Nagy akarásnak nyögés a vége: Karácsonyék kőkemény levelet ígértek Kínának, ehelyett az egész fellágyult

Nagy akarásnak nyögés a vége: Karácsonyék kőkemény levelet ígértek Kínának, ehelyett az egész fellágyult
  • Az ellenzék miniszterelnök-jelöltjeinek a Kínának küldött közös levelet is több mint két hétbe került összehozni.
  • Ha ilyen hatékonysággal dolgoznak, Magyarország a jövőben belefullad a dugókba.
  • A levél jelentős visszakozás a korábbi harcos retorikához képest, és a korábbi keménykedés ellenére minden elemében fel is lágyult.
  • Olyan szemforgató mondatok szereplenek benne, hogy "A közelmúlt eseményei ugyanakkor sajnálatosan árnyékot vetettek a Kínai Népköztársaság és Magyarország sok szálon futó kapcsolatainak fejlődésére."
  • Ha valami árnyékot vetett a kapcsolatok fejlődésére, az Karácsonyék bohóckodó utcanév-átváltoztatása volt a IX. kerületben, amit a kínaiak barátságtalan gesztusként értékeltek.

Karácsony Gergely azzal indít a Facebookján, hogy

"A miniszterelnök-jelöltek a Kínai Népköztársaság és Magyarország társadalmi rendszereinek különbözősége ellenére is arra törekszenek, hogy a két ország között folytatódjék a közös érdekeket szolgáló együttműködés."

Vagyis a levelének első mondata is nyílt beismerése annak, a baloldali ellenzék sem kezd Kínával izmozni, és elismerik az ázsiai nagyhatalom társadalmi rendszerének adottságát.

A szemforgató képmutatás karácsonyi esszenciája a következő mondat:

"A közelmúlt eseményei ugyanakkor sajnálatosan árnyékot vetettek a Kínai Népköztársaság és Magyarország sok szálon futó kapcsolatainak fejlődésére."

Majd így folytatja: "A pártok versengésén alapuló, európai parlamenti demokráciákban a nagyberuházások mögötti széles körű politikai egyetértés előzetes megteremtése elengedhetetlen ahhoz, hogy az éppen hivatalban levő kormányzat legitim módon vállalhasson a megbízatási idején túlnyúló kötelezettséget. Kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy a Belgrád-Budapest vasútvonal és a Fudan Egyetem budapesti campusa jelenlegi feltételek mellett való megépítése nélkülözi a magyarországi politikai erők közötti egyetértést, valamint a közvélemény többségének támogatását. Ennek legfontosabb oka, hogy a két beruházás előkészítése átláthatatlan, azokat a magyar kormányzat titkolózása övezi, ráadásul az előrehaladottabb vasúti beruházás környékén már megjelentek a jelenlegi magyarországi kormányzat gazdasági holdudvarának képviselői" – áll levelükben.

Márpedig a fentebbiek nyitva hagyják annak lehetőségét, hogy a feltételek újratárgyalásával a baloldali ellenzék számára is elfogadhatóak a kínai beruházások Magyarországon.

A közös levél így folytatódik, ebben is szerepel a "jelenlegi feltételek mellett kitétel". Vagyis a feltételek újratárgyalásával a baloldali ellenzék sem ágál majd kormányra kerülve a kínai fejlesztések ellen:

"Bármelyikünk is lesz Magyarország következő miniszterelnöke, a választók többségének nyilvánvaló akaratával összhangban haladéktalanul leállítjuk a Belgrád-Budapest vasútvonal és a Fudan Egyetem budapesti campusának a jelenlegi feltételek mellett való megépítésére irányuló beruházást, és ennek következtében nem kívánnak élni az ezen projektek keretében a jelenlegi kormányzat által Magyarország számára igényelt hitellel sem."

A következő mondat pedig nyílt elköteleződés a "sok szálon futó és hagyományosan jó kapcsolatok további fejlesztése mellett:

"Mindemellett őszintén bízunk abban, hogy a jelenlegi magyar kormánynak a két beruházással kapcsolatos hibás lépései, illetve ezek sajnálatos következményei nem képezik majd akadályát annak, hogy az országaink között sok szálon futó és hagyományosan jó kapcsolatok tovább fejlődhessenek" – így zárul a Dobrev Kláraval , Fekete-Győr Andrással , Jakab Péterrel , Márki-Zay Péterrel  és Pálinkás Józseffel  közösen jegyzett levelünk.

A fentebbiekért kár volt nagy dírrel-dúrral levelezésbe kezdeni és felesleges keménykedéssel bosszantani a kínai sárkányt.

Címkék: