Márki-Zay most Gyurcsányhoz dörgölőzik

Márki-Zay most Gyurcsányhoz dörgölőzik
  • Volt már kiábrándult fideszes, jobbikos segítséggel megválasztott polgármester, kacérkodott a Momentummal, majd megalapította a saját, párfős mozgalmát.
  • Korábban dicsérte Dobrev Klárát is, és az ATV-ben kijelentette, ő nem tartja korruptnak Gyurcsány Ferencet.

Arra a kérdésre, hogy Márki-Zay el fogja-e számoltatni Gyurcsány Ferencet, Hódmezővásárhely polgármestere azt felelte: "Szemben a Fidesszel, én nem állítom, hogy Gyurcsány Ferenc korrupt lett volna" – fogalmazott, hozzátéve, hogy "a Fidesz tizenegy év alatt nem tudta ezt bebizonyítani".

A műsorban Márki-Zay azt is elmondta: elfogadhatatlannak tartja, hogy az ellenzéki pártok "elosztják egymás között az állami cégeket, a minisztériumokat, a beszerzéseket, mert akkor hat különböző irányba fog menni az ország".

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-02-18 | 13:29
Az M1-esen csaptak le a MigránsTaxira

Az M1-esen csaptak le a MigránsTaxira

  • A rendőrök az M1-es autópálya 64-es kilométerszelvényében ellenőriztek egy német honosságú személygépkocsit 2022. február 18-án 12 óra 23 perckor.
  • A járműben két török állampolgárságú embercsempész, valamint magát három fő török és két fő szír állampolgárnak valló férfi utazott, akik nem tudták igazolni az országban való jogszerű tartózkodásukat.
  • A járőrök az embercsempészeket elfogták és az illegális migránsokkal együtt a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
  • A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • Az embercsempészekkel szemben a nyomozók büntetőeljárást indítanak.
Bel 2021-11-25 | 12:03
Csak tegnap: 229 határsértő, 4 embercsempész, 66 feltartóztatott illegális migráns

Csak tegnap: 229 határsértő, 4 embercsempész, 66 feltartóztatott illegális migráns

  • A szolgálatot teljesítő rendőrök 2021. november 24-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 229 határsértőt tartóztattak fel és 66 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
Bel 2021-10-04 | 16:20
Egy Gyurcsány mind felett

Egy Gyurcsány mind felett

  • Keserű békát nyelet le a Demokratikus Koalíció elnöke az előválasztás eredményével a baloldal egészének torkán.
  • Saját maga az a keserű béka, még ha a legtöbben e baloldali elitből nem is hajlandóak ezt tudomásul venni, vagy lefelé játsszák ennek jelentőségét.
  • Ettől függetlenül ez a béka ott van a torokban, és csúszik lefelé.
  • Elmagyarázzuk, hogyan vitt mindent Gyurcsány Ferenc, és miért ő lett a megkerülhetetlen szereplő újra a baloldalon.
  • Számba vesszük a veszteseket és a győzteseket is, és elmagyarázzuk, miért győztes az adott szereplő, és miért vesztesek mások.
Bel 2021-07-15 | 11:41
Ellenzék: a Momentum, a Párbeszéd, és a Liberálisok is elhatárolódott a Jobbiktól

Ellenzék: a Momentum, a Párbeszéd, és a Liberálisok is elhatárolódott a Jobbiktól

  • Egy romaügyi konferencián Donáth Anna, Kocsis-Cake Olivió, és Bősz Anett is elhatárolódott a Jobbiktól.
Bel 2022-03-09 | 09:16
Az oltás továbbra is folyamatosan elérhető

Az oltás továbbra is folyamatosan elérhető

  • A beoltottak száma 6 397 806 fő, közülük 6 176 649 fő a második, 3 823 111 fő a harmadik, 227 541 fő már a negyedik oltását is felvette.
  • 2632 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 809 917 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 54 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 44 549 emelkedett.
  • A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 641 256 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 124 112 főre csökkent.
  • 2617 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 118-an vannak lélegeztetőgépen. 
  • A járvány ötödik hullámának leszálló ágában vagyunk, ezért kormány kivezette a járványügyi korlátozásokat és megszűnt a maszkviselési kötelezettség.