Újabb embercsempészeket kaptak el Győrnél

Újabb embercsempészeket kaptak el Győrnél
  • Ezúttal Győr térségében fogtak el a megyei határrendészek egy lengyel gépkocsivezetőt, aki hét, magát szír állampolgárnak valló férfit akart illegálisan Ausztriába juttatni.

A megyei határrendészek – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Pécsi Osztályának jelzése alapján – 2021. augusztus 4-én 15 óra 15 perckor az M1-es autópályán, Győr térségében ellenőriztek egy újabb magyar rendszámú gépkocsit, amit egy 31 éves lengyel állampolgárságú férfi vezetett - tájékoztat a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az autóban a sofőrön kívül további hét, magát szír állampolgárnak valló férfi utazott.

A külföldi utasok személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a járművezetővel együtt elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították őket.

A lengyel sofőrrel szemben embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítanak, a migránsokat pedig – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-02-25 | 09:07
A harmadik oltás felvételével 80-90%-ra emelhető a védettség

A harmadik oltás felvételével 80-90%-ra emelhető a védettség

  • A beoltottak száma 6 391 940 fő, közülük 6 163 700 fő a második, 3 801 276 fő már harmadik oltását is felvette.
  • 4498 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 779 174 nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 88 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 566 509 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 168 913 főre csökkent.
  • 3997 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 148-an vannak lélegeztetőgépen. 
  • Ma délután és szombaton újabb oltási akció lesz, és márciusban is folytatódni fognak az oltási akciónapok.
Bel 2022-04-19 | 09:08
Ezek a hosszú hétvége adatai a koronavírusról

Ezek a hosszú hétvége adatai a koronavírusról

  • A beoltottak száma 6 405 123 fő, közülük 6 190 793 fő a második, 3 856 637 fő a harmadik, 279 067 fő már a negyedik oltását is felvette.
  • Múlt hét csütörtök óta 4978 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 884 458 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Az elmúlt öt napban elhunyt 106 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 760 777 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 77 710 főre csökkent.
  • 1560 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 49-en vannak lélegeztetőgépen. 
Bel 2022-05-30 | 11:37
Két román 13 illegális migránst csempészett

Két román 13 illegális migránst csempészett

  • A járőrök egy román honosságú járművet állítottak meg a 84-es számú főúton, Pereszteg külterületén.
  • A kisbuszt egy 41 éves sofőr vezette, mellette ült társa, egy 23 éves férfi.
  • A gépkocsiban a román férfiakon kívül 13 – magukat afgán, pakisztáni és indiai állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
  • A rendőrök az embercsempészeket elfogták és az illegális migránsokkal együtt a Soproni Rendőrkapitányságra előállítják.
  •  A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • A sofőrrel és társával szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.
Bel 2022-01-18 | 09:17
6 millió 320 ezer fölött a beoltottak száma

6 millió 320 ezer fölött a beoltottak száma

  • Az omikron vírusvariáns már erősen terjed és növeli a fertőzöttek számát, a megerősítő oltás felvételével megelőzhető a betegség súlyos lefolyása.
  • A beoltottak száma 6 321 039 fő, közülük 6 062 346 fő már a második, 3 423 900 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.
  • 6851 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 355 084 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 94 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 176 855 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 137 628 fő.
  • 2689 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 217-en vannak lélegeztetőgépen.
Bel 2022-02-01 | 05:51
Márki-Zay szókincsén nem látszik, de 2300 kötetes könyvtára van

Márki-Zay szókincsén nem látszik, de 2300 kötetes könyvtára van

  • Igen szegényes szókészletében ugyanis kedvenc fordulatai az áruló, az ostoba, a fogyatékos, a zsidó, a tudatlan és a homoszexuális.
  • Máskor pedig Mesterként hivatkozik magára, akinek vallásos élményt jelent, hogy Jézushoz hasonlíthatja magát.
Bel 2022-01-15 | 14:08
Századvég: 1 százalékkal is csökkentheti az inflációt az élelmiszerek árbefagyasztása

Századvég: 1 százalékkal is csökkentheti az inflációt az élelmiszerek árbefagyasztása

  • Az üzemanyagok árbefagyasztása 1-1,5 százalékkal fogta vissza az inflációt decemberben.
Bel 2022-01-19 | 08:45
Február 12-én lehet Orbán Viktor évértékelője

Február 12-én lehet Orbán Viktor évértékelője

  • Feltéve, hogy a járványhelyzet megengedi a rendezvény megtartását.
Bel 2021-06-25 | 13:55
Pécs: kizárták a baloldali polgármestert abból az egyesületből, amellyel megválasztották

Pécs: kizárták a baloldali polgármestert abból az egyesületből, amellyel megválasztották

  • Baja után Pécsett is felrobbant a baloldali egység.