Orbán a fiatalok között és Budapesten is népszerűbb Márki-Zaynál

Orbán a fiatalok között és Budapesten is népszerűbb Márki-Zaynál
  • Orbán Viktor miniszterelnököt a politikailag aktív választók 62 százaléka szeretné kormányfőnek a jövőben.
  • Márki-Zayt csak a válaszadók 32 százaléka.
  • 10-ből pedig csak 1 bizonytalan választaná Márki-Zayt.

Egyre kevesebben támogatják a baloldal kormányfőjelöltjét - írja legfrissebb közvélemény-kutatásában a Századvég.

A kutatás alapján kijelenthető, hogy a magyarok 62 százaléka a regnáló miniszterelnököt, Orbán Viktort látná szívesebben az ország élén a következő kormányzati ciklusban is, ezzel szemben Márki-Zay Pétert, a balliberális pártok kormányfőjelöltjének megválasztását csupán 32 százalékuk támogatná.

Érdekesség, hogy 2021 októberében még a megkérdezettek 41 százaléka látta volna szívesen a hódmezővásárhelyi polgármestert a miniszterelnöki pozícióban, vagyis Márki-Zay tábora 9 százalékponttal csökkent az elmúlt hónapokban.

Orbán Viktor a fővárosban is népszerűbb, mint Márki-Zay Péter

Lakóhely szerinti bontásban megközelítve a miniszterelnök-preferenciákat elmondható, hogy a baloldali erők kormányfőjelöltje – a vidéki szavazók mellett – már a fővárosi választók többségét sem tudja sikeresen megszólítani.

A felmérés rámutat arra, hogy a budapestiek 52 százaléka a hivatalban lévő miniszterelnök újraválasztását támogatná, míg Márki-Zay Pétert 43 százalékuk látná szívesen az ország élén. Ezen felül a megyeszékhelyen élők 58 százaléka, a városok és falvak válaszadóinak 68 és 66 százaléka Orbán Viktort támogatná baloldali kihívójával szemben.

10-ből 1 bizonytalan szavazó állna a balliberális pártok miniszterelnök-jelöltje mellé

A kérdés életkor szerinti megoszlását vizsgálva fontos hangsúlyozni, hogy a regnáló miniszterelnök a legfiatalabb választói közegben is népszerűbb Márki-Zay Péternél: a 18-29 éves szavazók 48 százaléka Orbán Viktort, 41 százalékuk a hódmezővásárhelyi városvezetőt látná szívesebben kormányfőként a következő ciklusban.

Márki-Zay Péter a politikai szempontból bizonytalanok körében sem számíthat jelentős támogatásra. A közvélemény-kutatás rávilágít arra, hogy a bizonytalan szavazók 43 százaléka Orbán Viktort, míg 10 százalékuk Márki-Zayt látná szívesen az ország élén a következő négy évben.

A politikai értelemben középen álló megkérdezettek 45 százaléka a hivatalban lévő miniszterelnököt, míg 44 százaléka balliberális kihívóját támogatná.

Címkék: