2022. július 27-én 3 óra 40 perckor egy román honosságú gépkocsit állítottak meg az M1-es autópálya 135. kilométerszelvényében, Börcs külterületén.
Járművet egy 34 éves román férfi vezette, rajta kívül az autó utasterében 28 – magukat indiai, afgán és pakisztáni állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
A járőrök az embercsempészt elfogták, és az illegális migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
Migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
A szerb férfival szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.
Az utóbbi hetek legforróbb témája, hogy Karácsony Gergely Főpolgármester éppen mit hazudik a nyelvvizsgájáról, a nemlétező PhD-fokozatáról, vagy éppen az angoltanulásban őt hátráltató, de állítólag már kinőtt diszlexiájáról.
Közérdekű adatigénylésből most kiderült: a Főpolgármester "hiperpasszív" angolja olyannyira hiper és passzív, hogy az eddig 7,5 millióba került az adófizetőknek.
A közzétett listával kapcsolatban azonban vannak kérdőjelek, abból egy sor olyan esemény kimaradt, ahol elviekben szüksége volt Karácsonynak tolmácsra.
Gyulán úgy tartják, a Jobbik azért szavazta meg a pedofiltörvényt, mert tudták, hogy bármikor kitörhet a gyulai jobbikos pedofilbotrány, és az rájuk fog égni.
Megjelent a családi adóvisszatérítésről szóló kormányrendelet, 2022 februárjában a gyermekes szülők visszakapják az idén befizetett személyi jövedelemadójukat az átlagbér adószintjéig.
Ezt az teszi lehetővé, hogy a magyar gazdaság növekedése az egyik legdinamikusabb az EU-ban.
Tavaly ősszel és télen a széleskörű influenza-oltásnak és a maszkhasználatnak köszönhetően gyakorlatilag nem volt influenza-megbetegedés Magyarországon.
Idehaza széles körben ingyenesen biztosítja a nemzeti Népegészségügyi Központ az influenza elleni oltást.