- Ezt a kiváló munkát becsülni kell.
- Ursula von der Leyen fizetése is újfent emelkedett, ahogyan a világ esze, Kaja Kallas is sokkal többet vihet haza a közösből.
Három százalékos emelés legutóbb: ez nyolcadik fizetésemelés az EU tisztviselőinek 2022 óta - tudósít a BILD.
A „normális” fizetéssel rendelkezők csak irigyelni tudják őket: a 67 400 EU-tisztviselő fizetése egyre csak emelkedik.
Visszamenőlegesen július 1-jétől az aktív és nyugdíjas eurokraták három százalékos emelést kapnak.
Ez a nyolcadik (!) fizetésemelés 2022 eleje óta.
Legutóbb április elején volt egy 1,2 százalékos emelés. Ez egy pótlék volt 2024-re. Merthogy valójában a fizetéseknek tavaly 8,5 százalékkal (!) kellett volna emelkedniük. De ez még az EU Bizottságnak is túl sok volt. Ezért 2024-ben először 7,3 százalékos emelést kaptak, a többit pedig idén.
A 2022 óta eltelt években kétszer is emelték az EU-s fizetéseket – az erőteljes inflációra hivatkozva.
Összességében az EU-alkalmazottak fizetése 2022 óta 22,8 százalékkal emelkedett. Az új fizetésemelés az Európai Statisztikai Hivatal, az Eurostat számításain alapul. Ez elsősorban a brüsszeli és luxemburgi megélhetési költségek alakulásától, valamint az eurokrata tisztviselők vásárlóerejétől függ.
A jelenlegi emelés többletköltsége 365 millió euró, vagyis 140 milliárd forintnak megfelelő összeg évente.
Michael Jäger, az Európai Adófizetők Szövetségének elnöke a BILD-nek nyilatkozta: „Az újabb emelés mértéktelen és érzéketlen. Meg kell szüntetni a fizetésemelések automatizmusát.”
Az osztrák FPÖ is kritizálja az automatikus emelést
„Ha az EU-tisztviselők az energiaválság és a stagnáló gazdaság közepette ismét több pénzt kapnak, akkor ez egyértelműen a valóság tagadása”, mert a béremelések többletköltségei évente 365 millió eurót tesznek ki, amelyet az európai adófizetőknek kell fedezniük.
“Az EU a saját világában él – elszigetelten, önmagával elfoglalva és minden érzék nélkül az emberek valós élete iránt”, állítják.
“A rendszer teljesen elszakadt a valóságtól, ha a brüsszeli és luxemburgi megélhetési költségek alapján emelik a fizetéseket, anélkül, hogy figyelembe vennék az EU-országok gazdasági fejlődését” - véli az osztrák Szabadságpárt.
Ennyivel lesz több a sok
Az EU-tisztviselők legalacsonyabb alapfizetése (adómentes juttatások nélkül) közel 110 euróval, 3754 euróra emelkedik. A legmagasabb fizetés körülbelül 760 euróval, 25 986 euróra emelkedik. Az EU-biztosok fizetése is az EU-tisztviselőkéhez van kötve.
Ennek megfelelően Ursula von der Leyen (67) EU-biztos alapfizetése körülbelül 1000 euróval, 35 800 euróra, mintegy 14 millió forintra emelkedik, a biztosoké pedig körülbelül 850 euróval, 29 250 euróra.
Ehhez még hozzájönnek a bőséges adómentes juttatások.
A 30 500 nyugdíjas uniós tisztviselő is részesül a emelésekből. Az Európai Bizottság belső dokumentuma szerint számuk az elkövetkező évtizedekben, 2073-ig 42 500-ra emelkedik majd. A nyugdíjkiadások a jelenlegi évi 2,4 milliárd euróról 2045-re 3,231 milliárd euróra fognak emelkedni. Az Európai Bizottság feltételezi, hogy ezután a kiadások csökkenni fognak, mert a fiatalabb EU-tisztviselők kevesebb nyugdíjjogosultságot szereznek meg minden munkával töltött év után. A maximális nyugdíj azonban továbbra is a végső fizetés 70 (!) százalékánál marad.
Az EU-tagállamok jelezték fenntartásaikat a Bizottságnak a nyugdíjak drámai növekedése miatt. Egy belső dokumentumban azt írják, hogy „mélyen aggódnak a nyugdíjkiadások alakulása miatt”. Ezért azt követelik a Bizottságtól és a brüsszeli bürokratáktól, hogy „korlátozzák a kiadásokat, és törekedjenek a nyugdíjak méltányosságának és a közpénzek fenntarthatóságának hosszú távú egyensúlyára”.