A NATO Katonai Bizottságának vezetője a Magyar Honvédséget méltatta

A NATO Katonai Bizottságának vezetője a Magyar Honvédséget méltatta
  • A Magyar Honvédség felkészült Magyarország határainak és szuverenitásának védelmére. Magyarország katonai felkészültsége és ébersége erősebb, mint valaha – mondta.
  • Közben a baloldal amiatt háborog, Magyarország miért fejleszti a hadseregét.
  • Márki-Zay pedig azzal gyalázta a magyar katonákat, nem képesek megvédeni Magyarországot, csak a NATO védhet meg bennünket.
  • Ezzel szemben Orbán azt képviseli, vagy megvédjük magunkat, vagy bennünket senki sem véd meg.

A NATO Katonai Bizottságának elnöke kedden és szerdán nézett körbe Magyarországon, ekkor állapította meg.
 
Magyarország katonai felkészültsége és ébersége erősebb, mint valaha – jelentette ki a NATO Katonai Bizottságának elnöke magyarországi látogatásán az észak-atlanti szövetség csütörtökön kiadott közleménye szerint. A NATO a hivatalos honlapján azt írta: Rob Bauer kedden és szerdán tartózkodott Magyarországon.

Ezalatt ellátogatott a keleti ukrán-magyar határhoz, és megtekintette a Keleti Pajzs gyakorlatot is.

Szerdán Ruszin-Szendi Romulusszal, a Magyar Honvédség parancsnokával és Szabó Istvánnal, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkárával is megvitatta a jelenlegi biztonsági helyzetet, a NATO válaszlépéseit és a jelenlegi humanitárius válság kérdéseit. Ezt követően az elnök tájékoztatót kapott a Magyarországon folyó fokozott éberségi tevékenységekről.

"A Magyar Honvédség felkészült Magyarország határainak és szuverenitásának védelmére. Jól látható, hogy Magyarország felkészültsége és ébersége erősebb, mint valaha" – fogalmazott a NATO Katonai Bizottságának elnöke. Elismerően szólt arról is, ahogy a magyar katonák segítenek a civil hatóságoknak megbirkózni a növekvő menekültáradattal. Úgy értékelte: a magyar katonák együttérzéssel, elhivatottan és professzionálisan kezelik a helyzetet.

A Keleti Pajzs gyakorlaton a katonákhoz szólva Rob Bauer elismerését fejezte ki a Magyar Honvédség bátorságáért. Azt mondta: büszke rá, hogy a magyar katonák is tagjai annak a 3,2 millió egyenruhás "testvérből" álló közösségnek, amely ezt a szövetséget védi – olvasható a NATO honlapján.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Bel 2022-01-12 | 14:51
Hiába menekült a házak közé az embercsempész, a migránsokkal együtt elfogták

Hiába menekült a házak közé az embercsempész, a migránsokkal együtt elfogták

  • A 35 éves grúz állampolgár öt illegális migránst szállított.
Bel 2021-10-12 | 13:03
MSZP-sek Karácsonyról: "Ezek után azért Karácsony Gergely ne mondja már meg, hogy kire szavazzunk"

MSZP-sek Karácsonyról: "Ezek után azért Karácsony Gergely ne mondja már meg, hogy kire szavazzunk"

  • Csalódottak a Főpolgármester miatt az őt jelölő MSZP-ben.
Bel 2022-02-24 | 19:09
Gulyás Gergely: magyar katonáknak ebben a konfliktusban nem kell részt venniük

Gulyás Gergely: magyar katonáknak ebben a konfliktusban nem kell részt venniük

  • Nagyon fontos, hogy Magyarország semmiképpen ne sodródjon bele ebbe a háborúba, magyar katonáknak ebben a konfliktusban nem kell részt venniük – jelentette ki Gulyás Gergely.
Bel 2021-10-22 | 11:38
Újabb MigránsTaxit kapcsoltak le a rendőrök az M9-esen

Újabb MigránsTaxit kapcsoltak le a rendőrök az M9-esen

  • A 29 éves férfi öt illegális migránst szállított, mikor a Tolna megyei rendőrök az M9-es autóúton Bogyiszló térségében ellenőrizték.
Bel 2021-07-05 | 20:42
Gyurcsány nem emlékezett arra, a barcsi gyerekosztályt ő záratta be

Gyurcsány nem emlékezett arra, a barcsi gyerekosztályt ő záratta be

  • Utcafórumán semmisítették meg a feledékeny ex-miniszterelnököt.
  • Később a pedofil-ellenes törvénybe is belegabalyodott Gyurcsány Ferenc.
  • Amint felsült, úgy arrébb is kullogott.
Bel 2021-09-17 | 11:32
Karácsony Gergelynek mindene az adóemelés

Karácsony Gergelynek mindene az adóemelés

  • Párttársa, a bohóckodásairól ismert szélsőbaloldali Tordai Bence egy vitán elmondta, sávos, progresszív, masszívan emelkedő adókulcsokkal meghatározott adókat vezetnének be.
  • A baloldal a fejébe vette, kifosztja az embereket, hogy majd nagy kegyesen osztogassák szét a pénzünket.
Bel 2021-08-13 | 13:42
Egyre több magyarban erősödik meg a természetes gondolat, hogy a nő, nő, a férfi pedig férfi

Egyre több magyarban erősödik meg a természetes gondolat, hogy a nő, nő, a férfi pedig férfi

  • Több mint kétharmados a genderideológia elutasítottsága a magyarok között.
  • Az áprilisi adatokhoz képest tovább nőtt azoknak a száma, akik nem engedélyeznék kiskorú gyermekek esetében nemátalakító műtétek elvégzését.
  • Tízből kilenc ember vélekedik úgy, hogy ezeket a beavatkozásokat nem szabad kiskorúakon végrehajtani, és csak a magyarok 3 százaléka van ezzel ellentétes véleményemen.