A Bács-Kiskun megyei egyenruhások 2022. május 18-án 23 óra 10 és 2022. április 19-én 5 óra 20 perc között Hercegszántónál 24, Madarasnál 13, Bácsbokodnál 12, Bácsborsódnál pedig újabb 12 külföldit tartóztattak fel.
A magukat szír és pakisztáni állampolgárnak valló illegális migránsok jogellenesen jutottak be Magyarország területére.
A járőrök polgárőri közreműködéssel 2022. május 18-án 23 óra 15 perckor Bácsszentgyörgynél intézkedés alá vontak egy járművet, amelyet egy belga férfi vezetett.
A sofőr próbálta kivonni magát az intézkedés alól, és el akart menekülni, ám a rendőrök elfogták.
Kiderült, hogy a kocsi rakterében 48 külföldi bújt el, akik török, iráni, iraki és szír állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
A gyanú szerint a 32 éves belga állampolgár a határsértőknek segítséget akart nyújtani, hogy Nyugat-Európába jussanak.
A férfit előállították és őrizetbe vették, majd kihallgatását követően kezdeményezik letartóztatását.