Z. Kárpát a náci karlendítéséről: Fidesz

Z. Kárpát a náci karlendítéséről: Fidesz
  • Z. Kárpát Móricka megszólalt, és fideszezéssel kommentálta karlengetős botrányát.
  • Szerinte antiszemiták a Fideszben vannak.
  • Nagy kérdés, akkor miért egy jobbikosról kerül elő megint karlendítés.

A saját karlendítéséről is a Fidesz jut eszébe Z. Kárpát Dánielnek.
 
Mint a BENNFENTES is megírta, felvétel van arról, ahogy Z. Kárpát Dániel kart lendít, majd nevet. Egy izraeli cikk szerint a baloldali összefogás listájának kilencedik helyén szereplő Z. Kárpát Dániel antiszemita nézeteket vall.

Miután a lapunk erről írt, a jobbikos politikus a Telexnek nyilatkozott: "Sosem voltam sem náci, sem antiszemita. Magam is elfogadtam a néppárti Jobbik elvi nyilatkozatát, amely egy keresztényszociális értékrendet és világképet tükröz, ilyen az enyém is. Az antiszemiták a Fideszben vannak, akik a Jobbik elnökét zsidó felmenői miatt jákobozzák."



Mint ismeretes, tavaly az előválasztási kampány során Farkas Péter Barnabásról nyilvánosságra került egy fotó, amelyen a náci karlendítésre hasonlító mozdulatot végez.

A jobbikos politikus azt állította, rágalmazzák, és nem is kart lendített. Az előválasztás során mind Jakab Péter, mind Dobrev Klára kiálltak mellette.

Végül előkerült egy második fotó is Farkasról, amelyen már egyértelműnek tűnik a mozdulat. Az ózdi jobbikos ezek után már nem beszélt rágalmazásról, helyette azt állította: részeg volt, mikor a fotó készült.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2022-01-24 | 19:38
Az ember, aki életében nem épített még semmit, ismét a Magyar Zene Házát szidja

Az ember, aki életében nem épített még semmit, ismét a Magyar Zene Házát szidja

  • Karácsony, a sikertelen főpolgármester, aki alól majdnem eladták a Városházát, és életében nem épített még semmit, ismét a világklasszis Magyar Zene Házát szidta.
  • Ilyen egy frusztrált, tehetségtelen politikus.
Botrány 2022-10-26 | 17:17
Visszamenőleges inflációs kompenzációt kapnak a brüsszeli politikusok

Visszamenőleges inflációs kompenzációt kapnak a brüsszeli politikusok

  • A Bizottság elnökének havi bére 2000 euróval emelkedik.
  • Egy biztos, mint Frans Timmermans, 1460 euróval vihet haza többet.
  • Egy európai parlamenti képviselő pedig 623 euróval kap többet, mint eddig.
Botrány 2022-02-23 | 16:14
Az ügyészség is nyomoz a zuglói baloldali botrány miatt

Az ügyészség is nyomoz a zuglói baloldali botrány miatt

  • Hortváth Csaba és egy egykori szocialista politikus a gyanúsított.
Botrány 2021-07-27 | 12:56
Fióktelep-váltásokkal trükköztek a Cseh Katalin ügyvezetése alatt álló cégnél, hogy EU-s forrásokat nyerhessenek el

Fióktelep-váltásokkal trükköztek a Cseh Katalin ügyvezetése alatt álló cégnél, hogy EU-s forrásokat nyerhessenek el

  • Egy rejtélyes Anonymous-álarcos alak vezette rá az újságírókat arra, a momentumos Cseh Katalin kettős játékot játszik.
  • Útmutatásai alapján derült ki, hogy Cseh Katalin és családi vállalkozásához köthető cégháló 4,7 milliárd forint értékben nyert uniós támogatást.
  • Az origo korábban arról írt, hogy a cégek közbeszerzéseken is összejátszhattak. Cikkük megjelenése után a GVH és a Közbeszerzési Hatóság is eljárást indított.
  • A Pesti Srácok pedig bebizonyította, hogy a cégek rendszeresen egyszerre változtattak telephelyet, akár a pályázati kiírásoknak megfelelően.
  • Időközben Cseh Katalin elismerte, hogy maga is adott be pályázatot, azonban azt is állította, hogy nem történt semmi szabálytalan.
  • A BENNFENTES arról is írt, hogy nem ez volt a családi Pannónia Nyomda Kft. első botránya, korábban a Momentumtól is kaptak megbízásokat a 2018-as kampányban, amely pénzekkel nem tudott megfelelően elszámolni a párt.
  • A Demokrata hétfőn megírta: az olimpiaellenes Cseh Katalin a budapesti olimpián is nyerészkedett.
  • Ma a Magyar Nemzet hozta ki a hivatalos cégadatok alapján: a Cseh Katalin ügyvezette Pannónia Nyomda Kft. is úgy váltott fióktelepet, ahogyan az az EU-s támogatások maximalizálásához kellett.
  • A dokumentumok javarészén Cseh Katalin aláírása áll.
Botrány 2021-09-02 | 16:09
Budai Gyula feljelentette Cseh Katalint

Budai Gyula feljelentette Cseh Katalint

  • Az országgyűlési képviselő költségvetési csalás bűncselekménye miatt tett feljelentést.
  • Dokumentumokat is átadott, amelyek igazolják, hogy Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti képviselője érdekeltségébe tartozó céghálózat miként lopta el az európai uniós és az állami támogatásokat.
Botrány 2021-09-13 | 10:37
Végig hazudott Jakab az emberverő pribékjéről

Végig hazudott Jakab az emberverő pribékjéről

  • Letagadta, hogy a testőre volna a férfi, aki egy járókelőt fojtófogással vitt a földre.
  • Majd hazudott arról is, hogy a Jobbiknak nincsen szerződése a férfival.
  • Most kiderült: nemrégiben 40 millió forintot fizetett a Jobbik frakciója a testőr cégének.
Botrány 2021-07-24 | 14:21
Emberkísérlet: súlyos pszichiátriai problémákba nyúlnak bele a transzaktivisták Nyugaton

Emberkísérlet: súlyos pszichiátriai problémákba nyúlnak bele a transzaktivisták Nyugaton

  • Az eredmény pedig félrediagnosztizált gyerekek tömege, akik később megbánják a nemváltó-műtéteket.
  • Sokan közülük öngyilkosok lesznek a nemváltást követően.
  • Sokáig azonban hiába kongatták a vészharangot elismert pszichiáterek és pszichózis-kutatók, a transzaktivisták őrjöngése elnyomta a hangjukat.
  • Svédországban az életben maradt, nemváltáson átesett fiatal felnőttek már úgy fogalmaznak, felhasználták őket egy "tudományos alapokat nélkülözö, embertelen kísérlet tengerimalacaiként".
  • Az eredmény: 10 év alatt 1500%-os növekedés a transzneműek számában.
Botrány 2023-02-22 | 17:56
Nahát: a mosdatlan szájú szlovák külügyminiszter egy atlantista háborús uszító?

Nahát: a mosdatlan szájú szlovák külügyminiszter egy atlantista háborús uszító?

  • Az utóbbi hetekben Rastislav Káčer nagyon rá van fixálódva az Orbán-kormányra, legutóbb azt üzente a magyar miniszterelnöknek, hogy húzzon a faszba.
  • Szinte minden napra jut egy magyargyalázás.
  • Ez az agresszív hangnem és nyomásgyakorlás nem véletlen.
  • Káčer egy olyan atlantista szervezethez is kapcsolható, ahol egymást érik a háborús héják, ukrán tanácsadók, és amelynek tagja a friss cseh elnök, aki szintén aggódik Magyarország miatt, de megtaláljuk itt Bajnai Gordont is.
  • A GLOBSEC az elmúlt években 5 millió eurót kapott Szlovákiától, döntően a külügyminisztériumtól.