- Kollár Kinga európai parlamenti képviselő hazugságnak tartja a saját szavait.
- A napokban Brüsszelben azt mondta, nagyon hatékony, hogy Brüsszel nem adja oda a Magyarországnak járó pénzeket.
- Mert így az állam nem tudja fejleszteni a gazdaságot és nem tud a közszolgáltatásokba fektetni.
- Így például 50 kórház felújításából nem lett semmi.
- De Kollár szerint ez nagyon jó.
- Mert a magyarok életminősége ezzel romlik, és ez segíti az ellenzéket.
- Ezek Kollár saját szavai, videó van róla.
- Ennek ellenére Kollár az egészet tagadja és hazugságnak tartja.
Kollár a bizottság előtt azt mondta, “magyarként azt kell mondanom, hogy [a jogállamisági eljárás] nagyon hatékonynak bizonyult, mert megközelítőleg 21 milliárd eurót függesztettek fel, és ebből egymilliárd már el is veszett a magyarok számára. És ennek nagyon súlyos hatása volt a magyar államra, mivel nem tud befektetni a közszolgáltatásokba. Természetesen nem tudja támogatni a magyar gazdaságot, és nem tud extra szociális szolgáltatásokat nyújtani az embereknek. Úgy értem, csak hogy pár példát hozzak, az RRF programból 50 kórházban lehetett volna felújítást végezni, amiből nem lett semmi.”
Kollár összegzésként megismételte: “nyugodtan mondhatjuk, hogy a kondicionalitási eljárás nagyon hatékony, nagyon hatékonyan befolyásolja a magyarok mindennapi életét.”
A Tisza Párt uniós képviselője ezt követően politikai értékelésbe vágott. Úgy fogalmazott, hogy “most ami ennek a pozitív oldala: a magyar emberek romló életminősége erősítette az ellenzéket. És emiatt én… én… én nagyon pozitív vagyok a ’26-os választásokkal kapcsolatban.”
Kollár a Facebook-bejegyzésében letagadja a saját szavait, és hazugságnak nevezi az egész ügyet.
Különös.