- Nem tud kibújni a bőréből Magyar Péter: hol a volt feleségével, más nőkkel, hol ügyintézőkkel, újságírókkal, hol a munkatársaival, hol random elemzőkkel, vagy éppen egy bizottság előtt fenyegetőzik őrjöngve, magából kikelve.
- A BENNFENTES-hez olyan értesülések jutottak el brüsszeli képviselőktől, hogy Magyar viselkedése komoly kételyeket ébresztett szinte a teljes mentelmi bizottság előtt.
- Ismert: hosszas ügyaltatást követően Magyar telefonlopási ügye ezen a héten jutott odáig, hogy személyesen hallgassák meg a Tisza vezérét.
- Magyar megjelent a bizottság ülésén, ott áldozatpózba vágta magát, meséket szőtt saját nagyszerűségéről, majd azonnal agresszív fenyegetőzésbe kezdett.
- A BENNFENTES megkereste az ülésen részt vevő képviselőket.
- A legtöbben névtelenül sem nyilatkoztak, mások is csak úgy, hogy a nevük és a frakciójuk is titokban marad.
- Sokat látott, Orbán-ellenes európai képviselők vannak kiakadva Magyar viselkedésétől és fenyegetőzéseitől.
- A BENNFENTES úgy értesült, Magyar már az EPP-nek is szúrja a szemét: egyszerűen túl sok vele a baj.
- Csakhogy a Néppárt a kezében szorongatja a Magyarral szembeni ütőkártyát: sokasodó kétes ügyei tökéletes adut biztosítanak Manfred Webernek.
- Ezért Magyar hiába őrjöng, a Néppárt vezetése előtt hűséges kiskutyaként kell viselkednie, különben ugrik a mentelmi joga.
Ott az történt, mint mindig, amikor Magyar érzi,hogy sarokba van szorítva: magából kikelve toporzékolt a JURE bizottság tagjai előtt is.
A magyar hatóságok még 2024 szeptemberében fordultak Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztése miatt az Európai Parlamenthez. A Legfőbb Ügyészség közleménye szerint a rendelkezésre álló adatok szerint Magyar Péter 2024. június 21-én hajnalban egy budapesti klubban szórakozott, ahol mások mellett a későbbi sértett is mobiltelefonjával videóra vette őt.
Miután Magyar Péter és egyik társa észrevette, hogy a férfi felvételeket készít, szóváltásba keveredtek vele. A vita során Magyar Péter hirtelen mozdulattal kivette a sértett kezéből a telefont, azt zsebre tette, és később a Dunába hajította.
A telefont a sértett többszöri kérésére sem adta vissza, és letagadta, hogy az nála lenne. Miután a szórakozóhelyet elhagyta, a Duna felé indult, és ekkor többen, köztük a sértett, követték. A politikus lesétált közvetlenül a vízpartra, és a telefont szándékosan a Dunába ejtette.
Az ügyészség szerint mindez lopás, ezért kérték az Európai Parlamentet, hogy tárgyalja meg Magyar Péter mentelmi jogát, és az eljárás sikeres lefolytatása érdekében függessze fel azt. Közel egy évnek kellett eltelnie, hogy az EP JURI bizottsága napirendre vegye Magyar ügyét.

A JURI bizottsági ülése a héten zajlott, és a BENNFENTES úgy értesült, sokat látott európai parlamenti képviselők is felháborodtak a meghallgatásra érkező Magyar Péter agresszív fenyegetőzésén és vádaskodásán.
Egyikük így fogalmazott: “I really don't like Orbán, but the behaviour we saw from Magyar does not bode well for the future”, vagyis "én igazán nem kedvelem Orbánt, de amit láttunk Magyartól, az nem sok jót ígér a jövőre."
A BENNFENTES információi szerint Magyar önmagáról szőtt mesebeszéddel áltatja nemzetközi hallgatóságát, így tett a JURI bizottsága előtt is.
Magyar most azt állította a JURI előtt, hogy 15 éve a rendszer ellenfele, “mert mindig is a rendszer kritikusa” volt személyesen.
Holott mindenki tudja, hogy Magyar 2024 májusáig a NER el-, és kitartottja volt, milliós fizetésekért cserébe, amit a korábbi felesége és a barátai intéztek neki. Így került a Diákhitel Központ élére, és az MBH bank felügyelőbizottságába is.
A gyanú szerint ott, felügyelőbizottsági tagként követte el a tőzsdei bennfentes kereskedelmet az OPUS részvényeivel, amikor egy vállalati, árfelhajtó bejelentés előtt, de arról értesülve tízmilliókért zsákolt be a papírokból, hogy a következő értékesítési napon tízmilliós, jogtalanul megszerzett haszonnal értékesítse OPUS-részvényeit.
A bennfentes kereskedelem gyanújáról itt és itt írt a BENNFENTES részletesen.
Magyar olyannyira belelovalta magát a hős ellenálló áldozat szerepébe a személyes meghallgatáson, hogy visszamenőleg kritizált mindent, ami 15 év alatt az Orbán-kormányok alatt történt. Ez ugye azért érdekes, mert 14 éven keresztül Orbán legodaadóbb híveként fogadta el a pozíciókat és a sok-sok pénzt, ami ezzel járt.
A konkrét telefonlopási ügyről is kikerekítette, hogy ő a történtek áldozata. Kemény Péter, a Legkeményebb egyszerűen provokáció áldozatává vált, kiprovokálták, hogy egy vadidegen kicsavarja a kezéből a telefont - legalábbis az őrjöngése szerint.
A BENNFENTES értesülései szerint Magyar annyira hajlítja a valóságot, hogy a bizottság előtt azt is állította, semmit sem hajított a Dunába, majd fél levegővétellel később azt kritizálta, hogy a búvárok milyen gyorsan megtalálták a Dunában telefont, és ez szerinte egy csoda. “Attól tartok, elhiszi a magáról szőtt Andersen-mesét” - mondta a BENNFENTES-nek egy képviselő.
A Bizottság tagjai lefagyva álltak a hallottak előtt. “Magyar stílusából egyszerűen kezd elegünk lenni” - mondta egy EP-képviselő a BENNFENTES-nek.
A BENNFENTES úgy értesült, ugyan Manfred Weber szorosan fogja Magyart, de a többi meghatározó EPP-s ki van akadva tőle. A házelnök, a néppárti, Magyarországgal szintén ellenséges, és vaskos korrupciós ügyekben érintett Roberta Metsola kerüli őt és nem is áll vele szóba, ha Magyar beszél, elhagyja a termet.
Folyosói pletykák szerint az olasz Metsola azt hangoztatja, “még ilyen agresszív embert nem láttam életemben”.
Az külön érdekesség, hogy a Tisza Párt elnöke a választási kampányban támadta a mentelmi jog intézményét, és azt is megígérte, hogy ő maga nem lesz az Európai Parlamentben képviselő.
Tavaly április 25-én egy fórumon Tamásiban azt mondta: “És eltöröljük a mentelmi jogot természetesen. Semmi értelme. Szóval nyilván a mentelmi jog az egy szükséges rossz. Egyébként vannak olyan országok, ahol ez működik, vannak, ahol nem, nekünk nem lesz rá szükségünk, úgyhogy mi ezt eltöröljük.”
Később egy derecskei fórumon, május 6-án is megerősítette a korábbi ígéretét, sőt azt is elmondta, hogy nem veszi fel az EP-mandátumát.
“A mentelmi jogot meg fogjuk szüntetni, ezt már több helyen mondtam. Bár egyébként lehet, hogy nekem például szükségem lenne rá, mert éppen harminc eljárást indítottak ellenem, és nyilván ez lesz a következő két évben is. De ennek ellenére sem fogom felvenni az európai parlamenti képviselői mandátumot, amivel egyébként járna ugyanúgy mentelmi jog.”