Orbán Viktor: Most a kérdés az, hogy háború vagy béke

Orbán Viktor: Most a kérdés az, hogy háború vagy béke
  • Székesfehérváron nyitotta meg a kampányhajrát a miniszterelnök.

"Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttek erre a találkozóra. Székesfehérvár a mi szerencsehozó talizmánunk, hiszen négy éve nagy győzelmet arattunk" – közölte Orbán Viktor a székesfehérvári kampányzárón elmondott beszédében, majd kiállt a város két kormánypárti országgyűlési képviselőjelöltje, Törő Gábor és Varga Tamás mellett.

A miniszterenök hozzátette: Eszünk ágában sincs semmit sem lezárni, mivel az esemény a kampányhajrá megnyitója.

"A kampány csak akkor kampány, ha személyesen is találkozunk egymással. Azért jöttünk ide, hogy még egy utolsó nagy hajrát indítsunk. Jól állnak a csillagok, de ez semmit sem ér, ha az utolsó napon a rendelkezésre álló 13 órát nem használjuk ki"  – hangsúlyozta.

"Az összefogás a mi igazi hátországunk. Mi, ha összefogunk, a legvastagabb falon is átmegyünk" – folytatta a kormányfő. A miniszterelnök elmondta, hogy korábban azt gondolta, a kampányban az elmúlt 12 év eredményeiről fog szólni, azonban ezt a háború átírta.

"A mostani háborút két hatalmas ország vívja, az egyik pedig egy atomhatalom. Most a kérdés az, hogy háború vagy béke" – húzta alá Orbán Viktor. A kormányfő azt várta, hogy a béke kérdésében ne,mzeti konszenzus lesz, azonban a baloldal arra az álláspontra helyezkedett, hogy "Ukrajna a mi háborúnkat vívja."

"Ebben a háborúban semmit sem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk" – hangsúlyozta.Orbán Viktor közölte, hogy Magyarország nem küld sem katonákat, nem pedig fegyvereket a háborúba, azonban minden segítséget megadunk azoknak, akik a baj elől menekülnek.

A miniszterelnök kiemelte, hogy a baloldal fegyvereket és katonákat küldene Ukrajnába, ha pedig szankciók alá vetnék az energiahordozókat, akkor megállna az ország.

"A nyugalom, a tapasztalat és a kiszámíthatóság aranyat ér" – emlékeztetett Orbán Viktor, majd felsorolta, hogy az elmúlt 12 évben milyen nehézségeket kellett leküzdenie az országnak. Ezután a kormányfő áttért a gyermekvédelmi népszavazásra, ami szerinte egy fontos kérdést nagyon hosszú időre elrendezhet hazánkban.

"Sose gondoltam volna, hogy bele kell írni az alkotmányba, hogy az apa férfi, az anya pedig nő" – közölte Orbán Viktor, kiemelve: meg kell állítani a genderőrületet, ami egyre nagyobb gondokat okoz nyugaton.

"Három kemény nappal, három napnyi kemény munkával megnyerhetünk négy évet, nyerhetünk magunknak négy békés, nyugodt és biztonságos évet" – figyelmeztett a miniszterelnök.

Továbbá kiemelte, hogy el kell menni, és nem csak mi magunk kell, hogy elmenjünk, hanem el kell vigyük a barátainkat, a munkatársainkat, a családtagjainkat, hogy ott legyenek azon a választáson, ahol eldől Magyarország következő négy éve. 

"A munkát becsületesen elvégeztünk, lelkiekben fizikailag fölkészültünk, erőnket összeadtuk, egyetlen feladat maradt, tegyük föl az i-re a pontot. Győzzük le az ellenfeleinket, védjük meg a családjainkat, védjük meg Magyarországot, védjük meg Magyarország békéjét és biztonságát. Ha mindannyian eljönnek, nem lesz baj" – zárta beszédét Orbán Viktor.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-06-17 | 14:05
Karácsony úgy van az igazmondással, mint egy balerina a nehéz fizikai munkával: egyszerűen nem megy neki

Karácsony úgy van az igazmondással, mint egy balerina a nehéz fizikai munkával: egyszerűen nem megy neki

  • Egy sajtótájékoztatón szembesítették a Főpolgármestert korábbi szavaival és ígéreteivel.
  • Kezdetben lehazugozta a kérdezni merő újságírót, majd visszakozott.
Bel 2022-04-05 | 16:24
Egy szerb sofőr 20 illegális migránst akart átcsempészni az országon

Egy szerb sofőr 20 illegális migránst akart átcsempészni az országon

  • A rendőrök 2022. április 4-én 13 órakor egy magyar honosságú gépkocsit állítottak meg Fertőd belterületén.
  • Az autóból a járművezető, valamint négy migráns a megállást követően kiugrott, és elmenekült.
  • A rendőrök a 30 éves szerb sofőrt rövid időn belül elfogták.
  • A jármű utasterében az egyenruhások további tizenhat  – magukat szír és szomáliai állampolgároknak valló – külföldit találtak, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
  • A gépjárműből kiugrott külföldiek felkutatása jelenleg folyamatban van.
  • A járőrök az embercsempészt elfogták és az illegális migránsokkal együtt a Soproni Rendőrkapitányságra előállítják.
  • A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • A sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.
Bel 2022-01-17 | 09:22
A karantén ideje 7 napra csökken

A karantén ideje 7 napra csökken

  • A beoltottak száma 6 319 434 fő, közülük 6 059 382 fő már a második, 3 417 089 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette.
  • Az elmúlt három napban 21 219 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 348 233 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Az elmúlt három napban elhunyt 270 többségében idős, krónikus beteg,  gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 169 775 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 137 951 főre emelkedett.
  • 2630 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 228-an vannak lélegeztetőgépen. 
Bel 2022-01-10 | 19:18
Dominika, Florida, Dubai - luxusnyaralásokon múlatta az időt Márki-Zay marketingese, mielőtt visszarendelték

Dominika, Florida, Dubai - luxusnyaralásokon múlatta az időt Márki-Zay marketingese, mielőtt visszarendelték

  • A világkörüli útról rendelték újra Magyarországra, ahogyan a BENNFENTES azt hétfőn délelőtt megírta.
Bel 2021-10-19 | 10:15
Szabad egy fotóra? - cuppanós puszival köszöntötte Orbánt egy szerb nő

Szabad egy fotóra? - cuppanós puszival köszöntötte Orbánt egy szerb nő

  • A miniszterelnök Szerbiában, a Délvidéken járt hétfőn.
Bel 2021-07-01 | 19:05
Lekurvázta a pártból kilépőket az MSZP elnöke

Lekurvázta a pártból kilépőket az MSZP elnöke

  • "Örömlányos mentalitás" – ezzel reagált az MSZP társelnöke a kilépésekre az előválasztás előtt.