A 24.hu május 21-én osztotta meg februári cikkét egy perről, amelyben Márki-Zay Péterék is érintettek - az írás szerint a felelősségre vont szülők Márki-Zay feleségét hibáztatták gyermekük elvesztése miatt

A 24.hu május 21-én osztotta meg februári cikkét egy perről, amelyben Márki-Zay Péterék is érintettek - az írás szerint a felelősségre vont szülők Márki-Zay feleségét hibáztatták gyermekük elvesztése miatt
  • A szövevényes és bonyolult történet messzire nyúlik vissza: az otthonszüléssel foglalkozó Te Szülésed kft. ügyvezetője és tulajdonosa 2011-től Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester volt, a felesége pedig szülésznőként dolgozott a családi vállalkozásban.
  • 2015-ben 8 hetesen elhunyt egy baba, mert agyvérzést kapott annak következtében, hogy születését követően nem kapta meg az ilyenkor előírt K-vitamint. A K-vitamin első adagját közvetlenül a születéskor, a másodikat az első vizsgálat alkalmával kell beadni.
  • A 2019 januári bírósági tárgyaláson a bíró szerette volna látni a szüléssel kapcsolatos szerződést, ám Márki-Zayné Vincze Felícia szülésznő szerint ezek a dokumentumok már nem voltak meg.

  • Márki-Zayné Vincze Felícia 2019 januárjában azt állította a bíróság előtt tanúként, hogy ő minden esetben javasolja a szükséges vitamin beadását, de ezt csak akkor teszi meg, ha a szülők ezt kérik, ez esetben viszont ezt nem kérték.

  • A 24.hu-nak azt is elmondta, neki nem volt törvényi lehetősége beadni a K-vitamint, és azt a szülők sem kérték, de a haláleset után minden nála született gyermekeknek már beadta.

  • Ugyanezen a tárgyaláson a család gyermekorvosa váratlanul - az előző vallomásával ellentétben - azt állította, hogy beadta a K-vitamint az elhunyt kisfiúnak. Bár dokumentumot az orvosnő nem tudott mutatni, de azt állította, hogy a babakönyvbe bekerült a vitamin beadásáról szóló bejegyzés.

  • 2021 februárban a bíróság előtt a másodrendű vádlott, az anya elmondása alapján a szülésznő, Márki-Zayné Vincze Felícia nem tájékoztatta őt a K-vitamin fontosságáról, ezért nem adatta be a kisfiának, aki így meghalt K-vitaminhiányos agyvérzésben.

  • 2021 április 13-án Márki-Zay Facebook-posztban azt írta: a másodfokú ítélet megerősíti a korábbi bírói ítéletet, kimondja, hogy még csak fel sem merült feleségének a felelőssége egyetlen csecsemő haláláért sem, mert a K-vitamint a csecsemő megkapta, de érthetően nem az erre fel sem jogosított szülésznő feleségétől, hanem a gyermekorvostól, akinek a szakmai irányelvét a szülésznőn nem lehet számon kérni.

  • Nagy kérdés, hogy ki mond igazat? Az elítélt anya, vagy a Márki-Zay házaspár?

  • És miért mond ellent egymásnak Márki-Zay Péter és Márkiné Vincze Felícia? A polgármester azt állítja, szülésznő felesége nem adhatta be a K-vitamint, utóbbi pedig szülésznőként állítja, "ő minden esetben javasolja a szükséges vitamin beadását, de ezt csak akkor teszi meg, ha a szülők ezt kérik"?

  • Vincze Felícia 2019-ben azt is mondta a 24.hu-nak, nem volt törvényi felhatalmazása a K-vitamin beadására, de a haláleset után minden újszülöttnek beadta - honnan lett törvényi felhatalmazása erre? És korábban miért állította, hogy annak beadta, aki kérte? Akkor most volt nála korábban K-vitamin vagy sem? Beadhatta korábban vagy sem?

  • Az ügy további pikantériáját az adja, hogy a 24.hu ellenzéki portál először május 21-én osztotta meg a Facebook-oldalán a 2021. február 25-i tárgyalásról tudósító cikküket, vagyis akkor nem tartották fontosnak, hogy kitegyék a közösségi oldalra az írást, melynek címe ez: "Márki-Zay Péter feleségét hibáztatják a kisbabájuk haláláért felelősségre vont oltásellenes szülők".

  • Vajon miért nem osztották meg 2021 februárjában a cikket, és miért vették elő 2021 május 21-én? Mi lehetett az aktualitása egy februári bírósági tárgyalásnak májusban?

  • Az ellentmondásoktól hemzsegő sztori összefoglalásához az alábbi cikkeket használtuk fel:

  • HVG, 2019. január 5.
  • 24.hu, 2021. február 25.
  • Index, 2021. április 14.

Alább pedig a képernyőmentések, melyek azt bizonyítják, a 24.hu egy február végi cikket májusban osztott meg - először.

1. kép: A 24.hu Facebook oldaláról készített képernyőmentés szerint a portál 2021 május 21-én osztotta meg tudósítását az ügyről. A kép alsó részén, a böngésző alján a linkstruktúrában pedig az látszik, hogy a cikklink szerint az írás 2021 február 25-én került ki a portálra.

2. kép: a következő kép a 24.hu cikkéről készített képernyőmentés. Azt bizonyítja, a portálra valóban 2021 február 25-én került ki a cikk.

A 3. képernyőmentés pedig azt bizonyítja, a 24.hu februári cikkét először és utoljára május 21-én osztották meg a portál Facebook oldalán.


Vajon miért nem osztotta meg a tárgyalásról szóló cikkét olvasóival a 24.hu februárban?

És miért osztotta meg május 21-én?

Mi lehetett az ellenzéki portál célja ezzel?

Talán Márki-Zay diszkreditálása a miniszterelnök-jelölti kampányból?

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2022-03-17 | 15:02
Szégyennek nevezte a baloldal majdnem államfő-jelöltje, hogy hazánk nem szállít fegyvereket Ukrajnának

Szégyennek nevezte a baloldal majdnem államfő-jelöltje, hogy hazánk nem szállít fegyvereket Ukrajnának

  • Meglepetés: újabb háborús héja a baloldalon.
  • Vagyis a baloldal célja továbbra is az, hogy Magyarországot belerángassa egy olyan háborúba, amihez semmi közünk.
Botrány 2021-10-06 | 12:17
Márki-Zay Péter bunkó és szexista megjegyzést tett Dobev Klárára

Márki-Zay Péter bunkó és szexista megjegyzést tett Dobev Klárára

  • Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára "női mivolta létére Magyarországon ebben a versenyben ő volt a legsikeresebb politikus" - mondta Márki-Zay az ATV-ben.
  • Márki-Zay szavait nehéz másképp érteni, mint hogy azon lepődött meg, hogy a magyar társadalomban egy nő "női mivolta létére" jó eredményt tud elérni.
Botrány 2022-03-13 | 19:46
Z. Kárpát a náci karlendítéséről: Fidesz

Z. Kárpát a náci karlendítéséről: Fidesz

  • Z. Kárpát Móricka megszólalt, és fideszezéssel kommentálta karlengetős botrányát.
  • Szerinte antiszemiták a Fideszben vannak.
  • Nagy kérdés, akkor miért egy jobbikosról kerül elő megint karlendítés.
Botrány 2023-01-17 | 17:29
Brüsszeli korrupció: egymásra vallanak a szoci vádlottak - Panzeri "pentito" lesz

Brüsszeli korrupció: egymásra vallanak a szoci vádlottak - Panzeri "pentito" lesz

  • Belga és holland lapok friss beszámolói szerint Antonio Panzeri egykori szocialista Európai Parlamenti képviselő "bűnbánó maffiózóként" viselkedik az  kihallgatások során.
  • Vagyis megeredt a nyelve, és hogy mentse a bőrét, elkezdett más szocialistákra vallani.
  • Marc Tarabella ügyvédje még pár napja is azt állította, védence soha nem kapott semmit.
  • Panzeri, az ügy másik vádlottja viszont már december 10-én azt vallotta a nyomozóknak, 120 000 eurót adott át neki, készpénzben.
  • Az olasz törvények lehetőséget biztosítanak erre, és így Panzeri aláírta, hogy "pentito", azaz "bűnbánó maffiózó" lesz.
Botrány 2022-03-13 | 19:10
Márki-Zay mentegeti a karlendítő Z. Kárpát Dánielt

Márki-Zay mentegeti a karlendítő Z. Kárpát Dánielt

  • A baloldal miniszterelnök-jelöltje szerint a Jobbikban nincsenek se nácik, se fasiszták.
  • Nagy kérdés, hogy akkor korábban kire utalt, amikor azt mondta, "a kommunistákat és a fasisztákat a szövetségben mi külön-külön képviseljük".
  • Ha nincsenek közöttük fasiszták, akkor hogyan képviseli őket a Kapitány?
Botrány 2022-10-26 | 17:17
Visszamenőleges inflációs kompenzációt kapnak a brüsszeli politikusok

Visszamenőleges inflációs kompenzációt kapnak a brüsszeli politikusok

  • A Bizottság elnökének havi bére 2000 euróval emelkedik.
  • Egy biztos, mint Frans Timmermans, 1460 euróval vihet haza többet.
  • Egy európai parlamenti képviselő pedig 623 euróval kap többet, mint eddig.
Botrány 2022-03-26 | 13:44
Kokóbizniszből finanszírozzák Szabó Tímea kampányát?

Kokóbizniszből finanszírozzák Szabó Tímea kampányát?

  • Az eddigi legmeghökkentőbb felvételekkel állt elő Anonymus.
  • A felvételen két férfi arról beszélget, hogy egy harmadik ember kokainbizniszben utazik Marbellán, és haza kellene hozni a pénzét, ami "kanyaronként" 3-400 millió forintnak megfelelő dollár vagy euró.
  • A pénzből nem csak a férfi részesül, hanem hárman-négyen, de ők csak kisebb részben.
  • A hangfelvételen szereplő egyik férfi elmondja, van nála ugyan annyi pénz, amiből ki tudja [fizetni a dolgokat], de Szabó Timi kampánya nagyok sok pénzt emészt fel.
Botrány 2021-05-31 | 15:25
Soros pénzét kaszálták a járványon, II. rész - ismeretlen, konferenciaszervezéssel, arculattervezéssel, marketinggel foglalkozó vállalkozás 247 milliót szakított a Főváros 2020-as maszkbeszerzésén

Soros pénzét kaszálták a járványon, II. rész - ismeretlen, konferenciaszervezéssel, arculattervezéssel, marketinggel foglalkozó vállalkozás 247 milliót szakított a Főváros 2020-as maszkbeszerzésén

  • A BENNFENTES utánajárt, kik szállítottak maszkokat és teszteket a koronavírus-járvány alatt a Fővárosnak.
  • Többek között ismeretlen, konferenciaszervezéssel, arculattervezéssel, marketinggel foglalkozó cégre bukkantunk, amely hatalmas megrendelést kapott a Karácsony vezette Budapesttől.
  • 2020. március 30-án a Fővárosi Önkormányzat a Business Rally Hungary Kft.-vel kötött adásvételi szerződést 1,5 millió sebészeti maszk beszerzésére.
  • Az 1,5 millió sebészeti maszkot 247 500 000 Ft + ÁFA áron szállította le a Business Rally Kft.
  • A gáláns pénzszórást Soros György 3,5 millió dolláros adománya, és a Fővárosi Önkormányzat 500 millió forintos önrésze fedezte.
  • A fővárosi maszk- és tesztmutyit ismertető cikkorozat II. része.