- Állásért könyörgött Mészáros Lőrincnél Magyar Péter, The Man.
- 3,3 millió alá nem szívesen ment volna, de nem kellett Mészáros Lőrincnek.
- A nagyvállalkozó nyílt levele szerint a rimánkodó emailek megvannak.
- Magyar válaszlevelében nem cáfolta, hogy Mészárosnál kilincselt állásért.
Részletek Mészáros Lőrinc Magyar Péterhez intézett nyílt leveléből.
"Tudja Pártelnök Úr, nem mindenki olyan szerencsés, hogy a felesége hátán kapaszkodva jusson jól fizető állásokhoz éveken keresztül.
Mint említettem, nem ismerjük egymást, bár Ön éveken át igyekezett a közelembe kerülni és nálam állást kapni.
Ezen próbálkozásai közül a kedvencem, amikor az Opus Global Nyrt.-nél próbált elhelyezkedni és motivációs levelében (igen, ezek az e-mailek még mind megvannak) azt írja, idézem: „Sima jogi munkára nem szívesen váltanék”.
Ezek szerint Ön már a gázszerelők mellett a „sima” jogászokat is lenézi. Gratulálok. Ugyanitt azt is írja: "Nagyjából minden voltam a 20 éves pályafutásom alatt csak akasztott ember nem”.
Pártelnök úr, nem kell ilyen borúsan látni a jövőt, nem volt azért ez az időszak annyira rossz, hiszen a fizetési igényében jelzi, hogy az akkori bruttó fizetése 3.3 millió forint plusz prémium és ez alá nem szívesen menne. Nahát! Ezt a levelet 2023 novemberében írta! 2024 februárjában pedig már a Partizánban adott csalódott interjút az ellen a rendszer ellen, amelynek 14 évig aktív részese volt (…)
tulajdonképpen a felháborodását és a csalódottságát is értem, hisz, ha állást kapott volna nálunk, akkor ma Ön is az oly sokat emlegetett helikopteren és magángépen repkedhetne, hisz a cégvezetőim rendszeresen használják ezeket a gépeket az üzleti útjaikhoz.
Sajnos azonban nem sikerült állást kapnia mert nem érte el azt a szakmai szintet, hogy bekerülhessen hozzánk.
Pedig Ön igazán mindent megtett: 2023 decemberében például hosszas levelezéseket és telefonbeszélgetéseket folytatott az MBH bank egyik vezetőjével (ezek az üzenetek is megvannak) arról, hogy a bank karácsonyi rendezvényén minden körülmények között az én asztalomhoz, a lehető legközelebb szeretne ülni.
Ez végül sikerült, így, ha jól emlékszem, ekkor tudott hozzám köszönő közelségbe jutni, de ennél több nem történt. Ezen kívül a levelezésben közben többször módosította, hogy melyik partnernőjét hozná a rendezvényre, kiemelve, hogy az ültetőkártyán nehogy egy másik hölgy neve szerepeljen.
Eközben egyébként az MBH bank felügyelő bizottságának tagja is volt 2022 szeptemberétől, ahol az Ön által bevallott 3.3 milliós fizetése mellett, további 1.5 milliós fizetést is felvett.
Úgy tűnik tehát, hogy ez a közel 5 millió forintos fizetés – és ez csak az, amiről mi tudtunk – nem volt Önnek elég. Így innen egyenes út vezetett a Partizán című műsor stúdiójába. Remélem most több pénzhez jut Pártelnök Úr, és bejöttek az öncélú számításai! Tisztelettel: Mészáros Lőrinc"
A nyílt levélben megszólított Magyar Péter válaszüzenetében nem cáfolta, hogy Mészárosnál pitizett állásért alig 3 hónappal azelőtt, hogy fölfedezte magában az igaz ellenzékit.