#Syriza

Bel 2021-05-16 | 16:03

Elsőre egy fantáziátlan kopipésztnek tűnik Karácsony Gergely 99 mozgalma, és másodjára is az

  • A Főpolgármester 99 Mozgalom néven új tömörülés indítását jelentette be a Facebookon, pedig jelenleg is társelnöke egy 1%-os sikereket fölmutatni képes pártnak (Párbeszéd).
  • Szerinte a 99% szemben áll a kiváltságos 1 százalékkal, és ő mindenképpen a többséget akarja képviselni.
  • Ha ismerős a szlogen valahonnan, az nem véletlen.
  • A szereposztás harsányan kiviláglik Karácsony újrafazonírozásából és mozgalmából: a Főpolgármester fogja eljátszani a konszenzusos béketeremtőt, aki sokkal lágyabb tónusban kommunikál, mint a sok esetben jóval radikálisabb ellenzékiek. Ő viszi majd a jelenlegi hatalmi elittel szembenálló, higgadt politikai karakter szerepét.
  • Az elitellenes színészkedést annak ellenére is a rivaldafényben játssza a Főpolgármester, hogy ő maga is régóta az elit része: 2002-től dolgozott a Miniszterelnöki Hivatalban mint politikai tanácsadó, családi cége pedig 21,5 millió forintos megbízást kapott a Gyurcsány-kormánytól.
  • Ezt követően 2010-től parlamenti képviselő volt, majd az LMP 2013-as szétrobbantását követően egy sikertelen szövetséget hozott tető alá a Bajnai Gordon alapította EGYÜTT párttal. 2014-ben kinézte magának a nyerhető Zugló kerületét, és ott indult polgármesternek, majd győzött is, hogy 2017-ban aktív polgármesterként elvállalja az MSZP-P miniszterelnök-jelöltségét.
  • Jelenlegi mozgalmában pedig szerepet kapott Ángyán József agrárszakember, Alföldi Róbert rendező, Ferge Zsuzsa szociológus, Kis János filozófus és ifjabb Bibó István mellett Haraszti Miklós, Bozóki András, Kenedi János, Bod Péter Ákos, Elek István, Mellár Tamás, Alföldi Róbert, Jordán Tamás, Bojár Gábor és Hajós András, valamint Osvárt Andrea. Egyikük sem a 99 százalék tagja.