Gyerekverő Hadházy és Donáth azt hazudják, az állam semmit sem segít a menekülteknek

Gyerekverő Hadházy és Donáth azt hazudják, az állam semmit sem segít a menekülteknek
  • A baloldaliak egy krízishelyzetben is hazudnak és uszítanak, ahogy csak bírnak.
  • A keleti határokon a teljes magyar állam megfeszített erőkkel segíti az Ukrajnából menekülőket.
  • Miközben természetesen a civil szervezetek munkatársai és önkéntesei is nélkülözhetetlen segítséget nyújtanak.

Dömötör Csaba államtitkár 20 pontban foglalta össze, hogyan segít a magyar állam a keleti határainkon.

A kifogástalan kommunista pedigrével rendelkező Donáth Anna, és a brutáls gyerekverésről elhíresült Hadházy azt hazudták, az állam »semmit nem segített« a háború elől menekülőknek, és civilek szervezik a megsegítésüket a miniszterelnök helyett.

Erre reagált Dömötör Csaba:
"1. A menekültek gördülékeny átjutása érdekében a magyar-ukrán határátkelőhelyek a nap 24 órájában üzemelnek. Kiemelt figyelmet kapnak a kisgyermekkel érkezők, akiket lehetőség szerint előre is vesznek.

2. A határátkelőhelyeken folyamatosan dolgoznak a rendőrök, a katonák, a vám- és pénzügyőrök, valamint több helyen jelen vannak a polgárőrök is. A rendőrség munkatársai ott vannak a gyűjtőpontokon, pályaudvarokon és a Segítségpontokon is.

3. Azonnal Segítségpontokat hoztunk létre Beregsuránynál, Tiszabecsnél, Záhonynál, Barabásnál és Lónyán.

4. Magyarország teljeskörűen biztosítja az Ukrajnából érkezők egészségügyi ellátását. Több településen 24 órás ügyeletet látnak el a felállított orvoscsapatok, akik covid-szűrést is végeznek. Az oltatlan, vagy a régen beoltott menekülteknek felajánljuk az ingyenes védőoltást. Kezeljük a beteg gyerekeket, segítjük a daganatos betegeket és a háziorvosok is kérhetnek ukrán nyelvű segítséget, ha tolmácsolásra van szükségük.

5. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal covid-gyorstesztet, orvosi és FFP2 maszkokat, valamint vizsgálókesztyűket szállított a Segítségpontokra.

6. A katasztrófavédelem segítségével szállást biztosítunk azoknak a menekülteknek, akik ezt kérik, és el is juttatjuk őket oda.

7. A menedékkérelmeket az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság munkatársai a gyűjtőpontokon, és a nagyvárosokban működő valamennyi ügyfélszolgálaton veszik át a kérelmezőktől.

8. A területileg érintett kormányablakok folyamatosan nyitva vannak, a kormányhivatalok közreműködésével tolmácsokat és egészségügyi ellátószemélyzetet is biztosítunk.

9. Az állami vállalatok is kiveszik a részüket a feladatokból: a MÁV bevezette a szolidaritási jegyet, amivel ingyen utazhatnak az Ukrajnából menekülők és már emelt számban, 4 óránként különvonatok is közlekednek Záhony és Budapest között. A Volánbusz az ukrán-magyar határ mentén négy helyszínen és a budapesti vasúti fejpályaudvarokon biztosít autóbuszokat az Ukrajnából érkező menekültek elszállítására.

10. Elindítottuk a Híd Kárpátaljáért összefogást: a 1357-es nemzeti segélyvonalon, valamint az erre a célra fenntartott számlaszámon várják a felajánlásokat. Az eddig beérkezett összeg már meghaladta a 710 millió forintot.

11. 600 millió forint értékben küldünk élelmiszert, gyermekápolási és higiéniai termékeket Kárpátaljára, ezen kívül 100 ezer liter üzemanyagot jutattunk el, és elindult egy egészségügyi eszközöket tartalmazó, 140 millió forintos szállítmány is.

12. Eddig megközelítőleg 2 milliárd forintos támogatást nyújtottunk a határ másik oldalán fellépő humanitárius válság kezelésére. Emellett 3 milliárd forint értékben biztosítottunk támogatást a karitatív szervezetek munkájához.

13. A kormány létrehozta a Humanitárius Tanácsot, hogy az ukrajnai menekültek megsegítése még hatékonyabb, a kormányzati szereplők és a jelentősebb karitatív szervezetek munkája még összehangoltabb és szervezettebb legyen.

14. 5000 négyzetméteres raktárat nyitottunk Aranyosapátiban a menekülteknek szánt adományok elhelyezésére.

15. Elindítottunk egy éjjel-nappal hívható zöld számot, amin magyar, ukrán és angol nyelven kaphatnak tájékoztatást a menekültek.

16. A kormány a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácson keresztül koordinálja a segélyek és az adományok gyűjtését, kiszállítását, illetve a hazai segélyszervezetek munkáját.

17. A kormány külön munkacsoportot hozott létre, amely a menekültek munkába állását segíti.

18. Támogatást kapnak azok a munkaadók, amelyek Ukrajnából érkező menekülteket foglalkoztatnak, és hosszú távon gondoskodnak a megfelelő szállásukról, valamint a munkahelyre történő eljutásukról.

19. Az az önkormányzat, amely az ideiglenes védelemre jogosult vagy a menedékes számára szállást és ellátást biztosít, naponta fejenként 4 000 forint fajlagos támogatásra jogosult.

20. A miniszterelnök három napra a magyar-ukrán határra költözött március 16-án, ahol személyesen követi az eseményeket, a rendőrök, a katonák, a katasztrófavédelem munkáját és szervezi a védekezést."

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2022-03-11 | 11:59
Saját magával kötött szerződést a pályázati pénzből a kalocsai DK-s

Saját magával kötött szerződést a pályázati pénzből a kalocsai DK-s

  • A Tiszták Koalíciójában egyre több a piszkos ügy.
  • Magóné Tóth Gyöngyi megbízási szerződést kapott az általa vezetett intézménytől, a saját maga által koordinált pályázat keretében.
  • És a lánya is.
Botrány 2022-09-26 | 17:31
BOTRÁNY - a gyerekekre fáj a foguk: megint lebukott a baloldal

BOTRÁNY - a gyerekekre fáj a foguk: megint lebukott a baloldal

  • A balos politikusok mindig tagadják, hogy a gender-, vagy a szexuális érzékenyítés célzottjai a gyerekek lennének, ám mindig lelepleződnek.
  • Pár napja a spanyol, kommunista esélyegyenlőségi miniszter bukott le.
  • Azt mondta egy bizottsági meghallgatáson, ahol az ellenzékben lévő jobboldal a gyerekek iskolai szexuális érzékenyítését kritizálta, hogy a gyerekeknek "joguk van tudni, hogy azt szerethetik vagy azzal létesíthetnek szexuális kapcsolatot, akivel csak akarnak"
  • A spanyol VOX elnöke, Santiago Abascal Twitteren minderre úgy reagált, "Vegye le a mocskos kezét a gyerekekről!"
Botrány 2021-09-20 | 18:40
Mélypont: Jakab testőre egy újságírónővel szemben is iszonyat kemény

Mélypont: Jakab testőre egy újságírónővel szemben is iszonyat kemény

  • Jakab vándorló cirkuszának oszlopos tagját képezik a vele utazó pribékjei.
  • A Jobbik vezetője azt követően, hogy fojtófogással földre vittek egy járókelőt, csípőből letagadta a testőreit, és hazudozásba kezdett.
  • Később azt állította, a fojtófogást alkalmazók csak szimpatizánsok.
  • Csakhogy kiderült: a testőre cége 42 milliót kapott korábban a Jobbik-frakciótól.
  • Most egy újságírónővel keménykedett Jakab embere.
Botrány 2022-10-20 | 16:42
Daily Wire: Hunter Biden laptopján legalább 459 törvénysértés dokumentált

Daily Wire: Hunter Biden laptopján legalább 459 törvénysértés dokumentált

  • Egy oknyomozó csoport tüzetesen átnézte az amerikai elnök fiának laptopját.
  • Úgy fogalmaznak, a feltárt törvénysértések egyenes utat jelentenek a vádemeléshez.
Botrány 2022-02-23 | 16:14
Az ügyészség is nyomoz a zuglói baloldali botrány miatt

Az ügyészség is nyomoz a zuglói baloldali botrány miatt

  • Hortváth Csaba és egy egykori szocialista politikus a gyanúsított.
Bel 2021-05-11 | 12:38
Marakodás a tuti befutó helyekért: Hadházy bolsevikozza MSZP-s szövetségesét

Marakodás a tuti befutó helyekért: Hadházy bolsevikozza MSZP-s szövetségesét

  • A szekszárdi születésű, és ott is élő Hadházy Ákost a zuglói választókerületben indítja a Momentum.
  • A fiatal párt ezen húzása a szövetségeseknél is kicsapta a biztosítékot, az ugyanis egy biztosnak mondható baloldali körzet, vagyis bárki indul baloldali színekben, az nyerhet ott.
  • Hadházy nem csupán Szekszárdot hagyja hátra: másfél évtizedes közéleti karrierje során megjárta már a Fideszt, az LMP-t, a Márki-Zay alapította MMM-t, és most a Momentum színeiben indul.
  • A választókörzet jelenlegi MSZP-s képviselője és Hadházy között éles szócsata folyik, mióta a Momentum Hadházyt ejtőernyőzette a zuglói választókerületbe.
  • Tóth interjút adott a Partizánnak, cserébe a nemzet leghíresebb lódoktora kommentben bolsevikozza őt.
Botrány 2021-05-09 | 18:01
Sztella Kiriakídiszt nem Ómolnár vádolja korrupciós botránnyal, hanem a ciprusi számvevőszék

Sztella Kiriakídiszt nem Ómolnár vádolja korrupciós botránnyal, hanem a ciprusi számvevőszék

  • A napokban a HVG - melyet részben Brüsszelből fizetnek direkt támogatások formájában - kizárólag a Bizottság véleményét ismertetve, védelmébe vette Sztella Kiriakídisz uniós biztost, aki a vakcinabeszerzéseket felelős.
  • Ómolnár Miklós újságíró napok óta azt állítja, a ciprusi származású biztos férjének számláján hirtelen 4 millió euró jelent meg.
  • A HVG és a Bizottság tagadását szemléző 444 a tőlük megszokott módon, kritikátlanul állt a brüsszeli Bizottság mellé.
  • Csakhogy közben a német sajtó is Kiriakídisz férjének nyújtott banki kölcsönügyletről és a biztos korábbi egészségügyi szervezetének nyújtott nagylelkű gyógyszergyártó-adományokról cikkezik.
Botrány 2022-03-28 | 19:06
Bokros Lajos: a választások után hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez

Bokros Lajos: a választások után hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez

  • A Bokros-csomag névadója azt is elmondta, a 13. havi nyugdíj sem jár.