Orbán: ha békét akarunk, akkor a Fideszre és a KDNP-re kell szavaznunk

Orbán: ha békét akarunk, akkor a Fideszre és a KDNP-re kell szavaznunk
  • Egerben kampányolt a miniszterelnök.

Fontos, hogy megőrizzük azt, amit 2010 után elértünk. Fontos, hogy ne menjünk vissza a bukott múltba. Fontos, hogy büszkék legyünk mindarra, amit elértünk, mégiscsak sokkal jobb állapotban van most a hazánk, mint 12 éve volt – mondta Orbán Viktor egy kampányrendezvényen Egerben.

A miniszterelnök hozzátette: "Mégiscsak van egy nemzeti keresztény alkotmányunk. Mégiscsak valami rejtélyes módon úgy érezzük, a Jóisten segít bennünket a munkánkban."

"Ami egy jó jel, hogy mégiscsak egymillióval több munkahely van Magyarországon, és akinek számít a nemzet, azt tudja, hogy lassan egymillióval több állampolgárunk is van, és bárhol éljenek a magyarok a világban, Magyarország ma mindenkinek jó anyaországa, és ma már egy a nemzet, egy a haza és egy az ország" – tette hozzá a kormányfő. Mint mondta, ez nagy dolog, amit meg kell őrizni, de most a legfontosabb, hogy a háború ügyében ne tévesszünk lépést.

"A dolog úgy fest, hogy ha békét akarunk, akkor a Fideszre és a KDNP-re kell szavaznunk. Ha kockáztatni akarjuk a békénket, akkor lehet szavazni a baloldalra. Ha azt akarjuk, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból, akkor a nemzeti oldalra bízhatjuk az ország ügyét" – rögzítette a miniszterelnök.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2021-07-12 | 11:36
Nincs kegyelem: a DK olyan saját jelölteket is kiszorít a Jobbik kedvéért az előválasztásból, akik már egy ideje DK-s jelöltként kampányoltak

Nincs kegyelem: a DK olyan saját jelölteket is kiszorít a Jobbik kedvéért az előválasztásból, akik már egy ideje DK-s jelöltként kampányoltak

  • Ipkovich György, korábbi szocialista szombathelyi polgármester szerint a mostani huzakodás a baloldal pártjai között azt a látszatot kelti, hogy fontosabb számukra az egymás rovására történő erőfölény szerzése, mint a Fidesz leváltása.
Bel 2021-12-21 | 15:58
Szombathely közelében állították meg a migránsokat szállító sofőrt

Szombathely közelében állították meg a migránsokat szállító sofőrt

  • A Készenléti Rendőrség NNI Pécsi Osztályának információi alapján az egyenruhások 2021. december 21-én, a reggeli órákban, az M86-os számú autóúton, Szombathely térségében állítottak meg egy cseh rendszámú gépkocsit, amelyet egy moldáv állampolgárságú férfi vezetett.
  • A gépkocsiban négy, magát szír állampolgárnak mondó személy utazott.
  • A rendőri intézkedés során az utasok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért őket a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
  • A moldáv férfival szemben – őrizetbe vétele mellett – embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indul.
Bel 2022-03-09 | 09:16
Az oltás továbbra is folyamatosan elérhető

Az oltás továbbra is folyamatosan elérhető

  • A beoltottak száma 6 397 806 fő, közülük 6 176 649 fő a második, 3 823 111 fő a harmadik, 227 541 fő már a negyedik oltását is felvette.
  • 2632 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 809 917 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Elhunyt 54 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 44 549 emelkedett.
  • A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 641 256 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 124 112 főre csökkent.
  • 2617 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 118-an vannak lélegeztetőgépen. 
  • A járvány ötödik hullámának leszálló ágában vagyunk, ezért kormány kivezette a járványügyi korlátozásokat és megszűnt a maszkviselési kötelezettség.
Bel 2022-04-02 | 17:02
Meleg fogadtatás Márki-Zaynak: "Ha mindenáron katonát akarsz küldeni, öltözz be te!"

Meleg fogadtatás Márki-Zaynak: "Ha mindenáron katonát akarsz küldeni, öltözz be te!"

  • Örkényi gazdák szembesítették háborúpárti nyilatkozataival Márki-Zay Pétert, a baloldal miniszterelnök-jelöltjét.
Bel 2021-12-13 | 19:39
Macron üzent: a kisszobában szorított helyet az ajvékoló ellenzékieknek

Macron üzent: a kisszobában szorított helyet az ajvékoló ellenzékieknek

  • Biztosan nem a képen látható kisszoba a budapesti francia nagykövetség díszterme.
  • A szimbolikus helyszínválasztással a francia elnök beárazta az ellenzéket.
  • Azzal, hogy a kisszobában fogadta őket, megüzente nekik, hogy partnernek se elég jók.
  • Jelzésértékű, hogy Franciaország első emberre arra se méltatta az ellenzéket, hogy közös sajtónyilatkozatot tegyen velük.
  • Ez természetesen nem akadályozta meg a jelenlévő ellenzékieket abban, hogy Emmanuel Macronnak a magyar helyzetről össze-vissza hazudozzanak.
  • A hiperpasszív Karácsony megint eljátszotta a nemzetközi színtéren is párbeszédképes, komoly politikust, közben egy árva mukkot nem beszél semmilyen idegen nyelven.
Bel 2021-06-17 | 17:28
Gyurcsány délutánra valószínűleg behörpintett, így várja Kocsist, meg a Viktort, hogy kézen fogva édes hármasban lehessenek

Gyurcsány délutánra valószínűleg behörpintett, így várja Kocsist, meg a Viktort, hogy kézen fogva édes hármasban lehessenek

  • Szürreálisan homoerotikus posztot osztott meg Gyurcsány Ferenc egykori kormányfő a Facebookján.
Bel 2022-04-06 | 09:04
A vírus továbbra is a beoltatlanokat veszélyezteti a legjobban

A vírus továbbra is a beoltatlanokat veszélyezteti a legjobban

  • A beoltottak száma 6 403 532 fő, közülük 6 188 620 fő a második, 3 848 757 fő a harmadik, 268 485 fő már a negyedik oltását is felvette.
  • 2880 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 863 039 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
  • Az elmúlt napon elhunyt 36 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 45 647 főre emelkedett.
  • A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 720 497 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 96 895 főre csökkent.
  • 1785 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 49-en vannak lélegeztetőgépen.