Az osztrák katonai parancsnokság figyelmeztetése: jelentősen nő az osztrák határon feltartóztatott illegális migránsok száma

  • Az osztrák szövetségi hadsereg a migráció erősödését jelzi előre.
  • "Felső-Ausztria már így is túl sok migránst fogadott be, ami nap mint nap megmutatkozik a tömeges integrációs konfliktusokból" - figyelmeztet Felső-Ausztria kormányzóhelyettese.
  • Jelenleg is 500 felső-ausztriai katona szolgál a határaikon.

Magas rangú katonai tisztviselők értékelése szerint egy következő menekülthullám ismét elérheti Ausztriát. Haimbuchner felső-ausztriai kormányzóhelyettes óva int attól, hogy félvállról vegyük az előrejelzést - írja az EXXPRESS.

Felső-Ausztria katonai parancsnoka, Dieter Muhr dandártábornok az Ausztriába irányuló migráció jelentős növekedésére figyelmeztet. Muhr egy nyilatkozatában bejelentette, hogy az osztrák hadsereg és a rendőrség által Ausztria keleti és déli határainál végrehajtott elfogások száma emelkedik, és a migráció a földközi-tengeri útvonalon keresztül Olaszországba, Máltára és Spanyolországba irányuló migráció továbbra is növekedni fog.

A balkáni útvonalon viszonylag csendesebb lenne, de Törökországban körülbelül 2,5 millió menekült van. Ezenkívül az Európai Unió és Törökország közötti migrációs megállapodás meghosszabbításáról még mindig folynak a tárgyalások.

A menekültmozgás növekedésétől több okból is tartani kell

Az amerikai és NATO-csapatok Afganisztánból történő kivonása és a tálibok így ismét megnövekedő befolyása miatt a válság sújtotta országból érkező menekültek számának jelentős növekedése várható. Muhr szerint erre a jelenleg különösen ingatag közel-keleti helyzet is hatással lesz.
Annak fényében, hogy az Európa-szerte megtalálható menekülttáborok megteltek, a katonai parancsnokság személyzete feltételezi, hogy a korona-válság miatti határellenőrzések lazításával a menekültek mozgása is növekedni fog. Ausztria határait elsősorban Szíriából, Afganisztánból, Marokkóból és Indiából érkező migránsok lépik át.

Haimbuchner, a kormányzó helyettese a helyzet komolyságára szólít fel

Manfred Haimbuchner (FPÖ), Felső-Ausztria kormányzóhelyettese azt követeli, hogy a szövetségi kormány vegye komolyan a szövetségi hadsereg által készített migrációs helyzetértékelést, és a biztonság érdekében azonnal biztosítsa a szükséges prioritásokat Ausztriában. "Felső-Ausztria már így is túl sok migránst fogadott be, ami nap mint nap megmutatkozik a tömeges integrációs konfliktusokból." Az előrejelzés alapján "Zárják le a határokat!", valamint az államhatárok ellenőrzésének fenntartását követeli. "A végzetes korona-, és a migrációs politika miatt már most is rendkívüli kihívásokkal kell szembenéznünk. Ezt a további terhet sem államunk, sem társadalmunk nem tudja elviselni."

A szövetségi hadsereg migrációs misszióban

Muhr összefoglalja: "A Felső-Ausztriai Katonai Parancsnokság arra számít, hogy a műveleti hangsúly a migráció irányába fog eltolódni. Ezzel párhuzamosan a COVID-19 világjárvány kezeléséhez is biztosítani kell szolgáltatásainkat."

Az osztrák fegyveres erők hosszú ideje migrációs missziókat hajtanak végre az országhatáron, különösen Ausztria keleti és déli részén. Jelenleg 500 felső-ausztriai katona ellenőrzi az országba belépőket.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Kül 2023-02-07 | 13:07
"A béke elnöke": Trumpnak 2024-re az a terve, hogy az ukrajnai háborúval szemben induljon el

"A béke elnöke": Trumpnak 2024-re az a terve, hogy az ukrajnai háborúval szemben induljon el

  • "Trump a béke elnöke, és két generáció óta ő az első elnök, aki nem indított háborút."
Kül 2021-08-10 | 12:53
Svédország: a bevándorlással együtt nő a gyilkosságok száma

Svédország: a bevándorlással együtt nő a gyilkosságok száma

  • A göteborgi rendőrség 1980-ban az esetek 80 százalékában fel tudta deríteni a gyilkosságokat. Jelenleg ez az arány csak 20 százalék.
Botrány 2021-05-09 | 12:32
8 millió eurós bevétel pályázat nélkül - Tirolban szeptembertől egy frissen alapított cég végezte a PCR-tesztek felét

8 millió eurós bevétel pályázat nélkül - Tirolban szeptembertől egy frissen alapított cég végezte a PCR-tesztek felét

  • 2020-ban egy bécsi, súlyos testi sértés és csalás miatt vád alatt álló urológus által frissen alapított vállalkozás nyerte el Tirol PCR-tesztjeinek felét, 8 millió eurót kasszírozva ezzel.
  • Sem az osztrák kormány, sem a vizsgálatokkal megbízott vállalat nem közöl részleteket a hamisított PCR-tesztek vizsgálati eredményeiről.
  • Az állítólagos minőségellenőrzésekre való hivatkozások valótlanok és ellenőrizhetetlenek.
  • A botrány hatására Tirol tartományi főnöke kormányátalakításba fogott.

 

Kül 2021-05-15 | 22:12
BILD: Izrael-gyűlölet a német utcákon!

BILD: Izrael-gyűlölet a német utcákon!

  • Miközben Izraelben öt napja bombák repkednek, Németországban mozgósítanak az Izrael-gyűlölők.
  • A demonstrációkon azt kiabálják, "szaros zsidók", zsinagógákat támadnak meg, és izraeli zászlókat gyújtanak fel.
  • Szombaton országszerte összegyűltek a demonstrálók és Izrael ellen tüntettek.

 

Kül 2021-07-01 | 22:06
Nem három, hanem négy afgán a 13 éves bécsi kislány megölésének gyanúsítottja

Nem három, hanem négy afgán a 13 éves bécsi kislány megölésének gyanúsítottja

  • A negyedik ellen nemzetközi körözést adtak ki.
  • Kurz kancellár szerint nem támogatni kell a bűnelkövetőket, hanem ki kell őket toloncolni.
  • Meglátjuk, mi lesz ebből.
Kül 2021-07-24 | 13:14
Közelgő migránshullám: újabb 400 katonával erősítik meg a határvédelmet Ausztriában

Közelgő migránshullám: újabb 400 katonával erősítik meg a határvédelmet Ausztriában

  • Afganisztán felől erősödő migrációt prognosztizál Ausztria.
  • Burgenlandban ebben az évben eddig 200 embercsempészt fogtak el.
  • A belügyminiszter különösen a magyar határra hivatkozik az erősítés indokaként.
  • Ennek különlegessége az, hogy a magyar rendőrség és határvédelem is dolgozik: idehaza is több száz embercsempészt kapcsoltak le a hatóságok ebben az évben.
  • Mindez azt erősíti meg, hogy jelentősen növekszik a migrációs nyomás a térségünkben.
  • Szombaton Karl Nehammer belügyminiszter és Klaudia Tanner védelmi miniszter jelentették be az újabb lépéseket.
  • "Egy dolog világos, az európai menekültügyi rendszer megbukott" - mondta Nehammer. Az uniós követelmények megakadályoznák Ausztriát abban, hogy "egyértelmű feltételeket biztosítson".
Kül 2021-06-25 | 21:21
Hermann bajor belügyminiszter: a leszúrt kisfiúnak valamelyik szülőjét is megölte a szomáliai migráns

Hermann bajor belügyminiszter: a leszúrt kisfiúnak valamelyik szülőjét is megölte a szomáliai migráns

  • A sérültek között van egy kisfiú is. Valószínűleg az egyik szülője is meghalt a késes támadásban.
  • Ez az információ Herrmann bajor belügyminisztertől származik - írja a MainPost.