A rendőrök – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztályának jelzése alapján – 2022. április 8-án 9 óra 10 perckor egy cseh honosságú gépkocsit állítottak meg az M1-es autópálya 135. kilométerszelvényénél.
A járművet egy 28 éves ukrán férfi vezette, rajta kívül az autó utasterében tizennyolc – magukat szír és afgán állampolgároknak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
A járőrök a sofőrt elfogták, és az illegális migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítják.
A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
A magyar férfival szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.
Mint ismert, Karácsony Gergely pénteken kifarolt az egyébként általa és az MSZP által jelölt zuglói Tóth Csaba mögül.
Azért különös, hogy csak most - és miért jelölték az előválasztásra egyáltalán -, mert Karácsony 2014 és 2019 között Zugló polgármestere volt, Tóth Csaba pedig akkor is megválasztott zuglói szocialista képviselőként dolgozott.
Tehát Karácsony sokkal korábban is ismerte Tóth most kifogásolt cselekedeteit, nem véletlenül utalt arra korábban Karácsony egy kiszivárgott hangfelvételen, hogy Tóth őt személyesen és a családját is fenyegeti.
Később azonban a Főpolgármester letagadta az egészet, és azt hazudta, Tóth ügyét a múlt részének tekinti.
Ám úgy tűnik, most, hogy kényszerűen végül mégis elengedte Tóth kezét, benyújtja a számlát.
Egy ózdi és egy székesfehérvári közös DK-Jobbik leléptetését követeli a Demokratikus Koalíciótól és a Jobbiktól.
A DK úgy reagált, nekik nem tetszik a "házmestertempó", és felszólították Karácsonyt, kérjen bocsánatot a székesfehérvári, offshore botrányba keveredett képviselőjelölttől.
A beoltottak száma 6 406 501 fő, közülük 6 192 643 fő a második, 3 863 124 fő a harmadik, 287 080 fő már a negyedik oltását is felvette.
1384 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 901 017 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Elhunyt 12 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 804 295 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 50 521 főre csökkent.
1427 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 41-en vannak lélegeztetőgépen.
Interjút adott a Magyar Nemzetnek az Alapjogokért Központ vezetője a genderőrületről és arról, hogy a liberálisok mindig találnak egy újabb "elnyomott" csoportot, akit képviselniük kell.
Az emberi jogi fundamentalizmus célja ma már az, hogy az egyes mesterségesen kreált vagy újonnan felfedezett szexuális kommunáknak mint csoportoknak ugyanazok a jogok járjanak, mint a többségi társadalomnak - mondta.
A modern liberalizmusra jellemző álságosságról azt mondta, egyfelől széles spektrumon folytatják az általuk fontosnak ítélt ügyek mentén a propagandát, másfelől amikor valaki erre rámutat, fel vannak háborodva a valóságon.
A munkaerőhiány évi mintegy 50-80 milliárd forint kárt (termelésiérték-kiesést) okoz az évi 300 milliárd forint körüli termelési értékű zöldség-gyümölcs-ágazatban.
A beoltottak száma 6 159 926 fő, közülük 5 867 068 fő már a második oltását is megkapta, 2 765 500 fő pedig már a harmadik oltást is felvették.
Az elmúlt három napban összesen 22 699 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 157 568 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Az elmúlt három napban elhunyt 489 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 932 204 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 189 753 főre emelkedett.
7440 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 586-an vannak lélegeztetőgépen.
Az Oltási akcióban már összesen 1 millió 139 ezren vettek fel oltást, közülük 931 ezren már a megerősítő harmadik oltást vették fel és 135 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását.