#autóbaleset

Bel 2022-09-07 | 12:11

Megint balesetet okozott egy embercsempész, ráadásul lopott kocsival

  • Az M1-es autópályán észlelték a lopott, magyar hatósági jelzéssel felszerelt személygépkocsit 2022. szeptember 7-én éjfél után.
  • A sofőr meglátta a rendőröket, megijedt, növelte sebességét, azonban nem tudta uralma alatt tartani járművet, így az M1-es autópálya  62-es kilométerszelvényben a külső szalagkorlátnak ütközött a gépkocsi jobb oldalával.
  • A járművezető, illetve több migráns a balesetet követően elszaladtak.
  • A rendőri egységek pár órán belül elfogták a szerb állampolgárságú embercsempészt, továbbá 9 fő indiai állampolgárt tartóztattak fel, akik a korábban a balesetet szenvedő személygépkocsiban utaztak.
  • Az indiai állampolgárok nem tudták igazolni az országban való jogszerű tartózkodásukat. A járőrök őket a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
  • A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A szerb állampolgárságú járművezetővel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett, illetve egyedi azonosító jellel visszaélés bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.
Bel 2022-09-06 | 09:17

Fának ütközött és árokba borult a MigránsTaxi

  • Egy ismeretlen sofőr közlekedett kistehergépkocsival 2022. szeptember 5-én 14 óra 30 perc körül a 8627-es számú úton Lövő felől Völcsej irányába.
  • Útja során nem tartott megfelelő követési távolságot egy előtte haladó személygépkocsi mögött, és amikor forgalmi okok miatt a személyautó az út szélére húzódott, akkor a tehergépkocsi nekihajtott.
  • A karambolt követően a kistehergépkocsi a vízelvezető árokba sodródott, majd fának ütközött, és az oldalára borulva állt meg.
  • A balesetben a tehergépjármű ismeretlen sofőrje és utasa megsérült, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.
  • A rendelkezésre álló információk szerint a jármű a balesetet megelőzően illegális migránsokat fuvarozott Ausztria felé.
Bel 2022-09-02 | 11:30

Abszurd: Árokba hajtott az embercsempész majd kerékpárral elmenekült

  • Kemestaródfa külterületén egy olasz forgalmi rendszámú gépkocsit észleletek, amely a vízelvezető árokba hajtott.
  • A járműből több személy elfutott a balesetet követően, három határsértőt a rendőrök a helyszínen feltartóztattak.
  • A terület átvizsgálására hőkamerát, szolgálati kutyát alkalmaztak, melynek során még egy magát indiai állampolgárnak mondó személyt is felkutattak.
  • Az éjjeli órákban a körmendi járőrök a 8-as számú főút ellenőrzése során igazoltattak egy kerékpárral közlekedő személyt, majd megállapították, hogy a 18 éves szerb férfi azonos a Kemestaródfa térségében árokba hajtó olasz forgalmi rendszámú gépkocsi vezetőjével. 
  • A rendőri intézkedés során a négy, magát indiai és afgán állampolgárnak mondó utas sem személyazonosságát, sem magyarországi tartózkodásának jogszerűségét nem tudta hitelt érdemlően igazolni, ezért őket a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Bel 2022-08-31 | 12:48

Balesetet okozott a menekülő embercsempész

  • Az M1-es autópályán, Tatabánya térségében akartak megállítani egy lengyel hatósági jelzésű tehergépkocsit 2022. augusztus 30-án délután.
  • Sofőr megpróbálta kivonni magát az intézkedés alól, nekiütközött az előtte haladó gépkocsinak, majd fennakadt a belső szalagkorláton.
  • Az embercsempész megpróbált elmenekülni, de az egyenruhások a helyszínen elfogták.
  • Járműben tizenkilenc, magát szír állampolgárnak valló személy utazott, akik nem tudták igazolni az országban való jogszerű tartózkodásukat.
  • A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • A grúz állampolgárságú járművezetővel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.
Bel 2022-06-28 | 07:35

Elmenekült és korlátnak ütközött a MigránsTaxi

  • A Pest megyei rendőrök 2022. június 28-án 1 óra 49 perckor az M5 autópálya 35-es kilométerszelvényében szándékoztak kivezetni egy tehergépkocsit, azonban sofőrje a rendőri jelzésre nem állt meg, pár kilométerrel arrébb szalagkorlátnak ütközött.
  • A járművet egy 24 éves férfi vezette, abban 21 külföldi tartózkodott.
  • A magukat szír állampolgárnak valló migránsokat a sofőrrel együtt kórházba vitték, jelenlegi adataink szerint, mindannyian könnyű sérülést szenvedtek a balesetben.
  • Ellátásukat, meghallgatásukat követően az illegális migránsokat a hatályos magyar jogszabályok alapján visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • A sofőr ellen a embercsempészés bűntettének gyanúja miatt indítanak büntetőeljárást.
Bel 2022-05-03 | 14:36

Villanyoszlopnak csapódott a MigránsTaxi

  • Békés megyében, a 44. számú főúton, Szarvason, 2022. május 3-án 1 óra 15 perc körül ellenőrizni akartak a rendőrök egy spanyol rendszámú tehergépkocsit.
  • A jármű vezetője azonban nem állt meg, ki akarta vonni magát a rendőri intézkedés alól, és eközben villanyoszlopnak ütközött.
  • A tehergépkocsit egy román állampolgár vezette és tizennyolc pakisztáni utazott benne.
  • A balesetben valamennyien megsérültek.
  • Az utasok nem tudták hitelt érdemlően igazolni a személyazonosságukat és azt, hogy jogszerűen tartózkodnak Magyarországon.
  • A rendőrök - a szükséges orvosi ellátások végeztével - előállították őket a Gyulai Határrendészeti Kirendeltségre, ahol idegenrendészeti eljárás indul ellenük.
  • Az autó embercsempészéssel gyanúsítható román sofőrjét is előállították.
Bel 2022-03-16 | 16:16

Két rendőrautónak is nekiment a menekülő embercsempész

  • A férfi nemcsak a kocsijában szállított illegális migránsokat, hanem a többi közlekedő és a rendőrök életét is veszélyeztette.
Bel 2022-03-14 | 07:26

Árokba borult a 11 illegális migránst bújtató román embercsempész

  • A Bácsbokod Határrendészeti Kirendeltség járőrei 2022. március 14-én 2 órakor Bácsalmás közigazgatási területén egy román férfival szemben intézkedtek, aki gépkocsijával lesodródott az útról és árokba borult.
  • A járműben 11 – magát szír állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik mindannyian megsérültek a balesetben.
  • A 23 éves férfi a gyanú szerint a határsértőknek segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, ezért vele szemben - őrizetbe vétele mellett - a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indít.
  • Az illegális migránsokat további ellátás céljából kórházba szállították.
Bel 2022-02-16 | 10:29

Házfalnak csapódott az illegális migránsokkal teli furgon

  • Baleset történt Forráskút belterületén.
  • Egy illegális migránsokat szállító furgon házfalnak csapódott.
Bel 2022-02-02 | 09:21

Balesetet okozott az embercsempész, többen megsérültek

  • A sofőr nem állt meg a rendőri jelzésre, lehajtott az autópályáról és Tatán balesetet okozott.
Bel 2021-12-14 | 11:19

Rendőröknek is nekiment a menekülő embercsempész Budapesten

  • Illegális migránsokat szállító kisbuszt állítottak meg a Pest megyei és a fővárosi rendőrök 2021. december 14-én 7 óra körül Budapest IX. kerületében, a Könyves Kálmán körút és a Remíz utca kereszteződésében.
  • A jármű vezetője és nyolc utasa megpróbáltak elmenekülni, de perceken belül elfogták, és a IX. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő őket.
  • Az utasok szír állampolgárnak vallották magukat.
  • Az autót vezető, szintén külföldi férfi ellen embercsempészés bűntett gyanúja miatt indít eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság. 
  • Az embercsempész kisbuszával előzőleg az M5-ös autópályán Inárcs határában – a rendelkezésre álló adatok szerint szándékosan –  nekiütközött az őt megállítani akaró Pest megyei rendőrök autójának, majd más járműveknek is, ezért hivatalos személy elleni erőszak és más bűncselekmények miatt kezdeményeznek eljárást vele szemben.
  • Személyi sérülés egyik esetben sem történt.
Bel 2021-12-07 | 08:43

8 illegális migránssal a kocsijában, menekülés közben belhajtott egy napelemparkba

  • A Tolna megyei rendőrök az M6-os autópálya Paksi pihenőjében fogták el a férfit, aki egy napelemkollektornak is nekihajtott, miközben menekült a rendőrök elöl.
Bel 2021-11-23 | 11:56

El akart menekülni az embercsempész, de balesetet okozott

  • 11 migránssal a fedélzetén szeretett volna Ausztriába jutni egy 31 éves román sofőr.
Bel 2021-11-12 | 07:45
Bel 2021-11-03 | 07:34
Bel 2021-10-27 | 10:25

Balesetett okozott, majd elhajtott 24 migránsával a brazil embercsempész

  • A brazil férfi Kiskunmajsán volt egy baleset okozója egy furgonnal, ám megállás nélkül elmenekült a helyszínről.
  • Kiderült, van mit titkolnia: 24 migráns szállított a járműben.
Botrány 2021-10-18 | 07:37
Bel 2021-10-08 | 10:36

Oszlopnak csapódott a migránsokat csempésző MigránsTaxi

  • A szerb sofőr megcsúszott gépkocsijával, majd egy oszlopnak hajtott.
  • A járműben szállított migránsok közül a balesetben hárman megsérültek.
Bel 2021-09-30 | 15:05

Lehet, hogy pont a BMW-ben maradt 17 millió kellett volna a sikerhez? - A karlendítő jobbikos búcsút inthet a jelöltségnek

  • A náci karlendítését integetésnek hazudó ózdi jobbikos jelölt elbukott az előválasztáson.
  • Farkas Péter Barnabás előválasztási koordinátora vezette azt a luxus kupé BMW-t, ami az M3-as autópályán tört össze múlt hét szerdán.
  • Az autóból előválasztási szavazólapok szóródtak szét, és nagy mennyiségű, összesen 17 millió forint készpénzt is találtak benne.
  • A pénzért azóta sem jelentkezett senki a rendőrségen.
  • Kis Sándor (MSZP-P) 2734 szavazattal nyerte a körzetet, Farkas Péter Barnabás (Jobbik-DK) 2517 szavazattal a második lett.
  • Érdekesség, hogy Jakab is veszített ebben a körzetben, és Karácsony nyert.
Botrány 2021-09-27 | 14:41
Mutass többet!