- Aztán ezek az újságírók lelkesek voltak a Németországot tönkretevő erőszakos zöldítésért, Ukrajnáért, a migrációért.
- És nagyon ellenségesek voltak az AfD-vel, az atomenergiával, az orosz gázzal és Oroszországgal szemben.
- De ellenségesek az Orbán-kormánnyal is. Erre kapják a pénzt.
- A 8,5 milliós direkt propagandabüdzsé a jéghegy csúcsa.
- Csak 2024-ben minimum 88,7 millió eurót fizettek ki olyan német ügynökségeknek, amelyek közreműködtek a Zöldek és az SPD kampányaiban.
- Kutatások alapján 2023-ban 240 millió euró, vagyis 110 milliárd forint ment el médiapropagandára egyetlen év alatt.
- Az elmúlt években csak a Frankfurter Allgemeine Zeitung alapítványa 36 millió eurót kapott a Külügyminisztériumtól.
Az előző szövetségi kormány erőteljesen támogatta a médiavállalatok és a nem kormányzati szervezetek kezdeményezéseit - írja a WELT tényfeltárásában.
Ennek most vége szakad - tudta meg a WELT kormányzati körökből. Körülbelül 20 intézményt érint ez az intézkedés.
A szövetségi kormány egy sor olyan támogatási programnak vet véget, amelyek 2022 óta kísérleti és modellprojektként futottak a németországi újságírás strukturális megerősítése érdekében.
Összesen mintegy 20 projekt nem kap folytatástámogatást, ezt a WELT kormányzati körökből tudta meg.
8,5 millió euró, vagyis 3,5 milliárd forint ment közpénzből direkt baloldali pártpropagandára
A szerkesztőség információi szerint az érintett projektek a száműzetésben élő újságírók támogatásától kezdve a „JX Fund” (4,19 millió euró), a Deutsche Presse-Agentur AI képzéssorozata (240 536 euró) és a „Netzwerk Recherche” egyesület telefonos segélyvonala a mentális stresszel küzdő újságírók számára (209 371 euró).
További projektek közé tartozik az „Új német médiamunkások” „Erősek a sokszínűségért” programja (200 000 euró) és a „Kérdések és válaszok - az információs jogok ismerete és használata” projekt, amely az újságírókat támogatja az információszabadsággal és a sajtójoggal kapcsolatos kérdésekben (200 000 euró).
A Hamburgi Egyetem kutatási és forrásvédelmi projektjének finanszírozása is véget ér (206 338,75 euró); a „Correctiv” nevű platform szintén kapott pénzt az államtól a legutóbbi törvényhozásban - 198 500 eurót egy helyi újságírást támogató programra. Az Európai Sajtó- és Médiaszabadság Központ (legutóbb 650 000 euró) szintén nem kap több támogatást.

A támogatásokról még Claudia Roth (Zöldek) korábbi kulturális államtitkársága idején döntöttek; utódja, Wolfram Weimer (CDU) állítja, most fokozatosan megszüntetik őket.
„A média függetlensége nemcsak annak alkotmányos védelmétől függ, hanem attól is, hogy az állam tudatosan távolságot tart-e az újságírói szférától” - mondta Weimer szóvivője a WELT-nek: „Sem a szerkesztőségi befolyás, sem az újságírás strukturális finanszírozása nem keltheti azt a benyomást, hogy az állam befolyásolja a tartalmat”.
A cél „a hatalmi ágak szétválasztásának magas szintű tiszteletben tartása és az információs integritás átlátható kultúrája” - folytatta a szóvivő.
Megfigyelők arra számítottak, hogy a kormányváltás után nem hirdetnek újabb finanszírozási kört.
A 2021-es finanszírozási iránymutatások már egyszeri projekttámogatásról rendelkeztek, és minden pályázótól megkövetelték, hogy a program lezárása után biztosítson jövőképet a finanszírozásra, és a közlekedési lámpás, előző kurzus koalíciós megállapodása sem ígért állandó szövetségi költségvetést a sajtófinanszírozásra, csupán nagyobb jogbiztonságot a nonprofit újságírás számára.
Az elmúlt években a szerkesztőségek állami támogatását elsősorban a CDU és a CSU bírálta.
Az év elején a CDU/CSU parlamenti frakciója 551 kritikus kérdést intézett az akkori szövetségi kormányhoz a baloldali civil szervezetek és a média finanszírozásával kapcsolatban.
Most a szövetségi kormány részéről az újságírás finanszírozása az ígéretek szerint megszűnik.
A gyermekek és fiatalok médiakészségét erősítő programok kezelése teljesen másként fog történni. A 2025-re vonatkozó kormánytervezetben már 700 ezer euróra emelkedett a költségvetési előirányzat, a WELT információi szerint jövőre eléri az egymillió eurót. Az egyelőre nem világos, hogy milyen szempontok alapján osztják majd el a forrásokat, és hogy ténylegesen mely intézmények részesülnek majd belőle.
A Tichys Einblick kutatása szerint vonalas baloldali médiamunkások kapták az eurómilliókat
A „Netzwerk Recherche” (Kutatási Hálózat) is beszállt a pénzmosásba 209.381 euróval. Ennek a szervezetnek a 2. elnöke a „szabadúszó” újságíró Annelie Naumann, aki 2021 óta a ZDF Magazin Royale (Böhmermann) munkatársa is. Ő a jobboldali szélsőségek és az AfD szakértőjének tartja magát.
A „Correctiv” a maga részéről 2023-ban 65 391,95 euróval támogatta a „JX Fund”-ot. A „Correctiv” más módon is bőségesen részesül állami támogatásban. Természetesen „projektszerűen” a médiaoktatásra. 2014 és 2023 között (azaz főként a Merkel-korszakban) 2,5 millió euró állami támogatásban részesült.
A „New German Media Makers” a maga 200 ezer eurós támogatásával egy olyan egyesület, amely saját leírása szerint az újságírás sokszínűbbé tételéért és az online gyűlölet ellen kampányol. Elnöke 2018-tól 2022-ig Ferda Ataman volt, mielőtt a korábbi észak-rajna-vesztfáliai integrációs miniszter, Armin Laschet (CDU) egykori beszédíróját a „közlekedési lámpa” 2022 közepén „a diszkrimináció elleni küzdelem független szövetségi biztosává” nevezte ki. És az is maradt a Merz/Klingbeil koalícióban.
Ráadásul a Zöld Roth 8,5 milliós támogatása csak a jéghegy csúcsa.
A Scholz-kabinet nagyságrendileg minimum 88,7 millió eurót költött kormányzati PR-ra, médiakapcsolatokra és ügynökségekkel kötött szerződésekre 2024-ben. A „közlekedési lámpa” ezzel vásárolt magának lojalitást a közvélemény formálói között.
Egy kutatásból kiderül, hogy csak a Frankfurter Allgemeine Zeitung alapítványa 36 millió eurót - 15 milliárd forintot - kapott pár év alatt, és rendszeresen eurómilliókkal jutalmazták azokat az ügynökségeket is, amelyek a választási kampányokban bedolgoztak a Zöldeknek vagy az SPD-nek.
Az állami transz-, queer-, migrációs-, és elfogadási kampányokat is pártközeli csoportok szervezték.
A német szövetségi kormány egy évvel korában, 2023-ban nagyságrendileg 240 millió eurót, körülbelül 110 milliárd forintot irányzott elő a minisztériumokban PR-tevékenységekre és médiapropagandára.
Szövetségi Oktatási és Kutatási Minisztérium (BMBF) 63,1 millió;
Szövetségi Egészségügyi Minisztérium (BMG) 52,7 millió;
Szövetségi Élelmezési és Mezőgazdasági Minisztérium (BMEL) 38,4 millió;
Szövetségi Gazdasági és Klímavédelmi Minisztérium (BMWK) 36,0 millió;
Szövetségi Munkaügyi és Szociális Minisztérium (BMAS) 13,3 millió;
Szövetségi Családügyi, Idősügyi, Nőügyi és Ifjúsági Minisztérium (BMFSFJ) 10,8 millió;
Szövetségi Környezetvédelmi, Természetvédelmi, Nukleáris Biztonsági és Fogyasztóvédelmi Minisztérium (BMUV) 10,2 millió;
Szövetségi Digitális és Közlekedési Minisztérium (BMDV) 5,9 millió;
Szövetségi Kancellária (BKAmt) 4,6 millió;
Szövetségi Védelmi Minisztérium (BMVg) 3,6 millió (valószínűleg a toborzási kiadások nélkül);
Szövetségi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Minisztérium (BMZ) 2,5 millió;
Szövetségi Lakásügyi, Városfejlesztési és Építésügyi Minisztérium (BMWSB) 1,9 millió;
Szövetségi Igazságügyi Minisztérium (BMJ) 0,8 millió euró.