Ez biztos: valóban Ukrajnát dicsőítette a NATO ülésein Ruszin-Szendi

Ez biztos: valóban Ukrajnát dicsőítette a NATO ülésein Ruszin-Szendi
  • Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága csütörtökön betekintett azokba az információkba, amelyeket az Európai Katonai Bizottság, illetve a NATO vezérkari főnökeinek értekezletéről szóló tájékoztató anyagok tartalmaznak.
  • Ez alapján megállapították, hogy a honvédelmi miniszter jelentése a legutóbbi bizottsági ülésen messzemenőkig alátámasztott adatokkal, tényekkel – jelentette ki Kósa Lajos, a bizottság elnöke egy csütörtöki sajtótájékoztatón, Budapesten.
  • Vagyis a korábbi vezérkari főnök, Ruszin-Szendi Romulusz nem teljesítette a honvédelmi miniszter utasítását, és nem képviselte a magyar hivatalos álláspontot a NATO és az Európai Unió vezérkari főnöki értekezletein.
  • Ami még súlyosabbá teszi az ügyet, hogy Ruszin-Szendi Romulusz az erről szóló hivatalos jelentéseket meghamisította.
  • Kósa Lajos azt mondta, hogy betekintettek a NATO vezérkari főnökeinek ülésén készült jegyzőkönyvekbe és meghallgatták a hangfelvételeket is.

Két napirendi pont szerepelt az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén: az első, a legutóbbi miniszteri tájékoztatáson Ruszin-Szendi Romulusz korábbi viselkedéséről elhangzott tájékoztató, a második a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat 2024-es beszámolója. Ezek mind titkos információk, így csak nagyon eszenciális részeket lehetett átadni – közölte a bizottság elnöke.

Kósa Lajos emlékeztetett: a korábbi vezérkari főnök, Ruszin-Szendi Romulusz nem teljesítette a honvédelmi miniszter utasítását, nem képviselte a magyar hivatalos álláspontot, ami közismert az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban: béke, azonnali tűzszünet és béketárgyalások, valamint a konfliktus mielőbbi lezárása.

Ruszin-Szendi Romulusz az erről szóló hivatalos jelentéseket meghamisította. Ez azt jelenti, hogy nem írt bele olyan tényeket, amelyek elhangzottak az üléseken, ugyanakkor más tényeket úgy írt bele, hogy azt ő nem képviselte – magyarázta a bizottság elnöke.

Mindezzel kapcsolatban vizsgálat folyik, a bizottság semmilyen jogi megállapítást nem tett, csak azt állapította meg, hogy a tények, amelyeket megismertek, alátámasztják azt az állítást, hogy Ruszin-Szendi Romulusz nem hajtotta végre az utasításait, de az erről szóló jelentést meghamisította – jelentette ki Kósa Lajos.

Hozzátette: A KNBSZ 2024-es beszámolóját pedig elfogadták.

“A mai napon az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága átvizsgálta azokat a dokumentumokat, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy Ruszin-Szendi Romulusz vezérkari főnökként a magyar kormány békepárti álláspontjával és az utasításaival ellentétes álláspontot képviselt a NATO vezérkarfőnöki ülésein” – ismertette Barthel-Rúzsa Zsolt.

A Honvédelmi Minisztérium katonai nemzetbiztonság irányításáért felelős államtitkára kijelentette: ez az álláspont nem összeegyeztethető a kormány békepárti álláspontjával.

A dokumentumokból, amelyeket a bizottság elé tártak és a bizottság által megkapott hanganyagokból egyértelműen kiderül, hogy a volt vezérkari főnök Ukrajnát dicsőítő mondatai valóban elhangoztak– ismertette Barthel-Rúzsa Zsolt.

“Bebizonyosodott tehát, hogy a bukott vezérkari főnök nem a mandátumának megfelelően járt el, nem azt képviselte, amit kellett, és erről hazudott, meghamisította a honvédelmi miniszter és a kormány számára készített jelentését. Tehát Ruszin-Szendi Romulusz tudatosan és előre megfontoltan kockára tette a magyar emberek biztonságát, cserbenhagyta a bajtársait, magyarokat és Magyarországot” – foglalta össze az államtitkár.

“Egyértelművé vált, hogy szélsőségesen ukránpárti és háborúpárti, ezt most már a Magyar Péter vezette Tisza Párt színeiben képviseli”– tette hozzá.

Címkék: