A Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőrei 2022. január 6-án 10 óra 50 perckor újabb 15 határsértőt tartóztattak fel Öttömös külterületén.
Ellenőrzésük során a csoport tagjai afgán állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.
Egy héten belül ez a 3. támadás volt Berlinben, amely kifejezetten szexuális kisebbségek ellen irányult.
Korábban egy meleg férfipárt inzultáltak fiatalok Neuköllnben, előtte pedig egy leszbikus lányt vertek meg Steglitzben.
Kreuzberg és Neukölln Berlin két hírdhedtebb bevándorlónegyede, mely korábban inkább az alternatív életet élő művészeket vonzotta, de az utóbbi években mindkét kerület a berlini iszlám bevándorlás központjává, amolyan NO-GO zónává vált.
Karácsony a 2022-es miniszterelnök-jelölti ambícióit is szülőfalujában, Nyírtasson jelentette be.
2018-ban ugyaninnen indította MSZP-P közös jelöltségét.
Akkor 11,91%-ot ért el, az Orbán Viktor vezette Fidesz 49,27 százalékával szemben.
Egy 2004-es, a Népszabadságnak adott interjújában úgy fogalmazott a jelenlegi Főpolgármester, hogy a mostani és a 2018-as nyírtassi színészkedése ellenére "Egy dologra azért jó volt, hogy felkerültem, mert rájöttem, hogy Budapest az én igazi világom".
Bencsik János 2009-től 2020 februárjáig a Jobbik Magyarországért Mozgalom tagja, a Nemzetpolitikai Kabinet alelnökeként koordinálta a párt Kárpát-medencei és nyugat-európai csoportjainak megalakítását.
2010 és 2015 között az erzsébetvárosi alapszervezet alelnöke, 2015-től a pesterzsébeti alapszervezet és a Pesterzsébetet és Kispest egy részét magába foglaló Budapest 16. számú egyéni választókerület elnöke.
2019-ben a Jobbik budapesti elnökévé választották, majd a párt országos listájáról bekerülve Szávay István mandátumát vette át az Országgyűlésben.
2020. február 19-én bejelentette, kilép a Jobbikból, és független képviselőként dolgozik tovább.
Ezt követően megalakította a 'Polgári Válasz' elnevezésű pártot.