- Barabás Richárd, Újbuda párbeszédes alpolgármestere a Pride-hónap alkalmából Újbudán fel akarta vonni a szivárványos zászlót.
- Nem igazán sikerült neki, a jeles történés egyik részében már a fotós is besegített, hol akadt el a csodazászló a rúdon.
- Az oltásellenes propagandát folytató Komáromi Zoltánnak 3 baloldali kerületi önkormányzattal is élő szerződése volt a közelmúltban.
- Terézváros momentumos, Erzsébetváros DK-s és Újbuda szintén DK-s polgármestere is igényt tartott a szolgálataira, havi több százezer forintért.
- Ő volt az, aki a Demokratikus Koalíció egészségügyi politikusoként azzal járta a médiát, hogy a keleti vakcinák veszélyesek.
- Az adatradar.hu kikérte a jutalmakra vonatkozó döntéseket Újbudán, és azt találta, bőségesen premizálja munkatársait a DK-s László Imre.
- Miközben a polgármester folyamatosan a kormányzati elvonásokra panaszkodik, a jutalmakkal nem szűkmarkú.
- Alapfeladatok ellátásáért rendszeresen kap a jegyző, az aljegyző, valamint osztályvezetők is.
- Természetesen annak nem jut, aki részt vett a koronavírus elleni védekezésben.
- Az elmúlt hetekben a Mandiner cikkezett arról, Újbuda önkormányzata soha nem látott ingatlankiárusításba kezdett.
- Bár a baloldal a XI. kerületben is azzal az ígérettel jutott hatalomra, véget vet - az egyébként nem létező - ingatlaneladásoknak, mondván "Újbuda megtelt", másfél évvel a választások után soha nem látott mértékben pörgették fel az önkormányzati ingatlanok eladását.
- Összességében több milliárd forintos ingatlanvagyonról van szó.
- A Mandiner cikksorozata és a kibontakozó civil ellenállás egy iskolások által használt telket, és egy saroktelket talán megmentett az eladástól.
- Több nagyértékű ingatlant azonban nem.
- A BENNFENTES utánajárt a dobra vert ingatlanoknak, és feltérképezte azok környezetét is.