vakcináció
Negyedmillióan már fölvették a negyedik oltást
- A beoltottak száma 6 401 980 fő, közülük 6 186 269 fő a második, 3 841 840 fő a harmadik, 256 021 fő már a negyedik oltását is felvette.
- Az elmúlt három napban 5223 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 844 581 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
- Elhunyt 84 többségében idős, krónikus beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 699 172 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 100 067 főre csökkent.
- 1887 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 60-an vannak lélegeztetőgépen.
Vakcinabőség: 5 millió 583 ezer a beoltott
- A delta vírusmutáns azonban több európai országban erősen terjed, ezért aki még nem oltatta be magát, tegye meg.
- Megelőzés érdekében az Operatív Törzs újabb intézkedéseket hozott, így Európában elsőként lehetővé teszi Magyarország a harmadik oltást mindenkinek.
- A még be nem oltott időseket személyesen is fel fogják keresni, és iskolakezdés előtt minden oktatási intézményben elérhető lesz az oltás.
A beoltottak száma 5 506 665 fő, közülük 5 058 824 fő már a második oltását is megkapta.
- Az oltásoknak és a védelmi intézkedéseknek köszönhetően letörtük a járvány harmadik hullámát.
- Miután átléptük az 5,5 millió beoltottat, szombaton életbe lépett az újraindítás következő fokozata.
Idehaza már 5 296 926 személy kapta meg az oltást
- Közülük 4 073 520-an már a második adag vakcinát is megkapták.
- Meghalt 6 idős, krónikus beteg.
- Újabb 179 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést.
- 549 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 58-an vannak lélegeztetőgépen - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.
Majd' 4 millió a második oltást is megkapottak száma
- 5 260 418 az oltottak száma, közülük 3 989 525 fő már a második oltását is megkapta.
- 137 az új fertőzöttet azonosítottak.
- Elhunyt 12 idős, krónikus beteg.
- 602 koronavírusos beteget ápolnak kórházban.
- Közülük 68-an vannak lélegeztetőgépen
A beoltottak száma 5 040 222 fő, közülük 3 196 604 fő már a második oltását is megkapta
- 213 az új fertőzöttek száma, elhunyt 41, többségében idős és krónikus beteg.
- 1373 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 148-an vannak lélegeztetőgépen.
- Jelenleg Pfizer, Sinopharm és korlátozott mennyiségben még Szputnyik és AstraZeneca oltás foglalható.
Az első oltással beoltottak száma 5 026 529 fő, de 3 072 940 fő már a második oltását is megkapta
- Keddre mindössze 164 új fertőzöttet találtak.
- 21 fő, többségében idős, krónikus beteg hunyt el.
- A koronavírus-járvány harmadik hullámának végét jelzik a csökkenő esetszámok.
A nagyszabású oltási program letörte a járványt - 9544 tesztből 258 új fertőzött - a beoltottak száma 5 millió 23 ezerre nőtt
- Lélegeztetőgépen is egyre kevesebben vannak, a számuk 169 fő.
- 41, többségében idős és krónikus beteg vesztette életét.
- Számítások szerint nagyságrendileg 65%-a lehet védett a magyar embereknek (átfertőzöttség + oltottság).
- Ha a kínai vakcina hatástalan lenne, nem esnének ennyire meredeken a fertőzés-számok.
5 millió 6 ezer a beoltott, 416 az új fertőzött, elhunyt 44 beteg
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 5 005 682 fő, közülük 3 000 989 fő már a második oltását is megkapta. 416 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 802 088 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 44 töb...
4 millió 969 ezer a beoltott, 647 az új fertőzött és elhunyt 48 beteg
- A beoltottak száma 4 969 321 fő, közülük 2 967 350 fő már a második oltását is megkapta.
- 1500 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 183-an vannak lélegeztetőgépen.
- Mostantól annak sem kell lemondania az utazásról, aki még nem kapta kézhez védettségi igazolványát.
- Agy friss, rendelet alapján a szálláshelyek, vendéglátóhelyek, fürdők és attrakciók is elfogadhatják a védőoltást igazoló applikációt.
Orbán Viktor: 5 millió beoltottnál megszűnik a köztéri maszkviselési kötelezettség
- Megszűnik a kijárási tilalom, eltörlik a közterületi maszkviselést – jelentette be a miniszterelnök.
- Mutatjuk a további enyhítéseket, valamint azok részleteit!
4 829 595 embert oltottak be Magyarországon, közülük 2 814 805 fő már a második adag vakcinát is megkapták
- Kórházban 1836 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 212-en vannak lélegeztetőgépen. Elhunyt 51, többségében idős, krónikus beteg.
- A regisztráltak száma meghaladja az 5,1 milliót és 87 százalékuk már túl van az oltáson, ezzel Magyarország továbbra is a második az uniós oltási ranglistán.
- A magyar lakosság 49,4 százaléka már megkapta az oltást, szemben az uniós 32,6 százalékos átlaggal.
- Az online időpontfoglalóban a Sinopharm mellett - a készlet erejéig - Pfizer-, Szputnyik és AstraZeneca-oltások foglalhatók, és már nem kell sms-értesítésre várni a Pfizer foglalásához sem.
- A háziorvosok Sinopharm-, Janssen- és Moderna-vakcinákkal oltanak.
199 ezer adag Pfizer-vakcinára lehet online időpontot foglalni SMS-értesítés nélkül
- 199 ezer adag Pfizer-vakcinára lehet online foglalni a http://eeszt.gov.hu oldalon csütörtökre, péntekre, szombatra és vasárnapra.
Franciaországban még csak május 19-én nyitottak meg a nem csak alapvető cikkeket árusító üzletek, korlátozottan a vendéglátóhelyek teraszai és a kulturális intézmények
- Szerda estétől este 7 helyett este 9-re módosul, majd június 9-tól este 11-re módosul az éjszakai kijárási tilalom kezdete.
- A magyar átoltottság a május 18-i adatok alapján százalékosan közel másfélszerese a franciának.
Az oltás letöri a járványt - szerdára ismét csökkent a kórházban ápolt koronavírus-fertőzöttek száma, és tovább csökkent a lélegeztetőgépen lévőké is
- Az előrehaladott vakcináció az adatok alapján hamarosan megállítja Magyarországon a járványt, szerdára 633 új fertőzöttet azonosítottak.
- A nyolcszor ekkora, és átoltottságban rosszabbul teljesítő Németországban szerda reggelre nem nyolcszor ennyi, hanem 11 040 új fertőzöttet regisztráltak.
Azonnali iskolanyitást követelnek német gyermekorvosok, megteltek a gyermekpszichiátriai osztályok - a tanárok ellenzik a nyitást, mert a nagy részük még oltatlan
- Megviseli a német gyerekeket is az iskolazár.
- A gyermek- és ifjúságpszichiátriai osztályok megteltek.
- Azokat, akik nem öngyilkos hajlamúak, és "csak" depressziósak, már egyáltalán nem veszik fel.
- A német tanárok ellenzik a nyitást, mert a legtöbb tanár, és a gyerekek egésze teljesen oltatlan.
Miközben Németországban és Nyugat-Európában még csak az időseket oltják, idehaza 101 oltóponton zajlik a 16-18 éves fiatalok oltása Pfizerrel
- 101 oltóponton zajlik csütörtökön a 16-18 év közötti korosztály koronavírus-elleni oltása.
- Ez nem sikerülhetett volna a kínai és az orosz vakcinák nélkül.
- Németországban még mindig az időseket és a betegeket oltják, és azokat, akiknek gondozásra szoruló hozzátartozójuk van.
- A magyar oltási program sikeressége hónapokkal korábban adja vissza a megszokott életünket, mint ahogyan az Nyugat-Európában fog megtörténni.
- A kínai vakcina pedig - a liberális propagandamédia és a baloldali ellenzék hazug állításaival szemben - igenis hatásos: egyre kevesebb a fertőzött, egyre kevesebben szorulnak kórházi ellátásra, és egyre kevesebben halnak bele a koronavírus-fertőzésbe.
- Ha a kínai vakcina hatástalan lenne, akkor nem csökkenének ilyen arányban a számok.
Teljes szabadság a vakcinaválasztásban: mától ismét lehet Pfizerre jelentkezni
- Az oltási munkacsoport döntése értelmében 144 ezer szerencsés kerülhet sorra, aki eddig Pfizerre várt.
- Jellemzően azok, akik márciusig regisztráltak.
- A Pfizer vakcina mellett Sinopharm-, AstraZeneca- és Szputnyik V is választható, vagyis a Moderna és a Janssen kivételével az összes idehaza elérhető.
- Ilyen széles, szabadon választható vakcinarepertoár alig van jelenleg máshol az Európai Unióban.
- Az oltás május 14-18. között zajlik a kórházi oltópontokon.
Az Európa-bajnok magyar oltási programnak köszönhetően utoljára októberben volt annyi covidos a kórházakban, mint kedden
- Orbánnak lett igaza: nem szabad ideológiai, vagy geopolitikai kérdést csinálni az oltásokból, onnan kell vakcinát venni, ahonnan csak lehet, mert csak oltással lehet letörni a járványt.
- Ha kínait, akkor kínait, ha oroszt, akkor oroszt - mindegy, hogy a vakcina honnan származik, a lényeg, hogy biztonságos és hatékony legyen.
- A Politico.eu összehasonlítása szerint Magyarország dobogós az Európai Unióban a vakcináció terén: a magyarok 26,9%-a kapta meg a 2. vakcinát, a 100 főre beadott oltások száma pedig 72,4.
- Magyarországnál csak Málta és az Egyesült Királyság áll jobban, de Málta össznépessége alig 450 ezer fő, a britek pedig alig előznek meg bennünket, és már kívül is vannak az Európai Unión.
- Németországban a 2. adag vakcinát megkapottak aránya 9,6%, Ausztriában 11,1%, Dániában 15,6 és Olaszországban 12,8.
- A baloldal oltásellenessége ellenére a széleskörű vakcinációnak köszönhetően a járvány számai minden tekintetben meredeken esnek.