A beoltottak száma 5 859 814, közülük 5 571 043 fő már a második oltását is megkapta
Az elmúlt három napban összesen 1072 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 818 231 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
Elhunyt 13 beteg, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 780 465 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 7630 főre emelkedett.
380 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 45-en vannak lélegeztetőgépen.
2022. július 27-én 3 óra 40 perckor egy román honosságú gépkocsit állítottak meg az M1-es autópálya 135. kilométerszelvényében, Börcs külterületén.
Járművet egy 34 éves román férfi vezette, rajta kívül az autó utasterében 28 – magukat indiai, afgán és pakisztáni állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
A járőrök az embercsempészt elfogták, és az illegális migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
Migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
A szerb férfival szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.
Állampolgári bejelentés alapján a sárvári egyenruhások 2022. január 2-án, 10 óra körüli időben a 84-es számú főúton, Sárvár külterületén állítottak meg egy magyar autót, amelyet egy szerb állampolgár vezetett.
A gépkocsiban kilenc, magát szír állampolgárnak mondó személy utazott.
A rendőri intézkedés során az utasok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért őket a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
A szerb férfival szemben – őrizetbe vétele mellett – embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indul.
"Azt látom, a pártok továbbra is próbálnak kisiklani az előválasztás alól egy csomó helyen és a nyílt demokratikus küzdelem helyett füstös szobákban előre lezsírozni az eredményt" - mondta a Népszavának.
"Katasztrófa lesz, ha nem szedjük össze magunkat" - korholta az ellenzéket Hódmezővásárhely polgármestere.
Márki-Zay retteg attól, hogy 2022 áprilisában is Orbán Viktornak hívják majd a miniszterelnököt.
Szerinte Budapesten a 2019-es önkormányzati választás után kitakarították a fideszeseket, de megtartották a tolvajokat.
A Jobbik-DK előválasztási mutyiról azt mondja, a két párt szövetsége nem természetes.