Ellenzéki pártmutyi az előválasztás előtt: most egy momentumos mögé állt be a Jobbik

  • Folytatódik az ellenzéki pártok mutyizása a körzetekkel.
  • Korábban azt ígérték, az előválasztás során majd az emberek dönthetnek a helyi jelöltekről.
  • Egyre kevésbé lesz ebből az ígéretből bármi.

Jakab Péter szerint Tóth Endre antikorrupciós elkötelezettségéhez nem fér kétség - írja a mandiner.

A Momentum elnökségi tagját, Tóth Endrét támogatják majd Jakab Péterék az előválasztáson a fővárosi 18-as választókerületben. Jakab Péter Facebook-oldalán ezúttal azt jelentette be, hogy a Budafok-Tétényt és Újbuda egy részét magában foglaló budapesti 18-as választókerületben a Momentum elnökségi tagját, Tóth Endrét támogatják.

Ezzel újabb budapesti körzetben állt be a Jobbik más párt jelöltje mögé, hiszen az LMP-ből Demeter Mártát, illetve Csárdi Antalt támogatják, de ugyanúgy nem indítanak jelöltet a budapest 11-es választókörzetben, ahol a párt szimpatizánsait a DK-s Varju Lászlóra való szavazásra bíztatják.

Hódmezővásárhelyen pedig Márki-Zay Péter polgármester mögé álltak be.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-09-17 | 10:55
Orbán Viktor: Ferenc pápa szerint a család fogalmát az anya, az apa és a gyerek jelenti

Orbán Viktor: Ferenc pápa szerint a család fogalmát az anya, az apa és a gyerek jelenti

  • Csattanós választ kapott a Szentatyától az ateista, baloldali propagandamédia, amely kénye-kedve szerint idézgeti Ferenc pápát.
Bel 2022-01-31 | 18:46
A rendőrség szerint is hazudozik Hadházy Ákos

A rendőrség szerint is hazudozik Hadházy Ákos

  • A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság visszautasítja Hadházy Ákos nagy nyilvánosság előtt tett állítását, amelynek értelmében a pályáztatás és elbírálás jogszerűtlen lett volna - írja a police.hu.
Bel 2022-01-13 | 10:00
18 fős MigránsTaxi Kiskunfélegyháznál

18 fős MigránsTaxi Kiskunfélegyháznál

  • A Kiskunfélegyház Rendőrkapitányság járőrei 2022. január 13-án 7 óra 45 perckor az 5402-es út 88-as kilométerénél intézkedés alá vontak egy lengyel honosságú kisteherautót, amelyet egy 24 éves férfi vezetett.
  • Az ellenőrzés során a járőrök a jármű rakterében 17 külföldit találtak, akik török és afgán állampolgárnak vallották magukat.
  • A csoport tagjai sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.
  • A férfit előállítják, őrizetbe veszik, és kihallgatását követően előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.
  • A migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2022-01-10 | 12:52
Gyurcsány legszebb álmait osztja Márki-Zay: privatizáció, vizitdíj, kórházi napidíj

Gyurcsány legszebb álmait osztja Márki-Zay: privatizáció, vizitdíj, kórházi napidíj

  • Az egészségügyben radikális privatizációt lát szükségesnek a baloldal jelöltje.
  • Azt is elmondta, sajnálja, hogy a kórházi napidíj és a vizitdíj ötlete végül nem került bevezetésre a hazai egészségügyben, mert az egészségügy üzlet.
  • Majd fűszoknyás, mojito-koktélos lányokat vizionált a kórházakba, mondván akinek van erre pénze, ezt is megengedhetné magának.
Bel 2022-01-28 | 13:27
3 év börtönt kockáztat, aki hallgat Márki-Zayra

3 év börtönt kockáztat, aki hallgat Márki-Zayra

  • Ennyi a büntetési tétele annak, ha valaki a választás rendjébe tudatosan beavatkozik.
  • Márpedig a baloldal miniszterelnök-jelöltje erre biztatta londoni hatóságát.
  • Azt kérte az ottani magyaroktól, hogy jelentkezzenek át billegő körzetekbe.
  • A baloldal korábban a kormányoldalt vádolta ilyen trükközésekkel felháborodottan, de fideszes politikus soha nem kérte a hallgatóságát ilyesmire.
  • Természetesen a választások tisztaságáért aggódó ellenzéki propagandamédia úgy hallgat, mint a sír.
Bel 2021-07-06 | 19:23
Karácsony piti kicsinyeskedéssel elgáncsolta az augusztus 20-i ünnepi kormányzati terveket, erre a kormány meghosszabbította a nézőteret a Petőfi hídtól a Margit-hídig

Karácsony piti kicsinyeskedéssel elgáncsolta az augusztus 20-i ünnepi kormányzati terveket, erre a kormány meghosszabbította a nézőteret a Petőfi hídtól a Margit-hídig

  • A Főpolgármester egyelőre nagyon kevés ahhoz, hogy megakadályozza azt, a magyarok méltón ünnepelhessék meg az Államalapítás augusztus 20-i évfordulóját.
  • Kicsinyeskedésből elgáncsolta a kormány terveit, de a kormányt ez nem zavarta össze: ha nem is engedi a fényfestést a Lánchídon, akkor is minden idők legnagyobb tüzijátéka lesz az idei.
Bel 2021-07-20 | 17:22
Bánáti János, Gyárfás Tamás ügyvédje az állítólagos lehallgatásáról: "ködös feltételezés"

Bánáti János, Gyárfás Tamás ügyvédje az állítólagos lehallgatásáról: "ködös feltételezés"

  • Ködös feltételezésnek tartja Bánáti János, Gyárfás Tamás egykori védőüdvédje, hogy őt lehallgatták volna a Pegasus-szoftverrel.
Bel 2021-11-09 | 13:56
Egy időben fogták el az embercsempészt és tartóztattak fel egy migránscsoport

Egy időben fogták el az embercsempészt és tartóztattak fel egy migránscsoport

  • A Bács-Kiskun megyei rendőrök egy román embercsempészt fogtak el és 13 illegális migránst tartóztattak fel.