2022. június 3-án 2 óra 30 perckor az M5 autópálya 35-es kilométerszelvényében igazoltattak egy magyar honosságú kisteherautót.
A járművet egy 29 éves férfi vezette, és rajta kívül abban 29 külföldi tartózkodott.
A magukat afgán, pakisztáni és indiai állampolgárnak valló migránsok magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, a Pest megyei rendőrök a sofőrrel együtt elfogták és előállítják őket.
A székesfehérvári központú Fejér 1-es körzetben nem díjazták az előválasztáson résztvevők, hogy a DK jelöltje, Ráczné Földi Judit körül bonyolult, és offshore-cégekben bővelkedő cégháló lelhető fel.
A körzetben ugyanis az MSZP-s jelölt, Márton Roland 3057 szavazattal győzött, míg a DK-s Ráczné Földi Judit 2440 szavazattal csak második lett.
A DK-s jelölt szerteágazó céges múltjában adótartozással bedőlt egykori vállalkozások mellett több offshore cég, egy cukrászda és egy éjszakai mulató is felbukkan.
A rendőrök 2022. február 3-án 11 óra 21 perckor egy német honosságú kisteherautót állítottak meg a 8419-es úton, Árpás és Mórichida közötti szakaszon.
A járműben a 31 éves német sofőrön kívül tizenhárom – magukat szomáliai, illetve szír állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
A járőrök az embercsempészt elfogták és az illegális migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítják.
A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
A sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.
Kilenc perc alatt elfogták a rendőrök azt a 36 éves szerb férfit, aki migránsokkal teli autóját hátra hagyva, az autópálya sávjain keresztül, futva próbált elmenekülni.
Leisztinger Tamás vörösbáró egykori élettársának, a főpolgármester-helyettes Tüttő Katának nagyon jól megy.
Miközben Karácsony azzal kampányol, hogy a 99%-ot akarja képviselni, jól láthatóan az 1% tagjai közül válogatja ki munkatársait.
A hölgy legutóbb azzal került a hírekbe, hogy annak a cégnek a karácsonyi partiján vett részt, amely később 5 milliárdért drágábban nyerte el a Lánchíd felújítását.