- Márki-Zay Péter félti Karácsony hazudozásaitól és közismert árulásaitól a kötismert kritikus.
- "Jusson eszedbe Tóth Csaba, akinek valamennyi gazemberségét fedezte, hogy aztán hátba döfje a kampány hajrájában" - hoz példát a közelmúltból Puzsér.
- Majd így folytatja: "Itt az ideje annak, hogy ezúttal ez a falánk, mindent is magának akaró, telhetetlen kölyök lépjen vissza".
- Puzsér szerint Karácsony semmit nem tud hozzátenni az ellenzék eredményéhez.
- "Ha Budapest főpolgármestereként ennyi pénzből ennyire volt képes, az azt jelzi, hogy semmit nem tud hozzátenni az ellenzék eredményéhez" - írta.
- A Főpolgármester miskolci hakniján súgógépről hazudozott.
- Néha jól jön egy kis segítség.
- Legfőbb munkahelyén, a Facebookon pedig megmagyarázta: ez nem ördögtől való.
- Közös adománygyűjtő kampányt indítanak az ellenzéki pártok – olvasható közös közleményükben.
- Az ismert kritikus és old_publicista az ATV ÖT c. műsorában azt mondta Karácsonyról, az "lubickol a hazugságokban".
- Indirekten arra is rámutatott, hogy a baloldali előválasztás egy színjáték, mert a liberális elit gyakorlatilag "kimondta Karácsony Gergelyt győztesnek".
- Az ATV ÖT c. műsorának szereplői sem voltak oda Karácsony Gergely elmúlt héten nyújtott produkciójától.
- Puzsér Róbert a Fudan egyetemmel kapcsolatban felette a kérdést: "Karácsony Gergely a sarkára fog állni? Most bizonyára Orbán Viktor nagyon megijedt".
- Konok Péter ezzel egyetértve arról beszélt: Karácsony már többször is hangoztatta, hogy "csak a holttestén keresztül történhet bármi", többször a sarkára állt, de mindezeknek nem volt foganatja.
- Ceglédi Zoltán politikai elemző a Fudan egyetem ügyében megemlítette, hogy Tarlós Istvánnak volt egy jó tulajdonsága Karácsonyhoz képest: ő "csak" főpolgármester akart lenni.
- Puzsér Róbert szerint azonban nem ez a legnagyobb gazembersége Karácsonynak, ami miatt bocsánatot kell kérnie.
- A old_publicista szerint a főpolgármesternek inkább a "Tiborcz-adóért", a StadionStopért, és a parkolási maffiáért kéne bocsánatot kérnie.
- "Egyszerre akar Jakab Péter lenni keménységben, odamondásban és egyszerre akar nagyon konszenzusos női jelölt lenni" – fogalmazott élcesen Puzsér.
- A old_publicista ennél a pontnál áttért Karácsony Gergely angol nyelvtudására, mellyel kapcsolatban azt mondta: nem azt tartja a legnagyobb bajnak, hogy a főpolgármester nem tud angolul, hanem hogy "folyamatosan hazudik".
- Czeglédi Zoltán ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, azért baj Karácsony Gergely hiányos nyelvtudása, mert a kommunikációja abból áll, hogy "van a »vidéki bunkó«, meg a »kozmopolita főpolgármester.« Egy kozmopolita tud angolul, tárgyalni is tud angolul, és angol nyelven is fogyasztja a híreket. Azért támadják a hiányos nyelvtudásával, mert amit üzenni akar magáról, az nem igaz."
- Ezzel Vona Gábor, a Második Reformkor Alapítvány alapítója is egyetértett, szerinte Karácsony Gergely a saját brandjét, a "kulturált, művelt városi értelmiségi" képét lőtte térden.