Belsős katonai információkat fecsegett ki a dollármédiában az egykori hivatásos őrnagy

Belsős katonai információkat fecsegett ki a dollármédiában az egykori hivatásos őrnagy
  • A háborúpárti nyomásgyakorlás részeként folytatódik a Magyar Honvédség történelmi fejlesztési programja és vezetése elleni támadássorozat.
  • Szerda este a külföldről fizetett média koronaékszerében provokálta a nemrégiben amerikai kiképzésen járt Gulyás Márton műsorvezető Dr. Varga Csaba Istvánt, a Magyar Honvédség egykori őrnagyát.
  • A felmentett őrnagy Gulyásnak azt állította, hogy politikai okokból menesztették a honvédségtől.
  • A BENNFENTES úgy értesült, hogy a korábbi vezérkari főnök, Ruszin-Szendi Romulusz támogatásával mentették fel a tevékenysége körüli problémák miatt.
  • Az őrnagy eltávolítása miatti sértettségében magáról megfeledkezve érzékeny katonai információkat szivárogtatott ki az interjúban.
  • Tette ezt egy olyan helyzetben, amikor a szomszédban háború dúl.
  • Az egész provokatív kérdezz-felelek természetesen nem véletlen.
  • Korábban a Partizánban szólta el magát Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje is, hogy ha győz a választásokon, akkor "akár katonai" segítséget is nyújt Ukrajnának, ha a NATO "úgy dönt".
  • Az a nemzetközi politikai-hatalmi és információs hálózat - ennek része a Partizán is -, amely az összes közép-európai országot belepasszírozta a fegyverszállításokba és a háború eszkalációjába, továbbra sem tett le arról, hogy Magyarországot is belerángassa a konfliktusba.
  • A sértett katonát így eszközként használta fel a Gulyás-féle Partizán, amit a háborúpárti nemzetközi hálózat fizet az információs térben végzett nyomásgyakorlásért.

A haditechnikai eszközök beszerzését követően a Honvédelmi Minisztérium az állomány megfiatalításába kezdett 2023 elején. Erre azért van szükség, mert a szocialista kormányok alatt teljesen felborult a honvédség korfája, a "fordított piramis". 2023 januárjában a 45. életévüket betöltött, 25 év szolgálati jogviszonnyal rendelkező katonákat parancsnokaik felmenthették a szolgálat alól, további, az állam által folyósított juttatásért cserébe - a legtöbb, 45 éven túli katona maga kérte ezt a lehetőséget. A dollármédia "tisztogatásnak" hazudja a Magyar Honvédség megfiatalítását, de ezt még egy olyan felmentett katona is cáfolja a saját szavaival, akit Ruszin-Szendi Romulusz korábbi vezérőrnagy támogatásával távolítottak el nemrégiben a Magyar Honvédségtől.

A kormányrendelet 6. pontja lehetőséget biztosít az elöljárók számára, hogy azt is felmentsék, aki nem töltötte még be a 45. életévét. Ez történt a Partizánnak katonai belsős katonai titkokat kifecsegő Dr. Varga Csaba Istvánnal is, akinek sorsáról Ruszin-Szendi Romulusz döntötte, mert a jövőben nem tartott igényt a szolgálataira.

A PROPAGANDAMÉDIA HAZUGSÁGAI A TISZTOGATÁSRÓL: SOKAN EL AKARTAK MENNI - ISMERTE EL A FELMENTETT KATONA

Varga az adásban - szándékán kívül -, de leleplezte a Partizán és a dollármédia hazugságait: miközben az Amerikából fizetett műsorvezető a műsor elején tisztogatásokról beszélt, alig pár mondattal később Varga elismerte, hogy rengeteg katona maga kérte a felmentését, és a kormány által 25 évig biztosított járadék jó megoldás számukra.
Később a felmentett őrnagy azt is elmondta, hogy a 2011-es, szolgálati nyugdíj kivezetése miatt sokan "bent ragadtak a rendszerben", és mára "elfáradtak", mert az elmúlt 10 év nem volt könnyű szerinte, ezért ők menni akartak.

"Azt tudom, hogy sokan kérték [a felmentésüket], de akik kérték, ők úgy kérték, hogy benne voltak a korban. Tehát megvolt a negyvenöt évig, huszonöt évig kapják. (...) Igen, igen, igen, kapják a járulékot, és nekik jó, tehát ők el akartak menni. Mikor volt a kormány eltörölte a szolgálati nyugellátást, a nyugdíjba vonulás lehetőségét. Nagyon sokan megragadtak a rendszerben. Ugye ez 2012-ben történt, azóta eltelt 11 év. Most gondoljunk bele, ezek az emberek akkor pont lemaradtak róla, voltak 43-44, ezek 50 felett vannak, elfáradtak. Az elmúlt tíz év nem volt könnyű. (...) Azok az emberek pedig, akik vitték eddig a vállukon, és főleg a végrehajtó részben ők kérték, hogy engedjék el őket" - fogalmazott.

NEMLÉTEZŐ POLITIKAI OKOK VARGA ELBOCSÁTÁSA MÖGÖTT

Az Egyesült Államokban nemrégiben szakmai kiképzésen részt vett Gulyás Márton politikai okokat emlegetett Varga eltávolítása mögött, erre Varga az interjúban helyeslőleg rávágta, hogy nincs más elképzelése neki sem - miközben a beszélgetés során semmivel sem támasztották alá a politikai bosszút; mi több, Varga maga nyilatkozott úgy a műsor legelején, hogy ő sosem volt "a rendszer" ellen, szerinte soha nem is lépte át a katonáktól elvárt határokat, ami a véleménynyilvánítás szabadságát jelenti.

IRAKI MISSZIÓ A PÉNZÉRT ÉS A KARRIERÉRT

Később Varga az interjúban úgy fogalmazott, hogy a legutóbbi iraki missziót azért vállalta, mert "fontos mérföldkőnek érezte" a személyes karrierje szempontjából.

Majd a katonaélet nehézségeiről vallva Gulyás alákérdezései után drámai szentimentalizmusra váltott, hogy családjával a "Facebookon keresztül, Messengeren keresztül karácsonyoztunk is. Úgy néztem végig a kislányom első aerobik évzáróját." Olyan fénytörésben láttatta tehát az iraki missziót, mintha odavezényelték volna, nem pedig a saját, személyes döntése lett volna Vargának, hogy missziót vállal, a karrierjéért.

Varga a beszélgetés során egyébként azt is aláhúzta, hogy a honvédség fiatalításának céljai helyesek: "Egy fiatalítás ráférne a seregre, hogy a legtöbben itt vannak Budapesten. Tehát most azt nézzük a honvédség fele, az itt van Pesten. Tehát a vezérkarban, a háttérintézményekben, akik konkrétan a katona létszámot növelik, ott igenis szükség van egy, ahogy már többen mondták, egy vízfej vágásra, egy kieresztésre."

VARGA CÁFOLJA GULYÁS ÉS VADAI HAZUGSÁGAIT A NATO-MENTESÍTETT MAGYAR HADERŐRŐL

Miután Gulyás elismételte a gyurcsányista Vadai Ágnes abszurd hazugságait, hogy NATO-mentesítés zajlik a NATO-tagállam Magyarország hadseregénél, Varga egyszerre cáfolta a gyurcsányista politikust és Gulyást is.

"Több olyan kollégám maradt bent, akik nagyon ügyesek, két-három nyelvet beszélnek, több misszióban voltak, most is felelős beosztásban vannak, Egyesült Államokban voltak tanfolyamokon. Tehát rengeteg ilyen ember van, és most jelenleg ők viszik. Ők viszik a hátukon a csapatokat. Nagyon sok ilyen ember maradt bent a seregben. Le a kalappal, ilyen embert próbáló időkben nagyon-nagyon nagy munkát végeznek" - tette egyértelművé, hogy Vadai Ágnes és nyomában Gulyás Márton is hazudik.

GULYÁS ELSZÓLÁSA A DOLLÁRMÉDIÁRÓL: A PARTIZÁNNAL KAPCSOLATBAN ÁLLÓ FORRÁSOK CIKKEKET RENDELNEK

A műsor ezen részén Gulyás súlyosan elszólta magát, amikor pontosan ezt mondta: "azért itt több forrás egymástól függetlenül is az elmúlt években rendre jelentetett meg vagy cikkeket, vagy pedig olyan nyilatkozatokat (...)".

Ezzel az elszólással a Partizán műsorvezetője elismerte, hogy a dollármédiában megrendelésre készülnek a cikkek, mégpedig a Partizán honvédelmi forrásainak akarata szerint. Ezekre a "forrásokra" Gulyás az interjú egészében végig hivatkozott.

Elképzelhető, hogy a Vargával készült interjú is csak egy, a megrendelt anyagok közül.

ESZKÖZBESZERZÉSEK: NINCS KÉPBEN A SÉRTETT KATONA, EZÉRT VALÓTLANSÁGOKAT TERJESZT

Az interjú az eszközbeszerzésekkel folytatódott, ami most, hogy háború dúl a szomszédban, igazán kényes terület.

Varga azt állította, hogy "a felszerelések nagy része nem érkezik, én nem tudom, mikor fogunk látni olyan Leopárdot amit rendeltünk. A Lynx gyárból mikor fog Lynx kigurulni, ami a Magyar Honvédség szolgálatába fog állni, itt gőzöm sincs. Gidránból én mindig azokat látom, meg láttam, amik először érkeztek, én csak ezekkel találkoztam." Gulyás pedig válaszul egy 444-en megjelent tüzér cikkéből idézett, aki írásában úgy fogalmaz, hogy honvédségnél elfogytak a tüzérségi eszközök egy időben.

Varga megerősítette ezt, de egyikük sem tette hozzá, hogy azért, mert 2010 előtt a szocialisták fillérekért kiárusítottak a Magyar Honvédség tüzérségi önjáró eszközeit.
Ráadásul az is egyértelművé vált a beszélgetésből, hogy Vargának nincsenek naprakész ismeretei a honvédségről (ezt ő maga is elismerte az interjúban, hiszen sokat volt külföldön).

Ezért nem tudhatta, hogy 2023-ban érkezik a Magyar Honvédséghez Leopard 2A7 harckocsi, PzH2000 önjáró löveg, Gidrán páncélozott harcjármű, Lynx csapatszállító, Carl Gustaf vállról indítható páncéltörő fegyverrendszer, Airbus H-225M helikopter és a NASAMS rakétarendszer is.

VARGÁNAK NINCSENEK VALÓS ISMERTEI A MAGYAR HONVÉDSÉG HARCKÉSZÜLTSÉGÉRŐL SEM

Az interjú közepén Varga a Partizán műsorvezetőjének provokációira azt is megfogalmazta, hogy Magyarország egy zászlóaljnyi katonát sem lenne képes kiállítani éles helyzetben. Mindezt Gulyás azon kérdésére válaszul fejtette ki, hogy Magyarországgal szemben - Gulyás szerint - súlyos bizalmi törés van a NATO-n belül. Ez az állítás a külföldről fizetett propagandamédia által kitartóan sulykolt mesebeszédek egyike, hivatalos megerősítése soha nem történt meg a NATO berkeiből. De a dollármédia kitartóan terjeszti ezt a hazugságot. Teszi ezt azért, hogy alássa hazánk védelmi képességeit és elbizonytalanítsa a magyar katonákat.

Annak ellenére is folytatják ennek a dezinformációnak a terítését, hogy Varga maga számolt be róla az interjú későbbi részében, a magyar katonák kiváló kapcsolatot ápolnak a finnekkel, az amerikaiakkal, az olaszokkal, és úgy általában a NATO-tagállamok katonáival egyaránt.

Miközben Gulyás végig a védelmi magyar haderő képességeinek hiányán és a reakcióidőn lovagolt, Varga a válaszaiban ismét cáfolta a Partizán műsorvezetőjének állításait: "minden magára egy kicsit adó parancsnok igyekszik képezni a saját embereit. Hogyha arról van szó, hogy menni kell, megállják a helyüket bárhol. Én azt mondom, hogy alegységszinten nincs probléma. (...) Azok a tisztek, akik maradtak, azok, akik én is ismerek, bármilyen tervet le tudnak fektetni az asztalra. Bármire is tudnak reagálni, megvan hozzá a kellő tudásuk, kellő tapasztalatuk." (...) Nagyon jó még mindig jó a főtiszti gárda, akik bent maradtak, NATO iskolában tanult emberek missziót megjártak, ők képesek rá, le tudják vezényelni."

Végül Varga lényegében ismertette a kormányzat magyar hadseregről vallott nézeteit az interjúban.

Úgy fogalmazott, "Ahhoz, hogy a NATO minket megvédjen, azért tenni kell. (...) Tehát azt senki ne gondolja, hogy amit nem teszünk, a saját szabadságunkért, a saját haderőnkért, [azért] majd más tenni fog."

Ez tiszta sor.

Nagy kérdés ezután, hogy mindezek tudatában (a Magyar Honvédséget fejleszteni kell), Varga miért vállalt interjút egy olyan csatornán, ahol a műsorvezető folyamatosan hazugságokkal provokálta, és aki személyesen is szerepet vállal a dezinformációk terjesztésében, így ezzel nyílt hadviselést folytat az információs háborúban, hogy a magyar haderő védelmi képességei ne épülhessenek újjá az ország biztonsága érdekében.

Ez a nagy talány.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Sztori 2022-09-22 | 16:03
Németország: 46 százalékkal nőttek a termelői árak augusztusban

Németország: 46 százalékkal nőttek a termelői árak augusztusban

  • Robbanásszerű emelkedésről tudósít a BILD.
  • A közgazdászok az infláció enyhe csökkenésére számítottak - ez távolról sem az - jegyzi meg a BILD.
  • A Commerzbank vezető közgazdásza szerint "Óriási inflációs nyomás van a levegőben".
Sztori 2023-05-09 | 21:10
Átigazolási időszak: személyes és pénzügyi problémák miatt forrong a dollármédia

Átigazolási időszak: személyes és pénzügyi problémák miatt forrong a dollármédia

  • A Telexet nemrégiben egyik alapítója, Munk Veronika hagyta el egy szlovák progresszív lap kedvéért.
  • Legalábis így szólt a bejelentés, de a valóság az, hogy a Telex-szel gáláns cseh milliárdos a pozsonyi lapjához igazolta Munkot, nem függetlenül attól, hogy Szlovákiában hamarosan választások lesznek, és a globalista pártok igen csehül állnak.
  • A 444-től távozott két alapember, mindketten Uj Péter megbízható munkatársai voltak közel két évtizeden át.
  • Ott maradt azonban Uj másik, megbízható embere, W. Róbert, akinek botrányát eltussolták házon belül.
  • A progresszív dollármédiában nem az övé az első eset, hogy a vezetők szemet hunynak régi munkatársuk viselkedése fölött, korábban a Telexnél is megtörtént ez.
  • A dollármédiát szorongatja a finanszírozás: egyes médiumok megkapják a korábbi pénzeiket, mások pedig nem. "Átstrukturálás jön", fogalmaznak azok, akik látták már a terveket.
  • Kitartóan emlegetik, hogy az Action for Democracy-t vezető Korányi Dávid kavarja a lapokat és osztja továbbra is a pénzeket.
  • De már nem feltétlenül csak hivatalos médiára akarnak költeni, elkezdődött a nagy influenszer-casting is, hogy megpróbálják fölépíteni az ellen-Megafont.
  • Ehhez már bejáratott, nagy elérésekkel rendelkező influenszereket akarnak leigazolni és összevásárolni.
  • Az első ember, akivel a BENNFENTES információi szerint tárgyalnak, az az utóbbi időben a saját fejének börtönében meghülyült Puzsér Róbert.
Sztori 2022-10-18 | 15:23
Ausztria: a menedékkérelmek beadásának stopját követeli egy néppárti politikusnő

Ausztria: a menedékkérelmek beadásának stopját követeli egy néppárti politikusnő

  • A migrációs helyzetre utalva az ÖVP egykori főtitkárnőja azt írta Twitterén, hogy "annak érdekében, hogy a helyzet ne romoljon tovább, le kell állítani a menedékkérelmek befogadását".
Sztori 2023-04-12 | 13:07
A Pentagon-iratok egy lerongyolódott, összefércelt ukrán sereget mutatnak

A Pentagon-iratok egy lerongyolódott, összefércelt ukrán sereget mutatnak

  • Napok óta a kiszivárgott, kiszivárogtatott Pentagon-iratok tartják lázban a médiát.
  • Ki, mikor, hol, miért, hogyan, ki és mit hamisított bele és miért.
  • Ezek is lényeges kérdések, de nem ezek a legfontosabbak.
  • Hanem az eredeti iratok tartalma.
Sztori 2021-12-01 | 10:25
Dominaharc a Jobbikban? A Bors Jakab élettársáról ír, akinek a jobbikosok szerint túl nagy a hatalma a pártban

Dominaharc a Jobbikban? A Bors Jakab élettársáról ír, akinek a jobbikosok szerint túl nagy a hatalma a pártban

  • A lapnak névtelenül megszólaló jobbikosok szerint az egész pártot maga alá gyűrte Jakab kabinetfőnöke, akit Főtitkárnőnek neveznek a háta mögött.
  • Minden út hozzá vezet, és csak rajta keresztül lehet eljutni Jakabhoz, a párt elnökéhez.
  • Sok jobbikosnak a hölgy stílusa sem tetszik.
Sztori 2023-10-27 | 16:34
Schröder kancellár: megvolt a békemegállapodás az oroszok és az ukránok között 2022 márciusában

Schröder kancellár: megvolt a békemegállapodás az oroszok és az ukránok között 2022 márciusában

  • Újabb meghatározó nyugati exvezető ismerte el első kézből: 2022 márciusában az összes békefeltételben megyegyezett az ukrán és orosz tárgyalódelegáció.
  • A volt német kancellárt az ukrán fél kérte fel, hogy legyen a tárgyalódelegáció tagja.
  • Gerhard Schröder szerint az amerikaiak megakadályozták az ukránokat, hogy békét kössenek Oroszországgal.
  • A terv ugyanis az volt, hogy a háborúval Oroszországot lenyomja az USA - fogalmaz a volt szociáldemokrata kancellár, aki egyébként hibának tartja Putyin háborúját.
  • Azt azonban megjegyzi, hogy akkor is meg kell értenie a Nyugatnak az orosz biztonsági aggályokat, ha azok irracionális elemeket is tartalmaznak.
  • Schröder az izraeli terrortámadásról, Annalena Baerbock külügyminiszter károkozásairól, és az arab fiatalok antiszemitizmusáról is beszélt.
  • Migráció ügyében kijelentette: a kelet-európai államokat az EU-s forrásokkal kell belezsarolni abba a helyzetbe, hogy fogadjanak be migránsokat.
  • Nemrég Naftali Bennett, a Netanjahu előtti baloldali izraeli miniszterelnök mondta azt, hogy "Lényegében igen. Ők [a nyugati országok] szakították meg a tárgyalásokat, és nekem akkor úgy tűnt, hogy rosszul teszik. Most pedig azt mondom, hogy még korai lenne következtetéseket levonni."
  • Bennett azt is mondta: az orosz-ukrán tárgyalásokon 17-18 megállapodástervezet is született, amelyek közül addig egy sem szivárgott ki.
  • Közölte, hogy az első eszmecserék egyikén Putyin kifejezte készségét az orosz "különleges hadművelet" céljaként megnevezett "nácitlanítás" és "demilitarizálás" feladására.
  • Zelenszkij pedig nem zárkózott el az ukrán NATO-tagságról való lemondásról.
  • Ezzel kapcsolatban Schröder a BILD-ből idéz: "Minden tárgyalás során az a célom, hogy véget vessenek az Oroszországgal folytatott háborúnak" - mondta Zelenszkij a német BILD-nek.
  • Ahogyan azt is elmondta az ukrán elnök az amerikai ABC televíziónak, hogy nem ragaszkodik többé ahhoz, hogy országa csatlakozzon a NATO-hoz.
Sztori 2023-01-13 | 21:01
BILD: "Halálos integrációs hiba" - Svédország migránsbandák terrorjába süllyed

BILD: "Halálos integrációs hiba" - Svédország migránsbandák terrorjába süllyed

  • AK-47-esekkel, kézigránátokkal vannak felszerelkezve a migránsbandák.
  • Ilyet korábban nem láttunk - mondja a svéd rendőrkapitány.