- Ilyen a bezzeg szabadság nyugaton, bezzeg Németországban.
- 4 jól működő cég, 70 alkalmazott.
- A vállalkozót azért büntette a bankja, mert passzív tagként elutalta tagdíját az AfD-nek.
Az AfD-nek történő átutalása után: a Consorsbank felmondta az üzletember szerződését - írja Boris Reitschuster.
Sok mindenhez hozzászokik az ember ebben az országban. Ahhoz is, hogy a bankok hirtelen felmondják a szerződéseket – kommentár nélkül, ok nélkül, indok nélkül, fogalmaz blogján.
Velem ez négyszer történt meg, és eleinte még reménykedtem: talán paranoiás vagyok, talán csak véletlen, vagy túlterheltség, vagy egyszerűen csak technokratikus önkény. Amíg rá nem jöttem: egyre többeket érint, és a minta több mint egyértelmű.
Aki „másként gondolkodónak” tűnik, annak kizárással kell számolnia. Régen legalább nyilvánosan kellett feltűnőnek lenni ehhez. Ma már nyilvánvalóan elég egy átutalás a rossz címre.
Legalábbis ezt sugallja egy e-mail, amit ma kaptam. És ez mindent új szintre emel.
Egy férfi, vállalkozó, négy cég, több mint 70 alkalmazott. Nyolc éve ügyfél a Consorsbanknál, a francia BNP Paribas leányvállalatánál. Szilárd pénzügyek, nincs fizetési felszólítás, nincs adósság. És akkor – bumm. Egyfajta digitális házmester-utalvány – szavak, figyelmeztetés, emberek nélkül. Csak egy házon belüli politikai tisztviselő, aki úgy döntött: Önnek helytelen a véleménye, már nem illik hozzánk.
Mi egy „tiszteletreméltó ház” vagyunk. És a másként gondolkodóknak nincs helyük itt.
Idézet a leveléből: „Október 21-én felmondták a folyószámlámat. Három nappal később a hitelkártyámat. Ugyanakkor a folyószámla folyószámla-hitelkeretét is. Okok megjelölése nélkül.”
Ezután a vállalkozó udvariasan érdeklődött.
A bank válasza: jogukban áll felmondani – indoklás nélkül. Ez persze jogilag helyes. A bankoknak valóban joguk van ehhez. Demokráciában azonban ez egy riasztó jel, amely túlmutat a pénz kérdésén.
Mert aki elveszíti a számláját, az többet veszít, mint a fizetőképességét. Elveszíti a részvételi jogát. A méltóságát. Az állampolgári státuszát.
Mert a vállalkozó nem állt kapcsolatban banki alkalmazottakkal – minden digitálisan, zökkenőmentesen zajlott. Hitelképessége kiváló.
Azt írta e-mailjében: „Objektív okok nem lehetnek. Így az ok csak egy fizetési tranzakcióban rejlik.” És akkor elhangzik az a mondat, amitől sokan már halkan rettegnek: „Tavaly óta passzív AfD-tag vagyok. A tagsági díj átutalása március 7-én lehetett a kiváltó ok.”
Bizonyítéka nincsen, csak a kizárás, és egy bank, amelyik hallgat. És egy közvélemény, amely megszokta, hogy ilyen esetekben elfordítja a fejét. Vagy ami még rosszabb: bólint.
Mert akkor jöhetnek a megnyugtató mondások: el lehet menni a takarékpénztárba. Végül is minden polgárnak joga van egy alapszámlához. Jól hangzik ez – de cinikus. Mert ami elméletben védelemnek hangzik, a gyakorlatban gyakran nem más, mint államilag garantált maradékhasznosítás. A „már csak takarékpénztár” erkölcsi bélyegével, megalázó űrlapokkal, gyanakvó pillantásokkal a pénztárnál. Technikailag megvalósítható – társadalmilag pedig lealjasítás. És pontosan ez a cél. Aki nem engedelmeskedik, az álljon vissza a sor végére.
Ha ez egyedi eset lenne, akkor vállat vonhatnánk és bosszankodhatnánk. De pontosan ez a lényeg: ez nem egyedi eset.
Az AfD évek óta panaszkodik arra, hogy a bankok megtagadják számláik megnyitását vagy megszüntetik azokat. Panaszkodnak, hogy a párt szervezeteinek külföldre kell menekülniük, mert a német bankok bezárják előttük az ajtókat, akár csak a korábbi rezsimek – csak udvariasabban, digitálisan, váll-lapok és egyenruhák nélkül.
Az egyszerű tagok is sorban szenvednek ettől. És ez az igazán szörnyű: ehhez már nem is kell pártfunkciót betölteni.
A puszta számlamozgás is elég ahhoz, hogy valaki a láthatatlan rácsok mögé kerüljön. És igen, természetesen ez nem csak ezt a pártot és a tagjait érinti.
A PayPal letiltotta a kritikus portálokat, mint az enyém. A Stripe blokkolta az ellenzéki médiát.
Nagy-Britanniában Nigel Farage elvesztette számláját a Couttsnál, mert belső dokumentumok politikai nézeteit „a ház értékeivel összeegyeztethetetlennek” minősítették. Csak a BBC és a közvélemény felháborodása késztette a bankot arra, hogy visszakozzon és bocsánatot kérjen.
Németországban viszont? Itt a meghunyászkodás uralkodik. Csend. Nincs jegyzet, nincs beismerés – csak a becsapódó ajtó.
És egy társadalom, amely annyira hozzászokott a másként gondolkodók megbélyegzéséhez, hogy már észre sem veszi, mennyire erkölcstelen és gyáva a hallgatása.