az ellenzéki politikusok a stúdiókban.
  • Ki tud gyűlöletesebben orbánozni?

Három miniszterelnök-jelölti vita lesz az előválasztáson, amiket az RTL és az ATV közvetít majd, derült ki az ellenzéki pártok közleményéből, írja a Telex.

"Az előválasztás egyik célja, hogy visszahozza a magyar politikába, a magyar közéletbe a vitakultúrát. Ezért nem volt kérdéses egyik párt számára sem, hogy egy demokratikus országban egy választás során a jelöltek számára biztosítani kell a vita lehetőségét" – olvasható a közleményben.

A pártelnökök már korábban megállapodtak abban, hogy a teljes előválasztás során a szükséges számú ajánlást összegyűjtő miniszterelnök-jelöltek részt vesznek három vitán: kettőt az első forduló előtt, illetve közben, egyet pedig a két forduló között tartanak – ez utóbbin már csak a második körbe jutott jelöltek vitáznak.

Több médium és egyéb szervezet jelentkezett a viták lebonyolítására.

Ahhoz, hogy az előválasztás szempontjából a legjobb döntés szülessen, a vitákat szervező hatpárti testület objektív szempontok alapján kért összehasonlító ajánlatokat, a viták szervezői és közvetítői pedig ezek alapján kerültek kiválasztásra – írták. Ilyen szempontok voltak többek között: a vita elérhetősége a választók számára, az előválasztási folyamat és a vita népszerűsítésére tett vállalások, valamint a felvételek utólagos felhasználási joga.

Címkék: