#mosdatás

Bel 2021-06-01 | 21:06

Korábban az ellenzék azt állította, mindenhol lesz előválasztás, most az ellenzéki propagandamédiával magyarázzák el a választóknak: "Senki sem képes arra, hogy 106 győztes előválasztási kampányt lemenedzseljen"

  • "Itt körzetenként meg lehet választani, ki kit támogat" - mondták tollba a lezsírozott körzetekről a HVG-nek az ellenzéki források.
  • Jobbik: "megy a helyezkedés és alkudozás", a fővárosban például az eddigi bejelentések szerint két saját jobbikos jelölt lesz, nyolc körzetben viszont beálltak a DK, az LMP, a Momentum vagy az MSZP–Párbeszéd jelöltjei mögé.
  • Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester szerint korlátozzák a versenyt, szerinte összesen nagyjából 20 helyen várható valódi küzdelem a jelöltek között.
  • Ungár Péter LMP-s politikus azonban azt mondta, "nagyon sok helyen" komoly lesz a vetélkedés.
  • Kármán Irént a hvg.hu úgy ünnepli, mint oknyomozó újságírót, holott Kármán az őt összeverető, olajmaffiózó Portik Tamásnak, és korábban Pető Ivánnak a szeretője volt.