Tömeges SMS-ek után egymillió kéretlen telefonhívást intéztek Bajnaiék

Tömeges SMS-ek után egymillió kéretlen telefonhívást intéztek Bajnaiék
  • Bajnaiék a kéretlen tömeges SMS-kiküldés után egymillió ember telefonját hívták fel, abszurd és hazug állításokkal.
  • A BENNFENTES pénteken számolt be róla, hogy Pécsett és Szegeden is agresszív automata hívásokkal traktálták az embereket.
  • Sem az SMS-t kapók, sem a telefonhívást fogadók nem adták meg a baloldalnak a telefonszámaikat.
  • A baloldal ellopta ezeket a Bajnai-féle DatAdat cégcsoportot felhasználva.
  • Az eset súlyos beavatkozás a magyar választásokba és egyértelműen kimerítheti a választási csalás gyanúját.

Az sms-es akció után hatalmas telefonos akciót hajtott végre a Márki-Zay Péter kampányát bonyolító DatAdat-csoport. A Bajnai Gordon volt szocialista kormányfőhöz köthető vállalkozások illegálisan beszerzett adatok felhasználásával, egymillió választót hívtak fel. A rendszerváltás óta példa nélküli adatlopást és a közösségi médiumokon keresztül történő befolyásolást már most a Cambridge Analytica-botrányhoz hasonlítják.

A választókat elárasztó SMS-cunamit követően a DatAdat-csoport nem állt meg, hiszen a Bajnai Gordon volt szocialista kormányfő és titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám által kiépített hálózat csütörtökön hatalmas telefonos kampányba kezdett, amellyel hozzávetőlegesen egymillió választót értek el.

A szolgáltatók és a hatóságok közös vizsgálata már a tömegesen kiküldött szöveges üzenetek után megállapította, hogy a telefonos kampányt egy közbeiktatott cégen keresztül a DatAdat osztrák leánycége rendelte meg, és a művelethez szükséges hatalmas adatbázist is ez a vállalkozás biztosította. Úgy tudjuk, a telefonhívásokat is hasonló szisztéma alapján indították.

Az is egyértelműen kiderült, hogy az illegális úton beszerzett adathalmaz Facebook-profilokból – ezen belül is főként a Messenger alkalmazásból – letöltött, nevekkel összekapcsolt telefonszámokból, illetve banki és kereskedelmi adatbázisokból kinyert elérhetőségekből áll.

EZ MAGYARÁZATOT AD ARRA IS, HOGY A SZERVEZŐK GYAKORLATILAG MINDENFÉLE POLITIKAI HOVATARTOZÁS, VAGYIS TARGETÁLÁS NÉLKÜL KÜLDTÉK SZÉT A SZÓBAN FORGÓ SMS-EKET ÉS INDÍTOTTÁK A HÍVÁSOKAT. EZÉRT TÖRTÉNHETETT MEG, HOGY JOBBOLDALI SZIMPATIZÁNSOK TÖMEGE, KORMÁNYTAG, ILLETVE SZÁMOS KONZERVATÍV KÖZÉLETI SZEREPLŐ IS KAPOTT RÖVID, SOKSZOR NÉVRE SZÓLÓ ÜZENETET ÉS FOGADOTT ISMERETLEN SZÁMRÓL ÉKEZŐ TELEFONHÍVÁST.

Szakértők szerint csupán olyan műveletről beszélhetünk, amely során nem válogattak a célszemélyek között, a mennyiség, a minél nagyobb számú választópolgár elérése volt az elsődleges szempont. Szerintük a DatAdat által végrehajtott precíziós akciók már régen elkezdődtek. Ezek lényege, hogy személyre szabott üzenetekkel olyanokat tartsanak otthon a választások napján, akik bizonyosan a kormányoldalt erősítenék, illetve azokat a szavazókat mozdítsák meg, akik a baloldalra húzhatják az ikszet.

BAJNAIÉK TEHÁT A KÖZÖSSÉGI MÉDIUMOKON KERESZTÜL A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA ÉS A CHATBOTOK, VAGYIS BESZÉLGETŐ ROBOTOK SEGÍTSÉGÉVEL FŐKÉNT A BIZONYTALANOKAT VESZIK CÉLBA.

A chatbotok a felhasználók számára érzékelhetetlen módon végzik az adatgyűjtést, és egyebek mellett például egy kvíznek vagy más játékos feladványnak álcázzák azt.

A DatAdathoz hasonló vállalatok a kvízkérdésekre adott válaszokból – és más interakciókból – képesek feltérképezni a Facebook-felhasználók politikai preferenciáit.

Azt is megállapítják – ahogyan Ficsor Adám fogalmazott az Index cikkében hivatkozott ominózus felvételen –, kik azok a szavazók, "akik hajlandóak egy lépéssel közelebb lépni a kampányodhoz".

MÁRKI-ZAY FACEBOOK-OLDALÁN IS TÖBB HASONLÓ ANYAG JELENT MEG, S HA A FELHASZNÁLÓ KITÖLTÖTTE EZEK VALAMELYIKÉT, AZZAL FELIRATKOZOTT A BALOLDALI JELÖLT LEVELEZÉSI LISTÁJÁRA, ÉS A MESSENGER ALKALMAZÁSBAN KAPTA AZ ÜZENETEKET.

Utóbbiak egyébként akkor is aktiválódnak, ha a felhasználó akár egy kommentárt ír Márki-Zay valamelyik bejegyzéséhez. Megjegyzendő, hogy a kvízszerű feladványok az adatgyűjtés mellett propagandaanyagként is funkcionáltak, amelyekben a hódmezővásárhelyi polgármester a politikai üzenetét "rejtette el".

A kvízek közül talán a legbizarrabb, amikor Márki-Zay azt ígérte a facebookozóknak, hogy egy kérdőív kitöltéséből megtudhatják, Orbán Viktor kormányfő mini-Putyin-e. A hasonló, szórakoztatónak szánt tartalmakkal a fiatalabbakat próbálja megszólítani és magához kötni a baloldal, ugyanis az ifjabb generációk használják aktívabban a közösségi médiumokat. Az is előfordulhat, hogy a chatbotok ismerősnek jelölnek más felhasználókat, hogy ily módon gyűjtsék be a nem nyilvános adataikat.

MEGVIZSGÁLJÁK, MIT KEDVELNEK ÉS MIT NEM, AZ ÍGY ÖSSZEGYŰJTÖTT INFORMÁCIÓT PEDIG POLITIKAI PROFILOZÁSRA HASZNÁLJÁK FEL. MINÉL TÖBB AZ ADAT, A FEJLETT ALGORITMUSOK ANNÁL PONTOSABBAN TUDJÁK MEGHATÁROZNI, KINÉL MILYEN POLITIKAI ÜZENET MEGY ÁT, MIVEL LEHET ŐT MEGSZÓLÍTANI, VÁLASZTÁSRA BUZDÍTANI VAGY ÉPPEN TÁVOL TARTANI A SZAVAZÁSTÓL.

Ezt megkönnyíti, hogy valós időben is lehetséges elemezni és profilozni a felhasználókat a facebookos aktivitásuk alapján. Ennek a módszernek az alapját a magyarországi sajtóban is rendszeresen emlegetett Michal Kosinski, az adatalapú pszichológia egyik legismertebb alakja dolgozta ki a 2010-es évek elején.

E modell szerint alig hetven lájk elemzése szükséges ahhoz, hogy az adott felhasználó viselkedését jobban kiismerjék, mint az illető közeli barátja, százötven lájknál már annyit tudunk az adott személy viselkedéséről, mint a saját szülei, háromszáz kedvelés felett pedig már többet, mint az illető élettársa.

A KINYERT ADATOK ELEMZÉSÉVEL OLYAN PROFIL KÉSZÍTHETŐ A FELHASZNÁLÓRÓL, AMELY ALAPJÁN KÖNNYEN KIDERÍTHETŐ, HOGY AZ ILLETŐ MILYEN BŐRSZÍNŰ, MILYEN SZEXUÁLIS IRÁNYULTSÁGÚ, ILLETVE HOGY MILYEN A POLITIKAI SZIMPÁTIÁJA. AZ ILYEN ELEMZÉSEK HATÉKONYSÁGÁRA A CAMBRIDGE ANALYTICA (CA) BOTRÁNYA VILÁGÍTOTT RÁ.

A CA részletes profilt készített a felhasználókról, valamint több kategóriába sorolta a választókat és az így célzott, személyre szabott reklámokkal, valamint mesterséges intelligencia segítségével összeállított üzenetekkel befolyásolni tudták a brexitnépszavazást és az amerikai elnökválasztást. Számos szakértő meggyőződése, az Egyesült Királyság ennek a módszernek köszönhette, hogy a szavazók többsége az EU-ból történő kilépésre szavazott, illetve azt is, hogy Donald Trump le tudta győzni Hillary Clintont. Emlékezetes, mindkét esetben az esélytelenebbnek tartott forgatókönyv valósult meg, a történtek után a közvélemény-kutató cégek szakértői egyszerűen széttárták a kezüket.

A CAMBRIDGE ANALYTICA BOTRÁNYA UTÁN EURÓPÁBAN JELENTŐSEN SZIGORÍTOTTAK AZ ADATVÉDELMI SZABÁLYOKON. MINDEZT AZONBAN BAJNAI ÉS A HOZZÁ KÖTHETŐ DATADAT-CSOPORT KÖNNYEDÉN MEGKERÜLHETI.

Egyrészt a különböző kvízek, kérdőívek kitöltése előtt a felhasználók gyanútlanul hozzájárulnak az adatkezeléshez, ezzel szinte szabad utat adva az adatmágusoknak. Másrészt a DatAdat-csoport egyes cégei Észtországban vannak bejegyezve, aminek az ad jelentőséget, hogy a balti államban lényegesen lazábban kezelik az adatvédelmi szabályok betartatását. Ez utóbbit nyilvánvalóan ki is használja a Bajnai Analytica.

Az elmúlt időszakban a DatAdatról kiderült:

  • Tucatnyi országban – köztük Bulgáriában, Észak-Macedóniában és Németországban is – befolyásolták a politikai folyamatokat.
  • Az adathalász cégcsoport dönthette el az ellenzéki előválasztást Márki-Zay Péter javára.
  • A baloldal kormányfőjelöltjének ebédjét is a DatAdat fizette egy vecsési kampányrendezvényen, ami tiltott kampányfinanszírozásra utal.
  • A cégcsoport külföldi szakemberei Ausztriából dolgoznak a baloldal kampányán, facebookos álprofilokat kreálnak, bérkommentelőket alkalmaznak azért, hogy felerősítsék a baloldal számára fontos tartalmakat a közösségi médiában.
  • A datadatos kör az amerikai Demokrata Párt baloldali, progresszív ágánál meglévő kapcsolatrendszerét felhasználva profilozza a választókat, ami akár az április 3-i országgyűlési választásokba való külföldi beavatkozás gyanúját is felvetheti.
  • A DatAdat a magyarok személyes adatait külföldre viszi.
  • A céghálózat finanszírozása átláthatatlan, de offshore-hátterű cégekkel is kapcsolatba hozható.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2021-08-03 | 13:21
Jobbikos pedofilt fogtak Gyulán

Jobbikos pedofilt fogtak Gyulán

  • Pornográf felvételek elkészítésével vádolják.
  • A kisváros gyorsan azonosította az illetőt, aki nem más, mint a 2019-ben jobbikos jelölt Horváth László.
  • A BENNFENTES információi szerint a férfi karate-edzőként ismert, így közel kerülhetett a gyerekekhez.
  • A híres fürdővárosban azonban egy másik, szinte elfeledett, de korábban nagy port felvert ügy miatt is elindult egy szóbeszéd.
  • Eszerint Horváthttól DNS-mintát is levettek, mégpedig a 23 éve megölt, akkor 7 éves gyulai kislány, Szathmáry Nikolett ügyében.
Botrány 2021-12-02 | 12:05
Vajon miért távolították el a Főváros oldaláról a tegnap nyilvánosságra hozott ingatlanlistát?

Vajon miért távolították el a Főváros oldaláról a tegnap nyilvánosságra hozott ingatlanlistát?

  • A BENNFENTES után a Blikknek is föltűnt, hogy a Főváros eltávolította a tegnap nyilvánosságra hozott ingatlaneladások listáját.
  • Vajon miért tették ezt?
  • Szerdán azért tették fel a netre a listát, hogy mindenki láthassa, nagyon átláthatóan mennek az ingatlan-pályáztatások a Fővárosban.
  • Csütörtökre azonban valami megváltozott, és eltávolították a 2019-2021 között értékesített ingatlanok listáját.
Botrány 2022-01-24 | 19:38
Az ember, aki életében nem épített még semmit, ismét a Magyar Zene Házát szidja

Az ember, aki életében nem épített még semmit, ismét a Magyar Zene Házát szidja

  • Karácsony, a sikertelen főpolgármester, aki alól majdnem eladták a Városházát, és életében nem épített még semmit, ismét a világklasszis Magyar Zene Házát szidta.
  • Ilyen egy frusztrált, tehetségtelen politikus.
Botrány 2021-09-24 | 17:49
Csípőből hazudik a székesfehérvári DK-s: dokumentumokkal bizonyítjuk, hogy egy offshore cég képviselője és tulajdonosa

Csípőből hazudik a székesfehérvári DK-s: dokumentumokkal bizonyítjuk, hogy egy offshore cég képviselője és tulajdonosa

  • Ráczné Földi Judit kapásból letagadta, hogy egy offshore hátterű vállalkozás képviselője és tulajdonosa lenne.
  • A BENNFENTES nyilvánosságra hozza azokat a dokumentumokat, amelyek bizonyítják, hogy a DK-s képviselőjelölt-jelölt egyszerűen hazudik.
  • Úgy tűnik, aki Gyurcsány Ferenc pártjában politizál, az hazudik, mint a vízfolyás.
Botrány 2022-02-17 | 16:58
Bűnszervezetben játszott össze a Cseh Katalin körüli cégháló?

Bűnszervezetben játszott össze a Cseh Katalin körüli cégháló?

  • A legfrissebb gyanú szerint igen.
  • A gyanú szerint a cégháló szereplői folyamatosan, üzletszerű módon, rendszeres haszonszerzés céljából követtek el költségvetési csalásokat.
Botrány 2023-01-18 | 13:42
Az iráni publicista a németek arcába vágta: "a migránsok öröklik ezt az országot"

Az iráni publicista a németek arcába vágta: "a migránsok öröklik ezt az országot"

  • A szilveszteri, német nagyvárosokban lezajlott, migránsbandák okozta randalírozás-sorozat vitát váltott ki a német közéletben.
  • A berliner-zeitungban egy iráni, Németországban élő publicista a németek szemére vetette az "aljas rasszisumusukat".
  • De azt is megüzente: nem tehetnek semmit, mert kellenek a migránsok, hogy legyen, aki dolgozik, mert a "biológiai németek" egyre inkább kihalnak.
  • És azt is a németek szemébe vágta, hogy "játszhatnánk az időre, egy olyan időre, ami a [németeknek] nem áll rendelkezésére".
Botrány 2021-09-27 | 14:41
A megfélemlítési botrányba fulladt ózdi előválasztás koordinátora az a férfi, aki múlt hét szerdán lezúzott egy luxus kupé BMW-t az M3-as autópályán

A megfélemlítési botrányba fulladt ózdi előválasztás koordinátora az a férfi, aki múlt hét szerdán lezúzott egy luxus kupé BMW-t az M3-as autópályán

  • A totálkáros autóból előválasztási szavazólapok szóródtak szét, az autóban pedig nagy mennyiségű készpénz is volt.