Orosz segítséggel, magának játszotta ki a szolnoki üdülőt Gyurcsány embere

Orosz segítséggel, magának játszotta ki a szolnoki üdülőt Gyurcsány embere
  • Üzletelni tudni kell.
  • És a Tiszták Koalíciójában üzletelni azt nagyon tudnak.

Sziráki Pál Gyurcsány Ferenc jelöltjeként indul a választáson Szolnokon és környékén. Ez persze nem meglepő: Gyurcsány embere volt korábban a helyi busztársaság élén is. Ha már ott volt, 2010-ben, Sziráki távozásának évében még a környezete és ő azért jól járt - közli a drót.info portál.

Sikerült ugyanis megszerezniük egy üdülőt a Tiszaligetben, közvetett módon a Sziráki által vezetett busztársaságtól.

Az értékes helyen fekvő Jászkun Volán-üdülő ugyanis a Drot.Info birtokába jutott dokumentumok szerint a helyi busztársaságtól előbb 22 millió forintért ingatlanfejlesztőkhöz, majd mindössze fél év elteltével, alig 25 millióért két orosz állampolgár gazdasági társaságához került.

Az ő kézbesítési megbízottjuk pedig éppen Sziráki Pál lett, a cégük ügyvezetője meg Sziráki testvére.

Azt, hogy akkor kié lehet pontosan a cég és az üdülő feletti befolyás, és kihez kerülnek a hasznai, mindenkinek a saját belátására bízzuk. Gyurcsány jelöltjéről érdemes tudni, hogy jó keleti kapcsolatai lehetnek, hiszen a Szovjetunióban járt egyetemre. 

És hogy mi van mostanság az ingatlannal? Időközben éppen a környéken építették meg a gyönyörű Tiszavirág-hidat, és sokat nőtt a Tiszaliget fénye. Napjainkban egyébként - mit ad Isten - a privatizált egykori buszos üdülőt is Sziráki hoteljével együtt működtetik. A drot.info helyi forrásai szerint az oroszos nevű, (részben) Sziráki által tulajdonolt és működtetett Trojka hotel három épülete közül az egyik a magánosított üdülőhöz tartozik. Erre mondják pestiesen, hogy ügyes.

És ami ennél is durvább: bár Gyurcsány embere, Sziráki Pál állandóan a kormányt gyalázza, azért a balliberális 444 beszámolója szerint a cége felmarkolt 35 millió forint turisztikai támogatást is.  

Privatizáció, orosz szál, bizniszelés és képmutatás.

A fentiek fényében aligha meglepő, hogy miért éppen Sziráki Pál lett a Gyurcsány-Dobrev-páros jelöltje a szolnoki körzetben. Miként az is feltételezhető, hogy az éppen teli szájjal "oroszozó" Márki-Zay kampányának sem jön jókor Sziráki előélete és céges múltja.

Címkék:

Ajánljuk figyelmedbe:

Botrány 2021-11-16 | 16:12
Dupla annyiért akar ingatlant venni Budapest vezetése, mint azt pár hónapja eladásra hirdették - a Főváros celldömölki ingatlanvásárlására is Kiss Ambrus és Berki Zsolt árnyéka vetül

Dupla annyiért akar ingatlant venni Budapest vezetése, mint azt pár hónapja eladásra hirdették - a Főváros celldömölki ingatlanvásárlására is Kiss Ambrus és Berki Zsolt árnyéka vetül

  • Ahogyan a BENNFENTES arról beszámolt, a Főváros új ingatlant vásárol idősek otthona kialakítása érdekében Celldömölkön.
  • A fővárosi közgyűlés jobboldali ellenzéke ellenezte a tervet, mert Budapest számtalan, ma már nem működő otthon épületével rendelkezik a Főváros közigazgatási területén belül.
  • A fideszes képviselőknek és Láng Zsolt frakcióvezetőnek azonban az is problémás volt, miért éppen egy celldömölki, a helyi MSZP-ben évtizedek óta vezetői szerepet vállaló hölgytől vesz egymilliárd forint feletti áron ingatlant a Főváros.
  • A BENNFENTES az utóbbi hetekben összerendezte az információmorzsákat.
  • A celldömölki bevásárlás mögött is Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes és a városházi ingatlanmutyikban szerepet játszó Berki Zsolt "közvetítői" szerepe sejlik fel.
  • Hogyan?
  • A kulcs a néhai Kiss Péter miniszter személye.
  • Ő köti ösze a szereplőket, a celldömölki ingatlant és annak helyben ismert szocialista tulajdonosát.
  • A csavar a sztoriban az, hogy a Budapest által megvásárolni kívánt ingatlant pár hónapja a felénél is kevesebbért árulták, mint amennyiért a Főváros most meg akarja venni.
Botrány 2022-03-28 | 19:06
Bokros Lajos: a választások után hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez

Bokros Lajos: a választások után hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez

  • A Bokros-csomag névadója azt is elmondta, a 13. havi nyugdíj sem jár.
Botrány 2021-05-15 | 11:00
Rendkívül kínos és esetlen vesszőfutásban feslik fel Karácsony Gergely nyelvvizsga-botránya: a Főpolgármester belegabalyodott a saját hazugságaiba

Rendkívül kínos és esetlen vesszőfutásban feslik fel Karácsony Gergely nyelvvizsga-botránya: a Főpolgármester belegabalyodott a saját hazugságaiba

  • Aki okosnak és képzettnek játssza meg magát, csak hogy befogadják a vágyott kozmopolita klubba, azt könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát.
  • A Főpolgármester naponta újabb és újabb momentumok során lepleződik le: kínos és esetlen vesszőfutásban ferdít nyelvtudásáról és soha el nem végzett doktori iskoláiról.
  • Ha nem komoly arccal és hatalmas magabiztossággal tenné ezt, megsajnálhatnánk. Ám eközben az ambíciói mindent felülírnak és Főpolgármesterként országos politikai dobbantását szervezi éppen.
  • Nincs azzal baj, ha valaki nem tud idegen nyelven, bár alapfokon azért mégis jól jön ha meg tudjuk értetni magunkat a külvilággal - azzal van baj, hogy kínos hazudozásba keveredett a Főpolgármester.
  • Az mégiscsak elvárható lenne, hogy az ország vezetésére bejelentkező Karácsony ne hazudozzon nyelvtudásáról, tudományos fokozatairól vagy éppen doktori iskoláiról.
  • Aki még a saját múltjának ilyen apróságairól sem képes elszámolni a választók felé, attól mit várhatnak a magyarok téthelyzetben?
Botrány 2021-07-29 | 11:14
Momentumos jegyzőkönyv: Cseh Katalin a saját cégére hivatkozva lett a Momentum vezetőségi tagja

Momentumos jegyzőkönyv: Cseh Katalin a saját cégére hivatkozva lett a Momentum vezetőségi tagja

  • Másfél hete tart az Anonymous-ügyként elhíresült botrány, amelyben egy álarcos alak hívta fel a sajtó figyelmét, hogy Cseh Katalinhoz köthető cégháló több mint 4,7 milliárd európai uniós támogatást nyert el.
  • A NOlimpiával ismertséget szerző politikus, aki az olimpiára hivatkozva pályázott EU-s támogatást hologramos technológia kifejlesztésére, elismerte a pályázás tényét és azt állította, hogy minden rendben volt a pályázattal.
  • A BENNFENTES is írt róla, hogy nem ez volt a családi Pannónia Nyomda Kft. első botránya, korábban a Momentumtól is kaptak megbízásokat a 2018-as kampányban, amely pénzekkel nem tudott megfelelően elszámolni a párt.
  • A Cseh Katalin apja, Cseh Tibor által alapított Pannónia Nyomda Kft., amelynek 2013 és 2018 között Cseh Katalin volt az ügyvezetője, két részletben összesen 285 millió forintot nyert EU-s pályázatokon.
  • Úgy is, hogy fióktelepet nyitott pár nappal a pályázatok előtt, hogy jogsulttá váljon az EU-s forrásokra.
Botrány 2021-12-09 | 14:05
Baloldali emberség: százával rúgják ki a dolgozókat a fővárosi közműcégektől

Baloldali emberség: százával rúgják ki a dolgozókat a fővárosi közműcégektől

  • Sok vezető, kevesebb munkáskéz: a melósokon spórolnak Budapest vezetői.
  • Ötszáz felett járhat a munkavállalók száma, akiket az elmúlt másfél évben rúgtak ki a fővárosi közműcégektől.
  • Ők a nagy összeolvadás áldozatai, sokuk több évtizedes munkaviszony után került lapátra.
Botrány 2021-05-17 | 10:41
Jeffrey Epstein, a különös körülmények között öngyilkosságot elkövető hírhedt pedofil a New York-i otthonában tartott több tucat 'férfiklub' jellegű találkozó során tanácsokat adott Bill Gatesnek, hogyan vessen véget Melindával kötött 'toxikus' házasságának - állítja egy új jelentés

Jeffrey Epstein, a különös körülmények között öngyilkosságot elkövető hírhedt pedofil a New York-i otthonában tartott több tucat 'férfiklub' jellegű találkozó során tanácsokat adott Bill Gatesnek, hogyan vessen véget Melindával kötött 'toxikus' házasságának - állítja egy új jelentés

  • Jeffrey Epstein, aki a börtönben halt meg, miközben gyermekekkel kapcsolatos szexuális bűncselekmények miatt a bírósági tárgyalására várt, állítólag házassági tanácsokat adott a 65 éves Bill Gates technológiai mogulnak.
  • A két férfi több tucatszor találkozott Epstein 77 millió dolláros Upper East Side-i villájában, sokkal gyakrabban, mint ahogyan azt korábban tudni lehetett - számol be a The Daily Beast.
  • A találkozók gyakran hasonlítottak egy 'férfiklub' légköréhez, ahol a pár Gates házasságáról pletykált egy olyan személy szerint, aki részt vett ezeken a találkozókon.
  • A Daily Beast forrása szerint a férfiak 'nagyon közel álltak egymáshoz'.
  • Gates szóvivője szerint a jelentés "félreérthető".
Botrány 2022-02-17 | 13:40
Megvan az abszolút rekorder: az óbudai szocialista 100 milliót tart Állampapírban

Megvan az abszolút rekorder: az óbudai szocialista 100 milliót tart Állampapírban

  • A baloldal folyamatosan azt állítja, Magyarország tönkrement.
  • Közben milliós, tízmilliós, vagy ahogyan most kiderült, százmilliókat tartanak Állampapírban.
  • Vagyonnyilatkozata alapján az óbudai, szocialista Czeglédy Gergő 100 milliót tart Állampapírban.
  • Ezzel ő az abszolút baloldali rekorder.
  • A kamuvideós Korózs Lajosnak 50, Karácsony helyettesének, Tüttő Katának 67 millió, Czeglédynek pedig kereken 100 milliója van Állampapírban.