A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság jelzése alapján a rendőrök 2021. december 5-én 8 óra 22 perckor az M1-es autópályán, Tata térségében ellenőriztek egy tehergépkocsit.
A járműben 22 fő, magát afgán állampolgárnak valló személy utazott, akik sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták.
Az egyenruhások a sofőrt és utasait elfogták és a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
Az illegális migránsokkal szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően járnak el.
A belga sofőrrel szemben a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntett gyanúja miatt indít eljárást.
Csütörtök délelőtt - elég álmoskás arccal - azt játszotta el Karácsony, hogy ő igenis beszél angolul.
Fölolvasott egy elérakott szöveget - a videóból ugyanis jól kivehető, hogy végig olvassa azt, feltehetően fonetikus fordításban elé volt téve a teljes beszéd.
A cselédsajtó a produkciót terítve állva tapsikol a saját bevallása szerint is hiperpasszív nyelvtudással rendelkező Főpolgármesternek.
Karácsony biztos, hogy azt sem értette, amit eléraktak.
A Deutsche Welle egyszerű kérdéseire sem tudott válaszolni a nyár elején.
Külön pikáns az egészben, hogy a lelkendező cselédsajtót Karácsony fizeti: az ő hirdetései futnak azon cikkek felet is, amelyben arról lelkendeznek, hogy angolul beszél.
Vajon Karácsony és a baloldali cselédmédia életében akad egyetlen pillanat, ami nem velejéig hazug?
Karácsony Gergely újabb álcselekvése is a kormányt és a kínai vakcinabeszerzést igazolja: saját mérésük szerint a kínai vakcinával oltott, 60 évnél idősebbek háromnegyede védett a koronavírus ellen.
És ez nem jelenti azt, hogy az egynegyedük nem lenne védett, csak azt jelenti, hogy az ellenanyagszintjük nem magas az érintetteknek.
Karácsony hatalmas pofonba vezette ezzel a kínai oltás ellen uszító baloldalt.
Ám képtelen leállni: a Budapestet nyomasztó dugók megszüntetése helyett ismételten a kormányt fenyegeti és ellátja a kabinetet járványügyi jó tanácsokkal is.
Orbánnak lett igaza: nem szabad ideológiai, vagy geopolitikai kérdést csinálni az oltásokból, onnan kell vakcinát venni, ahonnan csak lehet, mert csak oltással lehet letörni a járványt.
Ha kínait, akkor kínait, ha oroszt, akkor oroszt - mindegy, hogy a vakcina honnan származik, a lényeg, hogy biztonságos és hatékony legyen.
A Politico.eu összehasonlítása szerint Magyarország dobogós az Európai Unióban a vakcináció terén: a magyarok 26,9%-a kapta meg a 2. vakcinát, a 100 főre beadott oltások száma pedig 72,4.
Magyarországnál csak Málta és az Egyesült Királyság áll jobban, de Málta össznépessége alig 450 ezer fő, a britek pedig alig előznek meg bennünket, és már kívül is vannak az Európai Unión.
Németországban a 2. adag vakcinát megkapottak aránya 9,6%, Ausztriában 11,1%, Dániában 15,6 és Olaszországban 12,8.
A baloldal oltásellenessége ellenére a széleskörű vakcinációnak köszönhetően a járvány számai minden tekintetben meredeken esnek.