Anonymus: Patek Gábor 1,6 milliárdos bizniszt vitt el Horváth és Molnár elől

Anonymus: Patek Gábor 1,6 milliárdos bizniszt vitt el Horváth és Molnár elől
  • Ugyanő kifejtette, hülye az, aki a parkolásból visszakér 50%-ot.
  • Patek azzal is hencegett, egy BKK-s tenderrel kapcsolatban lejárató cikket írattak a HVG-ben, amit átvett a Telex és az Index is.

Kedden délelőtt Anonymous újabb felvételt juttatott el a sajtóhoz. A hanganyag ismét a baloldal korrupciós viszonyait mutatja be, szó esik egy újabb több milliárdos ügyletről, a főszereplő pedig megint Patek Gábor, a baloldal jól informált háttérembere, akinek saját elmondása szerint sikerült néhány pirospontot szereznie a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciónál. A felvétel elején beszélgetőtársa Patek Gábort a közelmúltban kirobbant zuglói parkolási botrányt hozta szóba. "Az elég bitang" – fogalmazott. "Az annyira bitang, hogy az igaz" – felelte Patek, aki a jelek szerint tudott arról, hogy mi történt Zuglóban.

A zuglói parkolási botrány lényege röviden összefoglalva a következő: A szóban forgó baloldali politikusokat érintő vesztegetési botrány Fuzik Zsolt vádalku keretében tett vallomását követően robbant ki. A fiktív számlázási ügyben meggyanúsított üzletember a nyomozók előtt terhelő nyilatkozatot tett Tóth Csaba és Molnár Zsolt szocialista országgyűlési képviselőkre, Horváth Csaba zuglói MSZP-s polgármesterére nem utolsó sorban Baja Ferencre, aki Karácsony Gergely főpolgármester informatikai főtanácsadója.

TÓTH ÉS HORVÁTH A ZUGLÓI PARKOLÁSI CÉG, A SYS PARKING KFT. NYERESÉGÉBŐL TÖBB MINT NEGYEDMILLIÁRD FORINTOT ZSEBELHETETT BE, MÍG MOLNÁR ÉS BAJA AZÉRT KÉRT PÉNZT, HOGY NE TÁMADJÁK MEG SYS IT SERVICES KFT. ÉS A BKV KÖZÖTT KÖTÖTT INFORMATIKAI SZOLGÁLTATÁSOKRÓL SZÓLÓ 19 MILLIÁRD FORINTOS SZERZŐDÉST. FUZIK VALLOMÁSA SZERINT MOLNÁR 40, BAJA PEDIG 30 MILLIÓ FORINT KENŐPÉNZT KAPOTT.

Fuzik egyébként vállalta a hazugságvizsgálatot is, a poligráf szerint a férfi igazat mondott amikor a vesztegetési ügyekről beszélt.



Az ügy érdekessége – amire ma reggeli bevezetőjében Anonymous is utalt –, hogy HADHÁZY ÁKOS, A BALOLDAL ZUGLÓI JELÖLTJE NYILVÁNVALÓAN TUDOTT A ZUGLÓI KORRUPCIÓS BŰNCSELEKMÉNYEKRŐL, hiszen még mielőtt a botrány kirobbant volna, arról írt a közösségi médiában, hogy létezik egy parkolási ügy, amelyben baloldali többségű önkormányzatok érintettek. Ráadásul Hadházy volt számolt be először a Horváth Csaba jelenlegi zuglói polgármesternél történt házkutatásról is.

Az új mutyi

Patek Gábor és beszélgetőpartnere ugyanis a parkolási botrányt követően a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igen szövevényes jegyautomata-tenderéről kezdett beszélni. Mégpedig azért, mert ez a történet is Horváth Csabához, Molnár Zsolthoz és egy másfél milliárdos – ahogy Patek fogalmazott – mutyikához vezetett.

A hanganyag szerint Patek először elmondta beszélgetőtársának, mit gondol egy cégről, amit csak IT Systemként emlegetett, s hogyan alakított ki szoros munkakapcsolatot egy bizonyos Major Attilával. Patek – miközben előadta, miként pöcköltek ki az üzletből egy Marci becenevű férfit – közölte: Majorral azért indultak el a BKK egyébként több milliárdos jegyautomata-tenderén, mert tudták, hogy Majornak van megfelelő szoftvere, mégpedig töredékáron. De ez még önmagában kevés volt a sikerhez. Élt ugyanis egy keretszerződés, amely a Patek által csak T-ként emlegetett vállalat kötött a BKK-val. De innen érdemes szó szerint idézni a baloldali háttérember szavait.

"És a Molnár Zsolt, meg a Horváth Csaba volt az, aki az IT Systemen keresztül 1,6 milliárdot – úgy, hogy a T volt a fővállalkozó, az IT-vel meg csak kilapátolták volna alvállalkozóként a pénzt – próbáltak volna lemutyikázni. És ott tartottak, hogy már tulajdonképpen az igazgatótanács döntött."

Ezt azonban Patek és Major megakadályozták. PATEK ELMONDÁSA SZERINT LATBA VETETTÉK VALAMENNYI KAPCSOLATUKAT ÉS ÍRATTAK EGY NAGY CIKKET A BALOLDALI HVG-VEL ARRÓL, HOGY MUTYI VAN A BESZERZÉS MÖGÖTT. Az információt aztán más hírportálok mellett lehozatták az Indexen és a Telexen is.
 
Némi kutakodás után kiderül, miért zavarta ennyire Patekékat a szocialista politikusok mutyija. A fővárosi közlekedési vállalat régóta igyekezett üzemeltetőt találni a jegykiadó automatáihoz. A teendőket egy időben a T-Systems végezte (bizonyára ezt a céget nevezte Patek következetesen IT Systemnek). A BKK tavaly valóban kiírt egy pályázatot az üzemeltetési feladatokra 1,6 milliárd forint értékben, ám a közbeszerzést nyáron visszavonták. Végül decemberben lett gazdája a jegyautomatáknak, mégpedig nem más, mint a Senso-Media Fejlesztő és Szolgáltató Zrt.

ENNEK A CÉGNEK A VEZÉRIGAZGATÓJA PEDIG – A CÉG HONLAPJA SZERINT – NEM MÁS, MINT MAJOR ATTILA GÁBOR. EZ A SZEMÉLY MINDEN BIZONNYAL MEGEGYEZIK AZZAL A MAJOR ATTILÁVAL, AKIVEL PATEK GÁBOR ÖSSZEÁLLT. A HVG pedig valóban cikkezett az ügyről.

A Senso egyébként 3,6 milliárdos keretszerződést írhatott alá. A nyílt pályázaton olyan cégeket előzött meg, mint a T-Systems, a 4iG és New Line Technologies.

Piros pontok Gyurcsányéknál

Patek Gábor tett egy árulkodó megjegyzést is, ami jól mutatja a baloldalon uralkodó viszonyokat, hiszen azt érzékeltette, a DK-nál üdvözölték, hogy keresztbe tett az MSZP prominenseinek, és nem utolsó sorban azt reméli, hogy ebből később pénzt lehet majd csinálni.

"Napi szinten bejárásba vagyok (...) Varju Lacihoz, izé. Hát nem azt mondom, hogy átléptem a DK-ba, de azt mondom, hogy begyűjtöttem most egy-két piros pontot, amit remélem, hogy megint be tudunk majd kp-ra váltani" – fogalmazott a baloldal jól informált háttérembere.

MINT KÖZTUDOTT, VARJU LÁSZLÓ A GYURCSÁNY FERENC VEZETTE DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ ALELNÖKE, A VOLT KORMÁNYFŐ EGYIK BIZALMI EMBERE.

Kenőpénzátvétel az autóban

Pateknek egyébként nincsenek mostanában jó napjai, hiszen az elmúlt hetekben Anonymous több korrupciógyanús üggyel is összefüggésbe hozta. Az álarcos alak először egy olyan rejtett kamerával készített felvételt hozott nyilvánosságra, amelyen PATEK GÁBOR ÉS EGY ISMERETLEN SZEMÉLY EGY AUTÓBAN ÜLVE TÖBB MILLIÓ FORINT KENŐPÉNZZEL SZÁMOLT EL.

A képsorokon jól látható, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. Az álarcos alak tájékoztatása szerint A III. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT MEGBÍZÁSAIBÓL VISSZAOSZTOTT PÉNZRŐL VOLT SZÓ.

Óriásplakátok Karácsonyéknak

Anonymous később több dokumentumot tett közzé, amelyek azt bizonyítják, hogy KARÁCSONY GERGELY FŐPOLGÁRMESTER NYÁRI ELŐVÁLASZTÁSI KAMPÁNYÁNAK SZERVEZÉSÉBEN SZINTÉN RÉSZT VETT PATEK GÁBOR, aki a Key Price Kft. nevében eljárva kért ajánlatot és elérhető felületlistát száz óriásplakát elhelyezésére. Az üzlet meg is valósult, hiszen Anonymous az erről szóló számlát is mellékelte. A JCDecaux Hungary Zrt. által kiállított bizonylat szerint a 123 hirdetési felületért csupán 5,2 millió forintot kellett fizetni, hiszen az 51 millió forintos árból a Key Price Kft. csaknem 46 millió forint engedményt kapott. Az álarcos alak szerint az, hogy Patek ilyen mértékű kedvezményt tudott elintézni, "nem teljesen szabályos".

Megcsapolt ingatlanfejlesztések

Az álarcos alak ezt követően egy hanganyagot tett közzé, amelyen PATEK GÁBOR ÉS EGY ISMERETLEN SZEMÉLY BESZÉLGET A PESTSZENTLŐRINCI INGATLANFEJLESZTÉSEK MEGCSAPOLÁSÁRÓL.

A beruházások után ugyanis komoly vagyonok vándorolnak a XVIII. kerületi vezetőkhöz, illetve az ügyeket egyengető háttéremberekhez, akik az engedélyek beszerzésében és a gyors, olajozott ügymenet biztosításában játszanak szerepet.
 
A nyilvánosságra került felvétel szerint Patek Gábor, Szaniszló Sándor DK-s polgármester, a helyi alpolgármester, valamint a kerületi vagyonkezelő vezetője számára egy negyvenhat és egy nyolcvanhat lakásos ingatlanból osztottak vissza számukra nyolc lakást.



Kokainbizniszből kampánypénz?

Patek Gábor neve azon az Anonymous által közzétett hangfelvételen is elhangzik, amelyen Fischer László és egy ismeretlen férfi különböző folyamatban lévő ügyletekről beszél. Mint kiderült, KOKAINBIZNISZBŐL SZÁRMAZÓ PÉNZBŐL FINANSZÍROZHATJÁK A III. KERÜLETBEN INDULÓ SZABÓ TÍMEA KAMPÁNYÁT. A hanganyag szerint Marbelláról érkezik a pénz a baloldali háttéremberekhez.

Kanyaronként 300-400 millió forintról van szó.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2023-06-02 | 11:28
EXKLUZÍV FOTÓK az elhíresült katonai "szívatásról" – így hazudik a dollármédia Gyurcsányék parancsára

EXKLUZÍV FOTÓK az elhíresült katonai "szívatásról" – így hazudik a dollármédia Gyurcsányék parancsára

  • Áll a bál a honvédségnél: a HM egyes dolgozói kikeltek magukból, amiért katonaként katonai kiképzésre kellett menniük.
  • A BENNFENTES megszerezte a hírhedt, "megalázó" kiképzés fotóit, a kiképzés részleteit és a kiképzésről szóló jelentést is.
  • Alighogy kinevezték, Böröndi Gábor vezérkari főnök a dollármédia támadásainak kereszttüzében találta magát.
  • Böröndi Gábort és a honvédséget legújabban azzal vádolta meg a hvg.hu Vadai Ágnes gyurcsányista politikussal karöltve, hogy "váratlan és furcsa ’kiképzésre’ küldtek több katonát Böröndi Gábor vezérkari főnökként tartott első vezetői értekezlete után, méghozzá ’szívatási’ céllal, bosszúból."
  • A kormányellenes propagandamédiát Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció politikusa, Gyurcsány Ferenc legnagyobb rajongója, egykori honvédelmi államtitkár riadóztatta. Ő 2007 júliusától 2009 áprilisáig, majd a Bajnai-kormány megalakulását követően 2010-ig a Honvédelmi Minisztérium államtitkára volt.
  • Vadai nevéhez a Magyar Honvédség lezüllesztése, eszközeinek elherdálása, a honvédség személyi állományának elsorvasztása és Magyarország védelmi képességeinek leépítése fűződik.
  • A magyar honvédelem megerősítésének mind idehaza, mind külföldön vannak ellendrukkerei.
  • Ennek oka, hogy hazánk jó ütemben, jóval az orosz-ukrán háború kipattanása előtt megkezdte a haderő modernizálását és a magyar védelmi ipar kiépítését.
  • A cél egy teljesen új alapokra helyezett, ütőképes és modern hadsereg fölépítése, és ez sokaknak nem tetszik.
  • A régmúlt gyurcsányi embereinek azért nem, mert az ő tehetségükből csak a honvédség szétverésére futotta.
  • A külföldi ellenérdekeltek pedig azért nem szimpatizálnak e nagyszabású magyar törekvéssel, mert Magyarország jó előre megrendelte a csúcsminőségű védelmi eszközöket, és most a háború miatt nagy a sorban állás és a tolongás a nemzetközi piacokon az eszközökért: a gyártók évekre előre lekötötték kapacitásaikat, és egyelőre nem tudnak több megrendelést teljesíteni.
Botrány 2021-07-15 | 10:44
Ukrán alkotmánybíróság: nem alkotmányellenes a nyelvhasználati törvény

Ukrán alkotmánybíróság: nem alkotmányellenes a nyelvhasználati törvény

  • Vagyis továbbra csak magánbeszélgetéseken és egyházi szertartásokon lehet magyarul beszélni Kárpátalján.
  • Más élethelyzetekben tilos.
  • Egy nyugatra tartó bezzegdemokrácia hétköznapjai.
Botrány 2022-04-01 | 11:02
Totális baloldali gátlástalanság: háborús rémhírekkel hívogatják az embereket

Totális baloldali gátlástalanság: háborús rémhírekkel hívogatják az embereket

  • Pécsett és Szegeden is abszurd és gátlástalanul hazug automata telefonhívásokkal sokkolja a baloldal az embereket.
  • Azt állítják, Putyin titkos paktumot kötött Orbánnal, hogy Magyarország felől támadják meg Ukrajnát.
  • Ez a háborús dezinformáció borzasztóan veszélyes, és nem a Fideszre, hanem Magyarország biztonságára nézve.
  • A baloldalnak azonban semmi sem drága.
  • Az eset érdekessége, hogy Pécsett többen is panasszal éltek a helyi választási bizottságnál.
  • De ahogyan azt korábban a BENNFENTES bemutatta, a baloldal a választások előtt baloldali aktivistákkal töltötte fel a független önkormányzati bizottságokat, Pécsett is.
  • Ennek megfelelően a baloldali többségűvé vált bizottság elutasította a panaszokat, leseperte az asztalról a választási csalás miatti bejelentéseket.
  • Ezért volt fontos a baloldalnak, hogy az országgyűlési választások előtt elfoglalja az elvileg független, önkormányzati választási bizottságokat.
Botrány 2021-07-16 | 11:30
Karácsony a dugókkal nem bír leszámolni, ezért toporzékolva hazudozik tovább

Karácsony a dugókkal nem bír leszámolni, ezért toporzékolva hazudozik tovább

  • Miután a miniszterelnök bejelentette, hogy augusztus 1-től elérhető a 3. oltás, Karácsonynak 2 órába telt reagálni kedvenc munkahelyén, a Facebookon.
  • Továbbra is hazudozik a védettségről, és toporzékolva követelőzik.
Botrány 2022-02-28 | 14:02
Maffiatempó: 40 milliót kért az MSZP-s, hogy ne támadja meg a tendert

Maffiatempó: 40 milliót kért az MSZP-s, hogy ne támadja meg a tendert

  • Fuzik Zsolt vádalkut kötött hatóságokkal, és sorra dobálja fel a szocialista politikusokat.
  • Állítása szerint Molnár Zsolt azért kapott tőle 40 milliót készpénzben, hogy ne támadják meg egy közbeszerzési győzelmüket.
Botrány 2021-08-04 | 12:20

Stabil agyhalál: "klímavédelmi" okokból mondott nemet egy új filmstúdióra a budakalászi képviselő-testület

  • Jóemberkedés a gyakorlatban: Budakalász képviselőtestülete - melyet hangos botrány rázott meg az utóbbi hónapokban, erről a BENNFENTES is beszámolt - hétfőn nemet mondott egy zöldemzős beruházásra.
  • A klímát akarják megmenteni a filmstúdiótól.
  • Göbl Richárd polgármestert azt mondta, "bár Budakalásznak is nagy szüksége lenne a fejlesztési forrásokra, mi itt és most a társadalom minden szegmensét átformáló klímaváltozást és a zöld szempontok érvényesülését előbbre soroltuk".
Botrány 2021-10-07 | 15:15
Ezt az unokáinak is mesélheti: az ózdi jobbikos a világ első politikusa, aki integetésbe bukott bele

Ezt az unokáinak is mesélheti: az ózdi jobbikos a világ első politikusa, aki integetésbe bukott bele

  • Farkas Péter Barnabás, az "integető" jobbikos lemondott Ózd alpolgármesterségéről.
  • Pedig állítása - és az ellenzéki cselédmédia mosdatása - szerint csak "integetett".
  • Valószínűleg ő az első politikus a világon, aki belebukott abba, hogy "integetett" a barátainak.
Botrány 2022-02-23 | 16:20
Nyomozás zajlik Mártha Imre strómanszerződésével kapcsolatban

Nyomozás zajlik Mártha Imre strómanszerződésével kapcsolatban

  • Milliárdos vagyon rejteget egy stróman nevén a fővárosi közműcégek vezére, Mártha Imre, akit csak Gyurcsány-fiókaként emlegetnek.