A rendőrök 2022. augusztus 10-én 22 óra 30 perckor Szekszárd közigazgatási területén ellenőrizni akartak egy lengyel honosságú személygépkocsit, azonban annak vezetője a rendőri jelzést figyelmen kívül hagyta és továbbhajtott.
Az egyenruhások az autó után mentek, ami Szekszárd belterületén állt meg, majd vezetője elmenekült a helyszínről.
A járműben 5, magát afgán, 2, magát indiai és 1, magát pakisztáni állampolgárnak valló férfi tartózkodott.
Az ügyben embercsempészés bűntett miatt eljárás indult ismeretlen tettes ellen.
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2022. június-án 21 óra 35 perckor egy kistehergépkocsit ellenőriztek a 8507-es úton, Jánossomorja külterületén.
A járművet egy román férfi vezette, és a raktérben harminchárom – magukat szír állampolgárnak valló – külföldi volt összezsúfolódva, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
A 34 éves sofőrt a rendőrök elfogták, majd őt – a migránsokkal együtt – a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében az egyenruhások visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
A gépkocsi vezetőjével szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.
Karácsony lábbal szavazott, ahogy mondanis szokás.
A II. kerületből Zuglóba költözött, amikor 2014-ben polgármesterré választották a kerületben.
5 év semmittevés, sorozatos kínos ügyek és a kerület lerohasztása után 2019-ben Főpolgármesterré választották.
Karácsony erre gyorsan el is költözött Zuglóból, visszahúzódott Budára, Pasarétre.
Ez a vagyonnyilatkozata körüli hírekből derült ki, a Ripost olvasója ugyanis leleplezte, hogy újra Budán él, de a vagyonnyilatkozatában csak egy zuglói ház szerepel.
Karácsony állítása szerint egy magánszemélytől bérel egy ingatlant a II. kerületben.
Szép eredménynek mondható, hogy az Európai Unióban átoltottság tekintetében Magyarország az első helyen áll, de nem szabad elfelejteni, hogy emberéletekről van szó.
A kormányfő hozzátette, hogy Karikó Katalinnal való csütörtöki találkozóján a professzor elmondta neki, hogy az általuk kifejlesztett módszerrel egy mutáns megjelenése esetén gyorsan tudnak választ adni.
A miniszterelnök a baloldallal kapcsolatban azt mondta, hogy a járványhelyzetben csúfosan leszerepeltek, nem segítettek, csak ártottak.
Orbán Viktor szerint a nyugati országok egy-két hónappal mögöttünk járnak. A 16-18 év közöttiek oltása a legtöbb helyen fel sem merül, van ország ahol még a nyugdíjasok oltják.
Amint a diákok oltása befejeződött átlagosan hetente 150 ezer adag körüli Pfizer vakcina lesz elérhető a lakosság számára, de más vakcinák folyamatosan felvehetőek.
Nincs értelme jövőt tervezni, ha nincs gyerek, hiszen kinek terveznének jövőt, ha nem a gyerekeknek. A kutatások azt is kimutatták, hogy a fiatal párok több gyereket vállalnának, csak nincs meg hozzá az anyagi keretük.