gyerekverés

Botrány 2022-03-18 12:40
Gyerekverő Hadházy és Donáth azt hazudják, az állam semmit sem segít a menekülteknek
Botrány 2022-02-04 09:05
Súlyos ellentmondások Hadházy állításai és a gyermekbántalmazást rögzítő jegyzőkönyv között

Súlyos ellentmondások Hadházy állításai és a gyermekbántalmazást rögzítő jegyzőkönyv között

  • A hivatalos jegyzőkönyvek szerint többszörös gyermekbántalmazást és lelki terrorizálást követett el Hadházy Ákos a nevelt kisfia sérelmére.
  • Hadházy kapásból tagadott és áldozatként tekintett magára, de a korabeli jegyzőkönyvek szerint többszörösen is bántalmazta a kisfiút.
  • Az édesapja által akkoribban elmondottak alapján Hadházy sunyi módon akkor bántalmazta a gyereket, ha az anyja nem volt a közelben.
  • A történet szereplői ellentmondásos nyilatkozatokat tettek, hogyan repedt fel a kisfiú fejbőre.
  • A kisfiú azt állította, akkora pofont kapott nevelőapjától, az állatorvos Hadházytól, hogy nekiesett egy bútornak.
  • Az anya viszont azt mondta az édesapának, hogy a gyerek ugrált az ágyon, majd leesett.
  • Később viszont Hadházyval közösen már azt állították a gyermekvédelem előtt, hogy a kisfiú futott, megbotlott, majd elesett, és így történt a baleset.
  • Nagy kérdés, az anya miért állított mást az édesapának, mint Hadházyval közösen a hatóságok előtt.
  • Köztudott, hogy Hadházy Ákos unokatestvére, Márki-Zay Péter is a gyerekek fizikai fenyítésének és verésének híve.
  • Többször is elmondta, hogy a gyerekeket úgy kell "nyitott tenyérrel ütni", hogy "külséremi nyom ne maradjon".
Bel 2022-01-24 08:37
Önjelölt korrupcióvadászként jelentkezett be a gyermekverési ügybe keveredett lódoktor

Önjelölt korrupcióvadászként jelentkezett be a gyermekverési ügybe keveredett lódoktor

  • Hadházy bejelentette, hogy tárca nélküli miniszter lesz Márki-Zay kormányában.
Botrány 2022-01-21 09:54
Gyermekbántalmazás: összeverte nevelt fiát Hadházy Ákos

Gyermekbántalmazás: összeverte nevelt fiát Hadházy Ákos

  • A jegyzőkönyvek szerint a gyermek nevelésében nem vett részt, és akkor ütötte a gyereket, amikor annak édesanyja nem volt a közelben.
Botrány 2021-10-13 09:53
Márki-Zay továbbra is védi gyermeknevelési "elveit": ütni csak nyitott kézfejjel, hogy ne maradjon nyoma

Márki-Zay továbbra is védi gyermeknevelési "elveit": ütni csak nyitott kézfejjel, hogy ne maradjon nyoma

  • Az ellenzéki cselédmédia most nem teszi fel a kérdést, hogy aki bántalmazza a gyermekeit, az vajon bántalmazná-e az országot?
  • Hogy jó-e egy országnak, ha egy bántalmazó vezetné?