Szörnyű tragédia: négytagú családot ölt meg Budapesten a szénmonoxid-mérgezés

Szörnyű tragédia: négytagú családot ölt meg Budapesten a szénmonoxid-mérgezés
  • Egy párezer fointos CO-mérővel ezek a tragédiák elkerülhetők.

Orvos volt annak a két gyereknek az apja, akiket tegnap este találtak meg holtan a budapesti lakásukban - írja az Origó.

A negyedik áldozat a gyerekek anyja volt. A férfit kezdték el keresni, miután napokig nem ment be dolgozni. Ekkor találtak rá a négyfős családra. A kazán hibásodhatott meg, abból ömölhetett ki a mérgező szén-monoxid. A tragédiát az is előidézte, hogy a nagy melegben nem szellőztettek, csak a klíma ment. Így a mérgező gáz nem tudott hol távozni. A kisebbik gyerek most lett volna elsős, a nagyobbik is kisiskolás volt.

Közvetlenül a ház mellett, ahol a tragédia történt, van egy étterem, az egyik pincérnő azt mondja, az egész azután derült ki, hogy a férfi, aki háziorvos, nem ment be dolgozni, a betegei hiába várták.

Már a rendőrök is keresték. Semmire nem reagált ezután kezdték keresni a rendőrök, és mentek el a lakására is. Sem az étteremben dolgozók, sem a szomszédok nem éreztek semmit a mérgező gázból. "A lakásban az ablakok zárva voltak, csak a légkondicionáló ment. Ezért nem szivárgott ki semmi" - mondja.

"Ennyi az emberi élet" – ezt már az egyik szomszéd mondta.

"Az embernek még lakásában is félni kell" – teszi hozzá. Azt mondja, jól ismerte a családot. A felesége még inkább. Ő volt az egyik kisgyerek óvónője. Az én csoportomba járt a kisfiú, jól ismertem. Nemrég ballagott el, készült az iskolára. Másfél hete még megpusziltam. Akkor láttam utoljára. Tegnap este óriási lármára ébredtek. Akkor törték be a tűzoltók az ajtót, hogy bejussanak a család lakásába.

"Mondták, hogy menjünk be. Persze, ha ilyen történik a házban, ahol lakunk, tudni akarjuk, hogy mi folyik itt. A családnak erős biztonsági ajtaja volt, amit nehéz volt felfeszíteni. Később láttuk, ahogy a holttesteket viszik el. Sokkolt az egész" - mondja az óvónő.

A nő azt is mondja, hogy éjjel kettőkor még több lakásban ellenőrizték a tűzoltók a kazánt, hogy nincs-e máshol is baj. Hozzájuk is becsöngettek. Gyönyörű család volt. A nagyobbik gyerek már iskolás volt, a kisebbik, ahogy a feleségem is mondja, most lett volna elsős. Az anyjuk is szép nő volt – mondja a férj.

Egy idős nő azt mondta, ő is jól ismerte a családot. "Fiatal szülők voltak, a gyerekek nagyon helyes voltak. Nagyon kedves emberek". Ő este a nagy zajra riadt fel. Pont a család lakása alatt lakik.

"A tűzoltók jelzőkészüléke már az előszobában jelzett. Miután elzártuk a gázt, átszellőztettük a lakást" – mondja a Katasztrófavédelem szóvivője. Kisdi Máté Márk azt is elmondta, hogy azonnal hívták a gázszolgáltató szakembereit, akik kikapcsolták a hibás készüléket. Amikor visszakapcsolták azt, és a gázt is, a műszer ismét jelzett".

Vagyis egyértelműnek tűnik, hogy az okozhatta a tragédiát. "A nyílt égésterű gázkazán a legveszélyesebb, ezért kell ezeket minden évben ellenőriztetni, a kéménnyel együtt. Fontos lenne még, hogy minden családnál legyen szén-monoxid érzékelő berendezés. Ez egy néhány ezer forintos eszköz, amely jelez, ha baj van. És amely így életeket menthet" – mondja Kisdi.

Azt is hozzáteszi, hogy a szellőzőnyílást soha nem szabad elzárni, vagy betömni.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-09-23 | 10:14
Európában elsőként: 2022-ben Magyarországon szervezik meg az amerikai konzervatívok legnagyobb gyűlését

Európában elsőként: 2022-ben Magyarországon szervezik meg az amerikai konzervatívok legnagyobb gyűlését

  • A szervezők nem zárják ki, hogy Donald Trumpot is meghívják a rendezvényre.
Bel 2021-11-16 | 19:56
Márki-Zay ellenzi, de a magyarok 85 százaléka örül a benzinár-stopnak

Márki-Zay ellenzi, de a magyarok 85 százaléka örül a benzinár-stopnak

  • Nehéz dolga van az ellenzék politikusainak és ellenzéki propaganda-médiának.
Bel 2021-09-29 | 22:10
20 körzet összesítése után Dobrev elrépázta a második helyre leszakadt Karácsonyt

20 körzet összesítése után Dobrev elrépázta a második helyre leszakadt Karácsonyt

  • 20 körzet összesítése után másfélszer annyi szavazataot kapott Dobrev, mint Karácsony.
  • Majdnem kétszer annyit kapott Gyurcsány felesége, mint a 3. Márki-Zay.
  • És két és félszer annyit, mint a leszerepelt Jakab Péter.
Bel 2021-12-09 | 13:10
15 illegális migránst próbált átcsempészni az ukrán sofőr

15 illegális migránst próbált átcsempészni az ukrán sofőr

  • A Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály jelzése alapján a Pest megyei rendőrök 2021. december 9-én 2 óra 45 perc körül az M5 autópálya inárcsi pihenőhelyénél vezettek ki egy osztrák honosságú teherautót.
  • A járművet egy ukrán állampolgár vezette, a raktérben 15 külföldi tartózkodott.
  • A magukat szír állampolgárnak valló utasok magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, a Pest megyei rendőrök a sofőrrel együtt elfogták és előállítják őket.
  • Az illegális migránsokat - meghallgatásukat követően - a hatályos magyar jogszabályok alapján visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz, az ukrán férfi ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya embercsempészés bűntettének gyanúja miatt indít büntetőeljárást.
Bel 2021-07-07 | 12:22

Fricska: Orbán fogta magát, és megkereste az elveszett sajtószabadságot

  • Aki keres, talál.
  • Beugrott egy újságosstandhoz a miniszterelnök, és vásárolt egy stócnyit az "elnyomott", "elgyötört", "meggyalázott", "eltiport" ellenzéki magyar lapokból.
  • Arra reflektált ezzel Orbán, hogy Soros György egyik szervezete a "sajtószabadság ellenségeként" listázta őt a napokban.
Bel 2022-02-09 | 09:22
Márki-Zay szétesett: már élő adásban súgnak neki a sajtósai

Márki-Zay szétesett: már élő adásban súgnak neki a sajtósai

  • Az ATV stúdiójában Márki-Zaynak már élő adásban súgnak a kollégái.
  • Elfelejtette ugyanis, hogy pontosan mikor tart évértékelő beszédet.
  • Márki-Zay ezzel a felkészültséggel tartja magát Mesternek, aki egy ország irányítására hivatott.
Bel 2021-05-24 | 12:36
Pedofil-ellenes törvényben a lex Kaleta: a Fidesz nem hagyja futni a pedofil bűnözőket

Pedofil-ellenes törvényben a lex Kaleta: a Fidesz nem hagyja futni a pedofil bűnözőket

  • Kaleta Gábor a szocialista–liberális kormányok kedvelt karrierdiplomatája volt, akit megörökölt a Fidesz–KDNP- kormány 2010-ben.
  • A Fidesz pedofíliaellenes törvénycsomag-javaslatában ott van a lex Kaleta is, vagy is az, hogy minősített esetnek minősül a jövőben, ha valaki a pedofil hajlamait hivatalos személyként éli ki.
  • Nagy kérdés, a baloldali ellenzék megszavazza-e a törvényjavaslatot vagy tovább mentegeti volt emberüket.