Eger után Debrecenben is fogyatkozik a Jobbik: kilépett az eddigi alelnök

Eger után Debrecenben is fogyatkozik a Jobbik: kilépett az eddigi alelnök
  • Ismerői szerint a város legaktívabb jobbikos politikusa adta le a szerelést ezúttal.

A Jobbik egri alapszervezetének önfeloszlatását követően Herpergel Róbert, a párt debreceni alelnöke is úgy döntött, nem marad a Jobbik tagja.

"A mai nappal kiléptem a Jobbik Magyarországért Mozgalomból. Szeretném megköszönni mindenkinek, hogy az elmúlt évek során követte a tevékenységemet" – közölte a saját közösségi oldalán Herpergel Róbert. A Jobbikból távozó politikus a Dehír.hu megkeresésére annyit közölt, nincs benne harag, de részéről ez az út eddig tartott, bővebben azonban nem kívánta kommentálni döntését.

Herpergel Róbert korábban a Jobbik debreceni önkormányzati képviselője volt, 2019-ben viszont csak a hetedik, nem befutó helyet kapta meg a Jobbik–LMP–Momentum kompenzációs listáján. A politikus kiesett a közgyűlésből is, mivel egyéni körzetben sem sikerült nyernie.

Jakab Péter Jobbik-elnökké választása után már elindult egy lavina a debreceni Jobbiknál. Két évvel ezelőtt Bogdán Szabolcs, a párt előző debreceni elnöke jelentette be, hogy kilép a Jobbikból. Döntését akkor azzal indokolta, a legkisebb esélyét sem látja, hogy a párt valaha is visszatér az alapító okiratban kijelölt útra. Bogdán akkor jelezte, öt további tagtársa is erre a döntésre jutott. Két nappal később tizenketten léptek ki a debreceni Jobbikból. A kilépők között volt a párt önkormányzati képviselője, Kőszeghy Csanád Ábel is, aki 16 év után döntött a párt elhagyása mellett.

Az akkor kilépők úgy fogalmaztak:

"Az országos tisztújítás óta a Jobbikban kizárólag békétlenséget, leszámolásokat, a baloldalnak való megfelelési kényszert tapasztaltunk. Ki lehet jelenteni, hogy a párt belső életében egy hónapja a fortélyos félelem igazgat. Eltérő véleményük miatt távolítják el a régi, elkötelezett tagokat és pártalkalmazottakat, privát beszélgetések képernyőfotói és titokban rögzített hangfelvételek kerülnek az elnökséghez, amely ezeket bunkósbotként használja a megbízhatatlannak ítéltek ellen.

A diktatúrákat idéző besúgóhálózaton túl kontraszelektált kiválasztást tapasztaltunk a kirúgások miatt megüresedett pozíciók betöltése során. Ennek megdöbbentő példája volt, amikor a pártalapítványunk éléről a dunaújvárosi győzelem másnapján elmozdították az időközi választási sikerben oroszlánrészt vállaló kampányfőnököt, és egy olyan offshore lovagot ültettek a helyére, aki nehezen lehetne az egyik legnagyobb állami tulajdonú sportlétesítmény vezetője komoly kormányzati kapcsolatok nélkül.

Mindennek a tetejébe az új elnökség a tisztújítási kampányban elhangzottakkal szöges ellentétben kizárólag balliberális pártoknak tetsző kommunikációt folytat. A Jobbik vezetésében mára nyoma sem maradt a nemzeti, konzervatív, jobboldali értékrendnek. Röviden megfogalmazva: úgy tűnik, hogy Jakab Péter a pártot Gyurcsánynak, a pártalapítvány kasszakulcsát pedig a Fidesznek adta át. Ezekhez a dolgokhoz nem adhatjuk a nevünket, nem fogunk asszisztálni az alapelveitől megfosztott, saját ősellenségeivel szövetkező párt haláltusájához."

Vasárnap az egri alapszervezet tagjai döntöttek a feloszlatás és a pártból való kilépés mellett.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-09-20 | 14:23
Sosem látott jóléti intézkedéseket jelentett be Orbán Viktor

Sosem látott jóléti intézkedéseket jelentett be Orbán Viktor

  • 2022. február 15-ig visszatérítik a gyereket nevelő szülőknek az általuk 2021-ban befizetett személyi jövedelemadót. A visszafizetés felső határa a tavalyi átlagbér éves adótartalma.
  • Adóvisszatérítést kapnak a gyereket nevelő kisvállalkozók is. Az ekho szerint adózó szülők az általuk SZJA-ként befizetett összeget kapják majd vissza.
  • A kedvezményes átalányadót fizető kisvállalkozók (Katások) az általuk fizetett átalányadó negyedét kapják vissza, ha gyereket nevelnek.
  • Összességében 1 millió 900 ezer szülő számára 600 milliárd forintot térít vissza az adóhivatal jövő februárban.
  • A nyugdíjasok újabb kiegészítést kapnak az infláció miatt. A nyugdíjprémium összege meghaladja az 50 ezer forintot.
  • Folytatják a 13. havi nyugdíj visszaépítését, jövő februárban legalább kétheti nyugdíjat tudnak kifizetni minden nyugdíjasnak.
  • 2022 elején 6 havi fegyverpénzt fizetnek ki fegyveres és rendvédelmi szervek tagjainak.
  • 2022 január 1-től bevezetik a 25 év alatti, dolgozó fiatalok SZJA-mentességét.
  • Már tárgyalnak a munkaadókkal és a munkáltatókkal a 200 ezres minimálbérről.
Bel 2021-11-16 | 19:56
Márki-Zay ellenzi, de a magyarok 85 százaléka örül a benzinár-stopnak

Márki-Zay ellenzi, de a magyarok 85 százaléka örül a benzinár-stopnak

  • Nehéz dolga van az ellenzék politikusainak és ellenzéki propaganda-médiának.
Bel 2021-11-12 | 12:53
Kertek alatt ostontak a migránsok

Kertek alatt ostontak a migránsok

  • A Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőrei a cseh rendőrökkel és a mórahalmi polgárőrökkel együttműködve 2021. november 12-én 11 óra 55 perckor 36 illegális migránst tartóztattak fel Mórahalom külterületén.
  • Ellenőrzésük során a csoport tagjai szír állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
  • A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.
 
 
Bel 2021-07-05 | 14:37
Hadházy letette a fegyvert Tóth előtt: "az előválasztás előtt és annak sikere esetén sem tervezem az újabb esetleges visszaélések felkutatását, hanem ezek megakadályozásának módjáról fogok beszélni"

Hadházy letette a fegyvert Tóth előtt: "az előválasztás előtt és annak sikere esetén sem tervezem az újabb esetleges visszaélések felkutatását, hanem ezek megakadályozásának módjáról fogok beszélni"

  • Hosszú, és magyarázkodásokkal teli interjút adott Hadházy Ákos a 168.hu portálnak, miután Molnár Zsolt, az MSZP párigazgatója "összeférhetetlennek" nevezte Hadházy viselkedését.
  • Az interjúban szó esik arról, vannak-e a múltjában sötét foltok, és természetesen Zugló is sorra kerül.
  • Hadházy azt állítja, nincs a múltjában olyan cselekedet, amelyet egy közszereplő ne bírna el.
  • Átbeszélte a feleségével is a teljes életét, és közösen jutottak erre a megállapításra.
  • Az egész interjúnak "nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél" hangulata van.
  • Az interjú közepén Hadházy gyakorlatilag leteszi a fegyvert a szocialista Tóth Csaba előtt.
  • Azt mondja, az előválasztás sikere érdekében nem tár fel több, a baloldali önkormányzathoz kötődő ügyeket, sem Zuglóban, sem máshol.
Bel 2022-02-18 | 10:24
Ma délután és szombaton is folytatódik az oltási akció

Ma délután és szombaton is folytatódik az oltási akció

  • A beoltottak száma 6 386 416 fő, közülük 6 149 334 fő a második, 3 781 740 fő már harmadik oltását is felvette.
  • 7480 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 746 424 nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 100 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 504 055 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 199 303 főre csökkent.
  • 4919 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 201-en vannak lélegeztetőgépen. 
Bel 2021-09-01 | 11:20
Tovább oszlik a gittegylet: a tagokkal alig rendelkező Párbeszéd kizárja a szekszárdi képviselőjét

Tovább oszlik a gittegylet: a tagokkal alig rendelkező Párbeszéd kizárja a szekszárdi képviselőjét

  • Az 1%-os Karácsony-párt szekszárdi képviselőjének az a bűne, hogy tenni akar a helyiekért, és nem adja fel az elveit pártutasításra sem.
Bel 2021-07-12 | 14:50
IDEA: az MSZP bekukucskált az 5% alá, a Momentum épphogy eléri az 5%-ot

IDEA: az MSZP bekukucskált az 5% alá, a Momentum épphogy eléri az 5%-ot

  • A kicsik a létükért futnak versenyt az idővel, a DK és a Jobbik uralja az ellenzéki térfelet.
  • Az MSZP 5% alatt, a Momentum épphogy 5%-on.
  • Így csak a DK-n és a Jobbikon múlik, kit tesznek lélegeztető-gépre a következő parlamenti ciklusban.
  • Hogy a Momentum 5%-on vegetál, arra nemrég azt mondta Fekete-Győr, őt nem érdeklik a pártok által manipulált közvélemény-kutatások.
  • Csakhogy hónapok óta ez a lassú momentumos sorvadás a tendencia az összes kutatóintézetnél.
  • Fekete-Győr pártjának lejtmenete nem választható el attól, hogy személye már inkább gyengíti a Mometumot, mint erősíti.
  • Kínos és buta elszólásai, valamint a Partizánban megmutatott öntudatlan öngyilkossága maradék tekintélyét is lerombolta a Momentumon belül és azon kívül is.
Bel 2021-06-02 | 11:49

Magyarországot ezt követően nem terheli a lelkiismeret a delfinhalak megmentéséért: július 1-től tilos forgalmazni számtalan egyszer használatos műanyagot

  • A kormányrendelet értelmében betiltják a fültisztító pálcikákat,
  • a műanyag evőeszközöket, tányérokat, szívószálakat, italkeverő pálcikákat,
  • a léggömböket tartó pálcákat,
  • és az expandált polisztirolból készült ételdobozokat, valamint a fedeles poharakat.