Kettős elfogás: magyar és ukrán embercsempészek szállítottak afgán és szír migránsokat

Kettős elfogás: magyar és ukrán embercsempészek szállítottak afgán és szír migránsokat
  • Az egyik sofőrt Sopronkövesden, míg a másikat Téten állították meg.

A soproni járőrök Sopronkövesd belterületén állítottak meg egy magyar rendszámú gépkocsit 2022. március 15-én 21 óra 25 perckor, amit egy 42 éves ukrán állampolgár vezetett.

Az autóban a sofőrön kívül négy, magát afgán állampolgárnak valló férfi utazott.

Ugyanazon a napon 21 óra 50 perckor a rendőrök egy másik járművet is ellenőriztek, amit egy 43 éves magyar nő vezetett.

A gépkocsiban rajta kívül további öt, magát szír állampolgárnak valló férfit tartózkodott.

A külföldi utasok egyik autóban sem rendelkeztek személyazonosságukat igazoló okmányokkal, illetve nem tudták a magyarországi jogszerű tartózkodásukat sem igazolni, ezért az egyenruhások a járművezetőkkel együtt elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították őket.

A magyar és ukrán sofőrökkel szemben embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítottak.

A migránsokat pedig – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Címkék: