Nagykutyák: Összehangolt bűnszövetsegben csempészték a migránsokat

Nagykutyák: Összehangolt bűnszövetsegben csempészték a migránsokat
  • Nyomozók befejezték az ügynek a vizsgálatát, azzal a három gyanúsítottal szemben, akik mintegy félszáz határsértőt csempésztek, vagy azokat megkísérelték elszállítani Nyugat-Európába.
  • A magyar szabályozás szerint: Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
  • A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

A megalapozott gyanú szerint a 23 éves Sz. Józsefet 2021. február 3-án kora délután igazoltatták a rendőrök Szegeden, aki egy Fiat Ducato típusú kisteherautóban 19 illegális migránst szállított - írja a police.hu.

A határsértők az ellenőrzés során szír állampolgárnak vallották magukat, de sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A sofőrt a rendőrök a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre előállították, ahol gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették.

A rendőröknek az eljárás vizsgálati szakaszában sikerült azonosítani Sz. József úgynevezett „előfutóját” az abonyi illetékességű T. Alexet, továbbá megbízóját a nagykőrösi K. István Zoltánt.

A két férfit a megyei bevetési egységek 2021. július 6-án kora reggel lakóhelyeiken elfogták, majd a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

A trió tagjait a Szegedi Járásbíróság letartóztatta.

Az eljárás iratait a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának munkatársai megküldték vádemelési javaslattal az ügyészség részére.

Címkék: