Folyamatosan csökken az OLAF igazságügyi ajánlásainak száma

Folyamatosan csökken az OLAF igazságügyi ajánlásainak száma
  • Az ellenzéki propagandamédia folyamatosan azt hazudja, Magyarországon az összes EU-s pénzt elcsalják, és a magyar ügyészség nem tesz semmit.
  • Ennek az ellenkezője igaz.
  • Egyrészt évről évre csökken az OLAF ajánlásainak száma, azaz egyre kevesebb magyar ügyet ítél az európai hivatal jogszerűtlennek.
  • Másrészt a magyar ügyészség az EU-s átlag kétszeresében emel vádat az OLAF ajánlásai nyomán.
  • Az EU-átlag 37%, a hazai pedig 65%.

Az uniós átlagot lényegesen meghaladó arányban emel vádat az OLAF igazságügyi ajánlásai nyomán – olvasható a Legfőbb Ügyészség hétfőn megjelent sajtóközleményében. A magyar ügyészség és az OLAF szorosan együttműködik, mind vezetői, mind szakértői szinten rendszeresek a találkozók.

Az OLAF június 10-én nyilvánosságra hozott, 2020-as éves jelentése szerint a magyar ügyészség az uniós átlagot (37%) jelentősen meghaladó mértékben, az OLAF által kezdeményezett ügyek 67 %-ában emelt vádat 2016 és 2020 között.

Évről évre folyamatosan csökken az OLAF magyar ügyészséghez eljuttatott igazságügyi ajánlásainak a száma. Az OLAF egyre többször olyan ügyben tesz igazságügyi ajánlást, amelyben már folyik Magyarországon nyomozás. Az OLAF az uniós pénzekkel összefüggő adminisztratív szabálytalanságokat vizsgálja, büntetőjogi tényállást nem állapít meg, bűnügyi bizonyítást nem végez.

Erre sem felhatalmazása, sem pedig eszköze nincsen. A magyar ügyészség – bár erre nincs törvényi kötelezettsége – a mindig követett protokoll szerint az OLAF igazságügyi ajánlása nyomán valamennyi esetben elrendelte a nyomozást, illetve amennyiben már folyamatban volt a nyomozás, az OLAF ajánlását a nyomozás irataihoz csatolták és abban értékelték.

Az OLAF 2020-ra vonatkozó éves jelentéséből kitűnik, hogy a magyar ügyészség az OLAF ügyek 67 százalékában emelt vádat. Ez a szám kimagasló eredmény, hiszen közel a duplája a 37 %-os uniós átlagnak.
2020. évben az OLAF összesen 2 igazságügyi ajánlást tett az ügyészi szervezetnek. Mindkét igazságügyi ajánlást már folyamatban lévő nyomozásban értékelte a hatóság. Az igazságügyi ajánlások száma évről évre csökken: 2016-ban 10, 2017-ben 6, 2018-ban 4, 2019-ben 3, míg 2020-ban 2 ajánlás érkezett.

2020. január 31-én Dr. Polt Péter legfőbb ügyész hivatalában fogadta az OLAF főigazgatóját, Ville Itälät. A találkozón a felek megerősítették, hogy az uniós pénzeket érintő bűnügyi visszaélések kapcsán a szervezetek közötti hatékony információcserét és együttműködést továbbra is kiemelten fontosnak tartják.

Emellett megállapodtak abban, hogy az eddig is jól működő szakmai kapcsolat további elmélyítése érdekében együttműködési megállapodást dolgoznak ki, melynek véglegesítésére rövidesen sor kerül. A magyar ügyészség és az OLAF szorosan együttműködik, mind vezetői, mind szakértői szinten rendszeresek a találkozók.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-02-15 | 14:32
Dobrev tavaly: Péter, egész egyszerűen nem tartalak téged alkalmasnak a miniszterelnöki pozícióra

Dobrev tavaly: Péter, egész egyszerűen nem tartalak téged alkalmasnak a miniszterelnöki pozícióra

  • "Szinte minden napra jutott valamilyen valótlanság, olyan vádaskodás, amit nem tudtál bebizonyítani. És aztán ottmaradt az emberek fülében, ez nekem morálisan elfogadhatatlan. Nagyon nagy a politikai nyomás, és úgy látom, hogy nem bírod ezt a politikai nyomást."
Bel 2022-01-06 | 13:45
Két embercsempész akadt a horogra 9 illegális migránssal

Két embercsempész akadt a horogra 9 illegális migránssal

  • Vát térségében tartóztatták fel a migránsokat szállító MigránsTaxikat.
Bel 2021-06-02 | 09:42

Az oltás letörte a harmadik hullámot: az elvégzett tesztek 1%-a pozitív, 275 új fertőzöttet azonosítottak - közben 90-re csökkent a lélegeztetőgépen lévők száma

  • A WHO ajánlása szerint 5%-os pozitív tesztarányig lehet kontroll alatt tartani a járványt.
  • 837-re csökkent a kórházban ápolt fertőzöttek száma, 90-en vannak lélegeztetőgépen, október óta nem volt 100 alatt ez a szám.
  • Szerdára 13 új áldozata van a járványnak.
Bel 2022-01-19 | 10:08
15 polgármester követeli Márki-Zaytól, hogy a "megosztó politikáját ne hurcolja be"

15 polgármester követeli Márki-Zaytól, hogy a "megosztó politikáját ne hurcolja be"

  • 19 település van a választókörzetben, ebből 15-ben Márki-Zay "persona non grata".
Bel 2021-07-12 | 14:50
IDEA: az MSZP bekukucskált az 5% alá, a Momentum épphogy eléri az 5%-ot

IDEA: az MSZP bekukucskált az 5% alá, a Momentum épphogy eléri az 5%-ot

  • A kicsik a létükért futnak versenyt az idővel, a DK és a Jobbik uralja az ellenzéki térfelet.
  • Az MSZP 5% alatt, a Momentum épphogy 5%-on.
  • Így csak a DK-n és a Jobbikon múlik, kit tesznek lélegeztető-gépre a következő parlamenti ciklusban.
  • Hogy a Momentum 5%-on vegetál, arra nemrég azt mondta Fekete-Győr, őt nem érdeklik a pártok által manipulált közvélemény-kutatások.
  • Csakhogy hónapok óta ez a lassú momentumos sorvadás a tendencia az összes kutatóintézetnél.
  • Fekete-Győr pártjának lejtmenete nem választható el attól, hogy személye már inkább gyengíti a Mometumot, mint erősíti.
  • Kínos és buta elszólásai, valamint a Partizánban megmutatott öntudatlan öngyilkossága maradék tekintélyét is lerombolta a Momentumon belül és azon kívül is.
Bel 2021-09-30 | 18:07
80 körzetből 65-ben nyert Dobrev

80 körzetből 65-ben nyert Dobrev

  • 11-ben lett első Karácsony, 3-ban Jakab, egyben Márki-Zay.